Nem megy a matek a magyar diákoknak
További Belföld cikkek
-
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
- Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
Míg a 2009-es mérések után javulásról számoltunk be, a 15 évesek készségeit vizsgáló PISA-felmérés kedden publikált 2012-es adatai szerint minden fontosabb mérőszámot nézve romlott a magyar diákok teljesítménye.
A PISA-felmérésről
A Programme for International Student Assessment (PISA), azaz a Program a tanulók tudásának nemzetközi felmérésére című nemzetközi vizsgálatot háromévenként végzik el 2000 óta az OECD kezdeményezésére.
A PISA a tananyag számon kérése helyett arra keresi a választ, hogy a tizenöt éves tanulók mennyire tudják alkalmazni a gyakorlatban, mindennapi feladatokban a meglévő tudásukat.
Minden alkalommal felmérik a diákok természettudományos, matematikai és szövegértési ismereteit, de mindig más terület kapja a hangsúlyt: 2009-ben ez a szövegértés volt, 2012-ben pedig a matek.
Míg 2009-ben a magyar diákok természettudományokban és olvasási készségek terén is a kibővített OECD-átlag felett teljesítettek, idén mindkét kompetenciában alulmúlták az átlagot. A matematikai készségek terén már három éve sem értük el az átlagot, most viszont drasztikus mértékben, 13 ponttal rontottunk a korábbi eredményünkhöz képest.
A tavalyi mérésekben a 34 OECD-tagország mellett 31 partnerország vett részt, ugyanúgy, mint 2009-ben. A teszteket összesen 510 000 olyan diák töltötte ki, akiknek az életkore 15 év 3 hónap és 16 év 2 hónap között volt.
A matematika teszteknél az első hét helyen ázsiai országok végeztek, Európából csak Svájc, Hollandia és Liechtenstein fért bele a top 10-be. Ugynaígy ázsiai országok (illetve tartományi jogú városok) vezetik az olvasási tesztek eredménylistáját is: Sanghaj és Hongkong mellett Szingapúr, Japán és Korea végzett az első ötben. Közép-Kelet-Európából Lengyelország érte el a leglátványosabb fejlődést: a lengyel diákok 23 ponttal javítottak a matek eredményükön, és jelentősen nőtt közöttük a kiemelkedően jól teljesítők aránya mindhárom területen, míg a legrosszabbul teljesítő diákok aránya csökkent.
A magyar közoktatás nem csak a teszteredményekben múlta alul az átlagot: nagyok a különbségek a gyengébb és jobb hátterű tanulók között, és a családi háttér nálunk jobban befolyásolja a tanulók eredményét az OECD-átlagnál – idézte az MTI az Oktatási Hivatalt vezető Balázsi Ildikót.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a felmérés alátámasztja, hogy a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást.
matematika | olvasás-szövegértés | természettudományok | |
2009 - magyar | 490 | 494 | 503 |
2009 - átlag | 496 | 493 | 496 |
2012 - magyar | 477 | 488 | 494 |
2012 - átag | 494 | 496 | 501 |
Az államtitkár szerint 2000 óta mindig volt kisebb-nagyobb hullámzás, a 2012-es az első év, amikor mindhárom területen egyaránt az átlag alatt maradt a 15 évesek eredménye. Matematikából a 29., szövegértésben a 22., a természettudományok területén a 23. helyen végeztek a magyar diákok a 34 OECD-államból, írta az MTI.
A rossz eredményekre több ellenzéki párt is közleményben reagált. Az Együtt-PM szerint a magyar gyerekek „jegyei romlottak”, de Hoffmann Rózsa bukott meg. Szelényi Zsuzsanna, a pártszövetség szakpolitikusa szerint a kormány „feleslegesen és károsan alakította át az intézmények irányítását és életét és hatalmas összegeket vont ki az oktatás területéről, amivel elbizonytalanította az iskolákat és a pedagógusokat is”. Szelényi szerint a kötelező testnevelést, illetve a hit- és erkölcstan oktatást „az alapkészségek rovására” vezették be.
Az LMP részéről Osztolykán Ágnes reagált a felmérés eredményeire. A politikus szerint „ahogy a korábbi balliberális oktatáspolitika, úgy Hoffmann Rózsa oktatási rendszere sem törődik a gyerekek készségeinek fejlesztésével”, márpedig szerinte olyan tudás kell, amivel a gyerekek a későbbi életükben is boldogulnak.
A PISA-felmérés oldalára egyébként feltöltötték az idei matektesztet, itt kipróbálhatja, Ön vajon verné-e az átlagot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
A felvonulás sorsa fogja megmutatni, hogyan alakul a gyülekezési jog jövője Magyarországon.
3 perce
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
45 perce
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58