Többmilliós kár keletkezett egy Balaton-felvidéki szőlősgazdánál
Egy Balaton-felvidéki szőlősgazda jelentős kárt szenvedett, miután a szőlőjét leszüretelték nélküle, milliós veszteséget okozva – írja az ATV.
A késői szüretet két hónappal a hagyományos időpont után tervezték az olaszrizling különleges, töppedt szemeinek begyűjtésére, amiből egyedi ízvilágú bort szerettek volna készíteni. A gondosan védett tőkék hálóval voltak letakarva, hogy a madarak ne tegyenek kárt a fürtökben.
Minden héten kijöttünk édesapámmal, kontrolláltuk az ültetvénynek és a szőlőfürtök egészségi állapotát és eldöntöttük a múlt héten, hogy nagyon szép a szőlő, ezért ezen a héten hétfőn leszüreteljük és tegnap, amikor jöttünk a szüretelő brigáddal és leszedtük a védőhálót, akkor láttuk, hogy a fürtök nincsenek a helyükön azt valaki az elmúlt napokban eltulajdonította
– mondta Gyukli Krisztián borász.
A borászok szerint a kár milliós nagyságrendű. Nem világos, hogyan tűntek el a fürtök, de abban biztosak, hogy a tonnás mennyiséget előre megtervezett módon lophatták el.
A tulajdonos szerint szinte lehetetlen lesz a szőlőtolvajokat elkapni. Bár vannak elképzelései, alig maradtak nyomok a helyszínen, ami megnehezíti a nyomozást.
A borász szerint egyértelmű, hogy a szőlőt valaki megbízásra lopta el. Három évvel ezelőtt hasonló eset történt, amikor szintén értékes szőlőt vittek el. Úgy véli, hogy 1-2 tonna szőlőt csak olyan személy képes ellopni, aki komolyabban foglalkozik szőlőtermesztéssel vagy borászattal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
tegnap, 19:48
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
tegnap, 14:15
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
tegnap, 21:06
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
tegnap, 14:45
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08