A szakértők nem bíznak a Facebook kriptopénzében

2019.07.14. 12:19

Erősen szkeptikusan tekintenek a Facebook nevével fémjelzett libra nevű új kriptovalutára a pénzügyi technológiai (fintech) szakértők – írja az AFP a londoni FinTech Week nevű éves konferencia alapján.

A Facebook június közepén jelentette be, hogy libra néven új kriptovalutát, azaz titkosításon alapuló digitális pénznemet fejlesztenek, amelyet már jövőre ki is adnának. Ezzel forradalmasítanák a mobilfizetés piacát, hiszen az ígéret szerint minden korábbinál egyszerűbben lehetne vele mobilon pénzt küldeni másoknak vagy fizetőeszközként használni. A blokklánc technológiára épülő fizetési rendszert nem egyedül a Facebook, hanem egy erre létrehozott szövetség működteti és felügyeli, amelynek a 28 tagja között olyan cégek is megtalálhatók, mint a Mastercard, a Visa, a PayPal, a Vodafone, az Ebay, az Uber, a Lyft vagy a Spotify. A libra működéséről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Nem reprezentatív, mégis jól érzékelteti a bizalmatlanságot, hogy a FinTech Week egyik eseményén a moderátor megkérdezte a jelenlévő nagyjából száz szakértőt, hogy ki nem lenne hajlandó használni a várhatóan 2020-ban induló librát, mire a résztvevők kétharmada feltette a kezét.

Helen Disney, az Unblocked Events alapító-vezetője szerint egyre erősödnek a kételyek azzal kapcsolatban, hogyan fog a gyakorlatban működni a libra, és ki fogja valójában gyakorolni felette a kontrollt. Az aggályok fő oka éppen az, hogy míg a blokklánc alapú kriptovaluták lényege általában a decentralizált működés, a libra felügyelete nagyon is központosított lesz. James Bennett, a Bitassist vezetője szerint ezért a libra valójában nem is tekinthető kriptovalutának.

Alig várom azt a kriptovalutát az Uber etikusságával, a Paypal cenzúraellenességével, a Visa decentralizáltságával, hogy mindezt a Facebook már bizonyított adatvédelme fogja össze

– mondta szarkasztikusan Sarah Jamie Lewis, az Open Privacy nevű nonprofit adatvédő szervezet vezetője. Helen Disney némileg optimistább, szerinte a libra rákényszerítheti a jogalkotókat, hogy végre meghozzák azokat a világosabb szabályokat, amelyekre maga a kriptoközösség is régóta vár már.

A politikusok és a bankárok is aggódnak

A bejelentés után amerikai kongresszusi képviselők rögtön vizsgálatot sürgettek, a képviselőház pénzügyi szolgáltatásokért felelős bizottságát vezető Maxine Waters egyenesen a libra fejlesztésének felfüggesztését kérte a Facebooktól, amíg nem tisztázódnak a jogi kérdések. A szenátus bankügyi bizottsága pedig már ki is tűzött egy meghallgatást az ügyben július 16-ra.

shutterstock 1429773065
Fotó: Shutterstock

A reakciók Európában is hasonlók voltak. Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter szerint a libra nem lehet a hagyományos valuták alternatívája, és kizárt, hogy szuverén pénznemmé váljon. Egyúttal felkérte a G7-országok nemzeti bankjait, hogy állítsanak össze egy jelentést a csoport júliusi gyűlésére. Szerinte az adatvédelmi kérdések mellett a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának lehetősége is felmerül kockázatként. Markus Ferber német európai parlamenti képviselő szerint, ha a szabályozók nem lesznek résen, a Facebook nehezen ellenőrizhető árnyékbankká alakulhat.

A nemzeti bankok és felügyeleti szervek is világszerte arról beszélnek, hogy megfelelő szabályozásra és hatósági felügyeletre van szükség. Mark Carney, a Bank of England vezetője például azt mondta, a nemzeti bankoknak felügyeleti jogot kellene kapniuk a libra fölött, hogy biztosíthassák, hogy azt nem használják fel pénzmosásra vagy a terrorizmus finanszírozására.

A kriptovaluták és a libra lehetőségeiről ebben a podcastban beszélgettünk a terület egy magyar szakértőjével.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM