További Tech-Tudomány cikkek
- Megoldás születhet korunk egyik legnyomasztóbb problémájára
- Az OpenAI bizonyítékot talált arra, hogy az ő technológiájának ellopásával tervezték a DeepSeeket
- Csaknem 300 ezer autót hív vissza a Honda az Egyesült Államokban
- Így nem fagytunk halálra egy jeges medencében!
- Megmértem a vérnyomásom. Egy okosórával
Ahogy a Totalcar részletesen beszámolt róla, megjelent a Tesla legújabb Model Y névre hallgató autója, amit nemsokára kézhez is kaphatnak az első kínai vásárlók.
Bréking: itt a frissített Tesla Model Y!
Európa egyik legnépszerűbb villanyautójának frissítését hivatalosan is leleplezték.
Néhány lesifotó csütörtökön már kikerült az internetre, megelőzve a hivatalos pénteki bemutatót, a jelek szerint pedig az autócég komoly konkurenciát szeretne (és talán fog is) jelenteni a jelenleg dübörgő kínai autóipar versenyzőivel szemben.
Elegánsabb dizájn
Elon Musk autócége ezúttal az ultramodern, könnyed eleganciára törekedett, az autó néhány arculati jegye még a kezdetben futurisztikusnak ítélt Cybercab külső jellemzőit is felidézik. Ez elsősorban a fényszórón érhető tetten, ami vékonyabb lett a korábbi Tesla modellhez képest és egyetlen összefüggő LED-csíkként fut végig az autó elején. A hátsó fények is megváltoztak, a Model Y egy C alakú lámpát kapott,
ami ezúttal nem egy LED-csík, hanem egy felülről vetített piros fény, benne a Tesla felirattal.
Az első lökhárítón is némileg finomítottak, ezzel a légellenállási együtthatót csökkentették, továbbá az aljába kapott egy kamerát is a jármű a parkolás elősegítése végett. A teljes méretet tekintve, ugyan csak milliméterekkel, de hosszabb és keskenyebb végeredményt hoztak össze ezúttal a tervezők.
Ha az interiort nézzük, a kabin megkapta a Model 3 Highlandből ismert minimalista formáit és plusz kényelmi funkciókat. Újdonságként a műszerfalon és ajtókon végigfutó hangulatfénnyel igyekezett frissíteni a dizájnt a cég, továbbá az ülések immár
nemcsak fűteni, hanem szellőztetni is tudnak majd.
Némi belső technikai változtatásként fejlesztettek a wifi- és mobilkapcsolaton, a hangrendszeren, a mobiltelefon-kihangosítón és a zajcsillapításon is. Emellett a váltókonzol végébe beépítettek egy nyolccolos kijelzőt a hátul ülők számára, a hátsó üléssor pedig elektromosan lehajtható lett. A központi kijelző 15,4 colos.
Két változat
A tervek szerint a Model Y egyelőre csak két változatban lesz elérhető. Egyik az RWD, ami 62,5 kWh-s akkupakkal rendelkezik, hatótávja pedig 593 kilométer. A másik a Long Range AWD lesz 78,4 kWh-s akkupakkal, ami legjobb esetben 719 kilométert képes futni egy lendülettel. A kisebbik akkumulátor 170 kW, míg a nagyobb 250 kW töltési teljesítményt tud produkálni. Számokra lefordítva
a Long Range-be 250 kilométernyi hatótávot tudnak majd tölteni negyedóra alatt az új autótulajok.
Mindkét modell erősebb lett, az egy elektromotoros 299 lóerős, míg a két elektromotoros 186+264 lóerős. Ezáltal az előbbi 5,3 másodperc alatt futja a százat, az utóbbi pedig 4,3 alatt. A végsebesség mindkét modellnél 201 kilométer per óra. Emellett a futóművét is továbbfejlesztették a Tesla szakemberei, ami jobb úttartást és kényelmesebb utazást biztosít.
Az európai piacot tekintve egyelőre nem tudni fix árakról, de Kínában a kisebb akkupakkos változat mintegy 14,5 millió forintért lesz elérhető, míg nagyobb testvére 16,7 millióba fog kerülni. Ez némi drágulást is jelent a korábbi modellhez képest.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Csaknem 300 ezer autót hív vissza a Honda az Egyesült Államokban
Súlyos szoftverhibát fedeztek fel.
tegnap, 14:55
- Tech-Tudomány
Az OpenAI szerint az ő technológiájuk ellopásával tervezték a DeepSeeket
A cég szerint meg kell védeni az amerikai technológiát.
tegnap, 17:15
- Tech-Tudomány
Így nyit új űrversenyt Jeff Bezos rakétája, a New Glenn
A piac eddig is szabad volt, csak mindent Elon Musk cége vitt.
január 24., 19:21
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Köllő Babett: Többször sírógörcsöt kaptam a tükörbe nézve
53 perce
- Mindeközben
Béres Alexandra tanácsa az életmódváltáshoz: Nem kell lemondani mindenről, de muszáj kijelölni a határokat
3 órája
- Tech-Tudomány
Olyat húzott a kínai MI, hogy még az Apple sem bír vele
Megbolygatta a részvénypiacot a DeepSeek.
január 27., 15:33
- Tech-Tudomány
A Microsoft vethetett szemet a TikTokra
Már tárgyalásokat folytatnak a kínai vállalattal.
tegnap, 07:54
- Tech-Tudomány
Megmértem a vérnyomásom. Egy okosórával
A Huawei Watch D2 életeket menthet.
tegnap, 10:53
- Tech-Tudomány
Nézze meg, hogy nem fagytunk halálra egy jeges medencében!
Kipróbáltuk a Wim Hof-módszert.
tegnap, 14:30
- Tech-Tudomány
Megrendezik az első emberek és robotok közötti félmaratont Kínában
A világ minden tájáról várják a jelentkezőket.
január 28., 14:25
- Címlapon
A kormány nem tudta teljesíteni az ígéretét, mégis vége a recessziónak
A fordulat kapujában áll a magyar gazdaság.
36 perce
- Címlapon
Az országos főépítész Rákosrendezőről: A politikai hisztéria miatt nem látszik a lényeg
Lánszki Regő szerint az új építési szabályozás magyarázza a Grand Budapest fejlesztés koncepcióját is.
3 órája
- Címlapon
Tragédia Washingtonban: legalább tizennyolcan haltak meg egy légi balesetben
A repülőteret lezárták, folytatják a túlélők keresését.
3 órája
- Tech-Tudomány
Jól sikerültek az új nukleáris rakéta NASA-tesztjei
Háromszor hatékonyabb a hagyományos rakétáknál.
január 26., 11:35
- Tech-Tudomány
Komoly adatlopás érte a brit TalkTalk távközlési vállalatot
Az ügyfelek menedzseléséért felelős beszállító rendszeréből emeltek el adatokat.
január 26., 09:52
- Tech-Tudomány
Megoldás születhet korunk egyik legnyomasztóbb problémájára
Komoly egészségügyi gondokat okozó anyagokról van szó, amiket csak előállítani tudtunk, megsemmisíteni nem.
tegnap, 19:49
- Tech-Tudomány
Megtréfálta a csillagászokat a Tesla Roadster, veszélyes aszteroidának nézték az űrautót
Egy potenciális fenyegetést jelentő Föld-közeli égitestet fedeztek fel, de hamar kiderült, hogy nincs ok aggodalomra.
január 26., 17:34