
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Egy éve ilyenkor a világ java része még azt sem tudta, hogy eszik-e vagy isszák a mesterséges intelligenciát, mára azonban olyan elképesztő népszerűségre sikerült szert tennie a különböző nyelvi modelleknek, hogy azokról tulajdonképpen naponta lehet olvasni. Azt persze, hogy mindez a jövőben áldás vagy átok lesz, egyelőre nem tudni – az azonban szinte biztosra vehető, hogy kizárólag rajtunk múlik, merre billen el a mérleg nyelve.
Annak érdekében, hogy a nyelvi modellekkel kapcsolatban még szakmaibb, elgondolkodtatóbb és izgalmasabb cikkeket írhassunk, az Index együttműködésbe lépett Kerek István ChatGPT magyarul Facebook-csoportjával. A csoportba bárki csatlakozhat, lényege pedig, hogy a tagok egy összetartó közösséget alkotva egymást segítsék és edukálják a mesterséges intelligenciát érintő kérdésekkel kapcsolatban. Bárki szabadon megoszthatja tippjeit, gondolatait vagy akár félelmeit is – jelenlegi cikkünkben például pontosan egy ilyen, a csoportban korábban többször is felmerült témát fogunk kivesézni.
Mint említettük, a nyelvi modellek túlzott használata könnyedén függőség kialakulásához vezethet, mellyel a ChatGPT is egyetért. Az egyik csoporttag azt kérte az Open AI nyelvi modelljétől, hogy generáljon olyan új, eddig nem ismert mentális betegségeket, melyek a mesterséges intelligencia túlzott használata miatt alakulhatnak ki a jövőben az embereknél.
A ChatGPT nem habozott, rögtön hat lehetőséggel is előállt, melyek között találunk komolyabb és kevésbé komoly diagnózisokat is.
A mesterséges intelligencia szerint az első mentális betegség, mely kialakulhat az embereknél, az az AI-függőség. „Az emberek annyira megszokják az AI által nyújtott segítséget és kényelmet, hogy képtelenek lesznek nélkülük boldogulni. Ez a függőség hatással lehet a társas kapcsolataikra és a munkahelyi teljesítményükre is” – fogalmazott a nyelvi modell. Második lehetőségként az AI okozta szociális izolációt hozta fel a chatbot, amit azzal indokolt, hogy az AI által létrehozott virtuális világokban eltöltött idő növekedésével egyes emberek elszigetelődhetnek a valóságtól, ami depresszióhoz és szociális izolációhoz vezethet.
A listára felkerült az AI-túlterhelés is, amely alatt arra gondolt a nyelvi modell, hogy az AI-technológiák használatával egyre több információhoz jutunk hozzá, ezt a rengeteg információt azonban nehéz befogadni, ami mentális fáradtságot és szorongást okozhat. A ChatGPT szerint az AI-rendszerek által generált tökéletes társak és barátok megjelenése komoly hatással lehet a valós emberi kapcsolatokra is. Az embereknek nehezükre eshet megtalálni a helyüket a valóságban, és elvárásaik irreálissá válhatnak – ezt az állapotot AI általi kapcsolati zavar névvel illette a nyelvi modell.
Ugyancsak felkerült a listára az AI-összehasonlításból eredő szorongás, amely arra tér ki, hogy AI által generált tökéletes képek és életstílusok miatt az emberek összehasonlíthatják magukat ezekkel a (hamis) ideálokkal, ami önbizalomhiányt és szorongást okozhat. Végül, de nem utolsósorban az AI-átviteli zavar lehetőségét hozta fel a ChatGPT, szerinte ugyanis az AI-rendszerek által hozott döntések és ajánlások bizalmának eredményeként az emberek egyre kevésbé hagyatkoznak majd saját ítélőképességükre és intuíciójukra, ami hosszú távon mentális zavarokhoz vezethet.
Természetesen nem. A legfontosabb az, hogy a jövőben fokozottan figyeljünk ezekre a lehetséges mentális betegségekre, és hogy megtegyük a megfelelő lépéseket a megelőzésük érdekében. Ha például úgy érzi, hogy túl sok időt tölt a mesterséges intelligenciával való beszélgetéssel, ami már akár környezetére is hatással lehet, próbálja meg mérsékelni az online töltött órákat.
Szintén nagyon fontos, hogy ne féljen segítséget kérni, beszéljen családtagjaival, barátaival, vagy akár a korábban említett csoport tagjaival – végső soron azonban egy szakember nyújthatja a legmegfelelőbb ellátást. Mint arról korábban már az Index is beszámolt, a mesterséges intelligenciákban és nyelvi modellekben hatalmas lehetőségek rejlenek, a lényeg az, hogy értően és elővigyázatosan kezeljük őket.
Cikksorozatunk következő részében ezen fejlesztések legkreatívabb felhasználási módjait fogjuk kivesézni – ígérjük, hogy az már sokkal vidámabb téma lesz.
(Borítókép: Chip Somodevilla / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMTudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
1 órája
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
2 órája
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
Feszült pillanatok az ülésteremben.
3 órája
2 órája
A miniszter sem tudja a feltett kérdésre a választ.
49 perce
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.
20 perce
Utána újra kellett húzni.
4 órája
Kilenc napból kilenc hónap lett az űrben, és közben megfordult a világ.
március 18., 06:31
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
3 órája
4 órája
Március közepe fekete tintával íródik a magyar futball történelemkönyvébe.
38 perce
A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.
1 órája
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
4000 új töltőt is telepítenek, amikkel elérhető lesz a kívánt gyorsaság.
március 18., 20:40
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36