
A három évtizede szétszakadt Challenger űrsikló darabját találták meg
A roncsot egy dokumentumfilmes stáb búvárai fedezték fel még márciusban, amikor egy második világháborús repülőgép maradványai után kutattak. Az akkor készült felvételek alapján a NASA igazolta, hogy a darab az 1986. január 28-án felszállt űrsikló része volt.
A Challengerröviddel felemelkedése után szakadt szét, héttagú legénysége, köztük Christa McAuliffe tanárnő is életét vesztette a balesetben.
Az óceán fenekén, a homokba fúródott roncsdarabból mintegy 4,5 méterszer 4,5 méteres darab látható, így akár ennél nagyobb is lehet. A szakemberek szerint feltehetően az űrsikló hasának egy része lehet.
Ez az eddigi legnagyobb megtalált darab
Michael Ciannilli, a NASA egyik vezetője elmondta, hogy a Challenger balesete óta ez az eddigi legnagyobb darab, amelyet megtaláltak az űrsiklóból.
Az űrsikló darabját egyelőre az óceán fenekén, Cape Canaveral közelében, Florida partjainál hagyják, a sorsáról a NASA dönt majd. A roncs továbbra is az amerikai kormány tulajdona. A felfedezésről készült dokumentumfilmet a History Channel november 22-én mutatja be.
Kitérő manőverre kényszerült a Nemzetközi Űrállomás, hogy elkerüljön egy ütközést
Beindították a hajtóművet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
2 órája
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09