
Kitérő manőverre kényszerült a Nemzetközi Űrállomás, hogy elkerüljön egy ütközést
A Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal közölte, hogy a manőverhez beindították az állomáshoz kapcsolódó orosz Progressz MSZ–20 orosz teherűrhajó hajtóművét, amely egészen pontosan 630,8 másodpercig üzemelt, hogy elkerüljék az ütközést. Dmitrij Petelin orosz űrhajós korábban, még a végrehajtás előtt azt mondta, hogy
mindössze rutinmanőverről van szó, a legénység valószínűleg meg sem fogja érezni.
Az állomást a pályamódosítással 1,75 kilométerrel magasabbra emelték, így 417,9 kilométeres átlagos magasságban fog tovább keringeni – közölte a Roszkoszmosz.
Az ISS legutóbb júniusban hajtott végre hasonló pályakorrekciót, akkor a Koszmosz–1408 nevű műhold roncsait kerülte el. Az űrállomás történetében eddig összesen 327 alkalommal alkalmaztak pályakorrekciót.
Egyre több baj van a keringő űrszeméttel
Az MTI arra is emlékeztetett, hogy az űrszemét egyre több gondot okoz a világűrben (sőt néha még a Földön is). Az ISS rendszeresen kényszerül kitérő manőverekre annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést a kozmikus hulladékokkal, amelyek becsapódás esetén akár tönkre is tehetik az űrállomást.
Mekkora az esélye, hogy űrszemét zuhan önre?
Vannak helyek, ahol nagyobb a veszély.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája