
Születőfélben lévő bolygóra bukkantak magyar kutatók
További Tech-Tudomány cikkek
-
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
- Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színesbőrű embert
- Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
A kutatók szerint lehetséges, hogy a forgószélben egy születőfélben lévő bolygó is megbújik. A vizsgált HD 163296 jelű égitest egy sokat tanulmányozott fiatal csillag, amely a Földtől 330 fényév távolságra, a Nyilas csillagképben helyezkedik el. Korábban a csillag körül már három nagy exobolygó jelenlétére is találtak bizonyítékot, de azok jóval távolabb találhatók a most felfedezett negyedik, feltételezett bolygónál. Az új eredményekről szóló cikket már elfogadta az Astronomy & Astrophysics szakfolyóirat; a publikáció, amelynek szerzőlistáján Varga József neve mellett két további magyar csillagász is szerepel, hamarosan megjelenik.
Óriás porgyűrű
A kutatók 2019 márciusában és júniusában végzett észleléseik során a csillag körüli porkorong belső részét figyelték meg távcsöveikkel, amikor egy, a mi Napunk és a Föld közötti távolság mintegy harmadát kitevő méretű, meleg porszemcsékből álló gyűrűt észleltek. Meglepte őket, hogy a gyűrű egyik oldala sokkal fényesebb, mint a többi része.
A korábbi mérésekkel összehasonlítva arra a következtetésre jutottak, hogy ez a fényes csomó kering a csillag körül, hozzávetőleg egy hónapos keringési idővel. A csillagászok számítógépes szimulációkkal is ellenőrizték azt a feltevésüket, miszerint ez a meleg porból álló csomó valójában egy örvény lehet. Az ilyen örvényekben nagyobb az anyag (gáz és por) sűrűsége és nyomása, mint a gyűrű többi részén, ami a jelenlegi bolygókeletkezési elméletek szerint tökéletes feltételeket teremt egy új planéta születéséhez.
Új kisbolygót fedeztek fel magyar csillagászok
Európában egyedül hazánkban történt ilyen felfedezés.
Egy bolygó kialakulásához a füsthöz hasonló apró szemcsékből álló porszemek kellenek. A porszemek összetapadnak, így egyre nagyobb szemcséket alkotnak, míg végül a gravitációs vonzás hatására bolygóvá állnak össze. A bolygókeletkezés folyamata számos ponton még nem tisztázott, ám a mostanihoz hasonló felfedezések közelebb visznek minket a Földhöz hasonló bolygók születésének a megértéséhez.

A kutatók a felfedezéshez vezető megfigyeléseiket a MATISSE-szal (Multi AperTure mid-Infrared SpectroScopic Experiment – Többapertúrás Középinfravörös Spektroszkópiai Kísérlet) végezték. Ez a VLTI (Very Large Telescope Interferometer – Nagyon Nagy Teleszkóp Interferométer), ami a chilei Paranal hegyen elhelyezkedő Európai Déli Obszervatórium csillagvizsgálójában található távcsőhálózat újgenerációs műszere.
Magyar közreműködés a MATISSE-ban
A VLTI négy távcső fényét egyesíti, ennek köszönhetően egy akár 200 méteres átmérővel rendelkező virtuális távcsövet hoz létre. Ez azért szükséges, mert önmagukban még a mai legnagyobb, 10 méteres átmérőjű tükrös távcsövek sem tudnák felbontani a most felfedezett csillagkörüli gyűrűt, több távcső fényének egyesítésével viszont – a felbontás megnövelésével – ez lehetségessé válik. A MATISSE műszer a gyűrűben lévő por által hősugárzásként kibocsátott infravörös fényt érzékeli.
A MATISSE nevű műszert nagyrészt francia, német, holland és osztrák kutatóintézetek együttműködésében építették, de létrehozásában részt vettek a CSFK Csillagászati Intézet mérnökei is. A magyar mérnöki hozzájárulás része volt többek között a műszer hőtani szimulációja az abszolút nulla fok közelében működő motorok által okozott hőterhelésre vonatkozólag, egy műszeregység kalibrációs kamerájának a megtervezése és Magyarországon történő legyártása, valamint a MATISSE szállítása során fellépő esetleges rezgések kiszámítása.
A műszert 2017–2018 fordulóján szerelték fel a chilei távcsőrendszerre, és 2018-ban látta meg az „első fényt”, azaz ekkor irányították rá először egy égi objektumra. A magyar műszaki teljesítmény elismeréseként a CSFK Csillagászati Intézet kutatói garantált megfigyelési lehetőséget kaptak a műszeren, ennek keretében a nagy fényességváltozásokat mutató, úgynevezett eruptív fiatal csillagok vizsgálatát végezhetik el.
Megoldódott Tabby csillagának rejtélye
A csillag fényét egy idegen civilizáció alkotásának vélt hatalmas struktúra takarja el időről időre.
Emellett Varga József, a CSFK csillagásza – aki jelenleg a Leideni Egyetemen dolgozik a MATISSE-csoport nemzetközileg elismert szakértőjeként – holland kollégáival együtt részt vesz a MATISSE csillagkeletkezést kutató nagy programjában. Ennek a nagy jelentőségű kutatásnak az első eredménye a HD 163296 csillag körüli korongban születő forgószél felfedezése.
A csillagászok számára a MATISSE-konzorcium első, valódi tudományos eredménye további csillagkeletkezési kutatások kezdetét jelenti. Egyik céljuk, hogy még több olyan csillagrendszert tanulmányozzanak, ahol a fiatal csillagot por- és gázkorong veszi körül, és ezáltal még jobban megértsék a Földhöz hasonló bolygók kialakulásának a folyamatát. A kutatásban továbbra is részt vesz a CSFK Csillagászati Intézet Ábrahám Péter vezette kutatócsoportja is, amelynek munkáját az NKFIH négyéves alapkutatási pályázata segíti.
Harmóniában kering öt idegen bolygó
Kétszáz fényévre lévő csillag körül találták őket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Hazafelé tartanak a Starliner hátrahagyott űrhajósai
Kilenc napból kilenc hónap lett az űrben, és közben megfordult a világ.
március 18., 06:31
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
2 órája
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hídra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
4 órája
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
- Tech-Tudomány
Űrsugárzás, csontritkulás, agyduzzanat – ez vár a két űrben ragadt, visszatért asztronautára
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
AI-alapú ápolókkal harcolnak a kórházi alkalmazottak az Egyesült Államokban
Kórházak százaiban használnak egyre kifinomultabb számítógépes programokat.
március 18., 18:36
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
5 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
10 órája
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
16 perce
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
2 órája
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
4 órája