
A kihalás szélén álló orrszarvúalfaj két újabb embrióját sikerült létrehozni
Decemberben egy nemzetközi kutatócsoport a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb két embrióját hozta létre. Az alfajnak már csak két képviselője él, mindkettő nőstény − adta hírül az MTI.
A petesejteket december 13-án gyűjtötték be a kenyai Ol Pejeta rezervátumban élő két utolsó nősténytől, a csehországi Dvur Králové-i állatkert tulajdonában lévő Najintól és Fatutól. Azokat a cremonai Avantea laboratóriumba szállították, ahol megtermékenyítették őket a két utolsó hím, a 2018-ban elpusztult Sudan és a már korábban elpusztult Suni lefagyasztott spermájával. Így immár öt életképes, lefagyasztott embrióval rendelkeznek a kutatók, az alfaj megmentéséhez ugyanakkor embriók tucatjaira lenne szükség.
A TERVEK SZERINT AZ EMBRIÓKAT A LEGKÖZELEBBI ROKON ALFAJ, A DÉLI SZÉLESSZÁJÚ ORRSZARVÚ FIATAL NŐSTÉNYEIBE FOGJÁK BEÜLTETNI. A MÉG MEGMARADT KÉT UTOLSÓ ÉSZAKI SZÉLESSZÁJÚ NŐSTÉNY UGYANIS MÁR TÚL ÖREG A VEMHESSÉGHEZ.
Tavaly áprilisban a projektet fel kellett függeszteni a koronavírus-járvány utazási korlátozásai miatt, ám augusztusban már egy újabb petesejtlevétellel folytatódtak a munkálatok. A nyár végi petesejtbegyűjtés azonban nem volt sikeres, egyetlen embriót sem sikerült létrehozni.

Najin, Fatu és párjuk, Sudan és Suni 2009-ben a csehországi állatkertből kerültek Kenyába abban a reményben, hogy természetes úton lesznek borjaik. Vemhesség azonban nem jött létre, Suni 2014-es, az alfaj utolsó hímje, Sudan 2018-as halála előtt a spermájukat lefagyasztották.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
10 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
1 órája
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
5 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
40 perce
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
23 perce
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthenek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
46 perce