Máris itt a harmadik gyógyult HIV-fertőzött

GettyImages-151051806
2019.03.06. 14:12

Úgy tűnik nem kellett újabb tíz évet várni arra, hogy bejelentsék a harmadik embert, akinek a szervezetéből sikeres kezelést követően eltűntek a HIV-vírusok, ugyanis a retrovírusokról és az opportunista (immunhiányos állapotban fellépő fertőzések) vírusokról tartott konferencián Seattleben Annemarie Wensing, az Utrechti Orvostudományi Egyetem kutatója elmondta, hogy ugyanazzal a kezeléssel, amivel a berlini és a tegnap bejelentett, szintén gyógyultnak nyilvánított londoni pácienst kezelték, most úgy tűnik, hogy sikerül egy harmadik beteget is gyógyítani, legalábbis nagyon bizakodóak a friss eredmények után. 

A harmadik, düsseldorfi páciens három hónapja fejezte be az antiretrovirális terápiát, és a legújabb vizsgálatok szerint  a bél- és nyirokcsomókból vett mintákon már nem találtak új vírusokat, és olyanokat sem, amik képesek lennének reprodukálni magukat.  A konferencián az is kiderült, hogy ugyanezzel a módszerrel kezelnek még további két embert, akik állapotát folyamatosan nyomon követik az orvosok. 

Az áttörést hozó kezelés lényege, hogy a páciensek olyan donortól kaptak őssejtet vagy csontvelőt, akik egy ritka génelváltozással élnek. A CCR5 mutáció immúnissá teszi őket a HIV-vírussal szemben. A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a módszer nem mindenkinél alkalmazható. Az elsőként gyógyult berlini páciensnél leukémiát, a londoni páciensnél pedig Hodgkin-kórt diagnosztizáltak, ezért kapták a transzplantációt. Mindkét beavatkozás annyira kockázatos, hogy az orvosok egyfajta életmentő megoldásként alkalmazzák. Abban viszont egyetértenek, hogy az irány jó, és most elkezdhetnek új megoldásokon gondolkozni például a génsebészet területén, hogyan tudják ezeket az immunis géneket a páciens saját szervezetében működésre bírni.

Kapcsolódó
Hatalmas áttörés: itt a második tünetmentes HIV-fertőzött

Hatalmas áttörés: itt a második tünetmentes HIV-fertőzött

Ugyanaz a kezelés gyógyította meg, mint egy évtizede az elsőt, a berlini pácienst.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.

március 1., 07:23

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

tegnap, 07:04

  • Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója

Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója

Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.

tegnap, 12:33

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

2 órája

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

2 órája

  • Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét

Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét

Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.

február 28., 21:18

  • Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam

Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam

Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.

február 26., 05:50

  • Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

március 3., 12:03

  • Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple

Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple

Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.

tegnap, 17:56

  • Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is

Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is

Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.

február 26., 20:34

  • Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát

Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát

Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.

február 28., 16:55

  • Tech-Tudomány
Űrbányász szondákat indított a SpaceX

Űrbányász szondákat indított a SpaceX

Cél a Hold és a 2022 OB5.

február 27., 10:42

  • Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on

Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on

Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.

február 27., 09:32

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak

A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak

Valami nem kerek.

február 27., 05:51

  • Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese

Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese

Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.

február 27., 15:44

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

1 órája

  • Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói

Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói

Kiderült a titkos terv.

február 27., 12:29

  • Tech-Tudomány
Lenovo a 2025-ös MWC-n

Lenovo a 2025-ös MWC-n

március 3., 11:19

  • Tech-Tudomány
Redmi Buds 6 Pro

Redmi Buds 6 Pro

február 26., 14:19