
Hatalmas áttörés: itt a második tünetmentes HIV-fertőzött
További Tech-Tudomány cikkek
Egy brit férfi lett a világon a második, akinek a szervezetéből sikerült teljesen kiirtani a HIV-vírust – ír az átütő sikerről a Nature. Több mint 10 évvel az első sikeres, teljes tünetmentességhez vezető gyógyulás után ez a második eset azt bizonyítja, hogy az akkori kezelés sikere nem csak a véletlen műve, hanem reprodukálható.
A nevét elhallgató "londoni páciensnél" olyan donorokból származó őssejt-transzplantációt alkalmaztak, amelynél az alanyok egy ritka genetikai mutációt hordoznak: a CCR5-delta 32 néven ismert genetikai elváltozás ellenállóvá teszi őket a HIV-vírussal szemben. A londoni páciens 18 hónapja abbahagyta az antiretrovirális gyógyszerek szedését is, de a vizsgálatok szerint azóta sem lehet kimutatni a szervezetében a HIV nyomait.

Ravindra Gupta, a tanulmány vezető szerzője, a University College London professzora a kezelésről elmondta, hogy azzal, hogy a második betegnél is tünetmentességet okozott a kezelés, azt bizonyították, hogy a berlini páciensként emlegetett első beteg kezelésének sikere nem a véletlen műve, hanem valóban a beavatkozás hatására lett tünetmentes. Kiemelte, hogy ez a beavatkozás nem jelent megoldást minden betegnek, viszont segít új kezelési stratégiák kidolgozásában. A kollégái pedig folyamatosan ellenőrzik a férfi állapotát, mert még az orvosok sem mernek gyógyulásról beszélni, csak tünetmentességről.
Évente körülbelül egymillió ember hal meg a HIV-vírus szövődményeibe annak ellenére, hogy az ugyan nem gyógyítható, de az egész életen át szedett antiretrovirális gyógyszerekkel kezelhető.
A londoni páciens 2003-ban lett HIV-fertőzött, 2012-ben kezdte meg az antiretrovirális terápiát. Később Hodgkin-kórt, a nyirokcsomókat érintő daganatos megbetegedést is diagnosztizáltak nála. A kemoterápia után őssejt-transzplantáción esett át 2016-ban, és további 16 hónapig folytatta az antiretrovirális terápiát, amit azért hagyott abba, hogy kiderüljön, valóban az őssejtes kezelés hatására sikerült-e elérni, hogy a véréből még a legérzékenyebb tesztekkel sem mutatható ki a HIV-1 vírus.
A berlini páciens, Timothy Ray Brown esetében szintén antiretrovirális terápia közben derült ki, hogy krónikus myeloid leukémiája van, ő kétszer is kapott csontvelő-átültetést, olyan donortól, aki szintén a CCR5-delta 32 genetikai elváltozást hordozta, vagyis ellenálló a HIV-vírussal szemben. Évekkel később a vírus nyomai ugyan kimutathatóak voltak a vérében, de maga a vírus nem, vagyis őt a doktorok azóta is gyógyultként tartják számon.
A szakma bizakodó az újabb gyógyulás kapcsán, most már azt kell egészen pontosan megérteni, hogy a módszer miért működik néhány betegnél, másoknál pedig miért nem. Mindenesetre abban a tudomány egyetért, hogy egy nagy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy egy mindenkinél egyaránt hatásos gyógymódot fejlesszenek ki a közeljövőben.
(BBC, Guardian, Sciencemag)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09