Közel 52 milliárd forint kellene a környezeti katasztrófa elhárítására

329R9NH-highres
2022.05.11. 17:17

Száznegyvennégy millió dollár (51,7 milliárd forint) felajánlását várja az ENSZ attól a donorkonferenciától, amelyet a Jemen partjainál veszteglő, katasztrofális állapotban lévő, The Safer nevű tankhajó ártalmatlanítása és ezáltal egy nagyon súlyos környezeti katasztrófa elhárítása érdekében tartanak.

David Gressly, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora közölte,

ebben az összegben benne van az a 80 millió dollár (28,7 milliárd dollár), amelybe a több, mint egymillió hordónyi olaj kiszivattyúzása kerül közölte 

Az adományozó konferenciát az ENSZ és Hollandia közösen szervezte meg mostanra, két hónappal azután, hogy az ENSZ és a húszi lázadók megállapodtak a tankhajó szállítmányának másik hajóba történő átszivattyúzásáról. A The Safer az arab országban 2014 óta dúló polgárháború miatt 2017 óta vesztegel Rász Ísza kikötőváros közelében.

Időzített ökológiai bomba

Szakértők többször is elmondták, hogy a hajó időzített ökológiai bomba, ha a kőolaj a Vörös-tengerbe kerül, akkor megsemmisülhet Jemen vörös-tengeri halállománya, a tenger megtisztítása pedig mintegy 20 milliárd dollárba kerülne – írja az MTI.

Gressly közölte, a mentési munka első szakaszát szeptember végéig be kell fejezni, ellenkező esetben októbertől erős széllökésekre kell számítani. A Japánban épített hajót az 1980-as években adták el a jemeni kormánynak, hogy a Márib tartománybeli olajmezőkből kitermelt három millió hordónyi kőolajat tárolják benne. 2015 óta elmaradt a hajó éves karbantartása.

A világszervezet tisztségviselői régóta figyelmeztetnek, hogy ha az 1976-ban gyártott hajó léket kap vagy felrobban, akkor az négyszer akkora környezetszennyezést okoz, mint az Exxon Valdez 1989-es katasztrófája Alaszkánál.

(Borítókép: Műholdkép a Jemen partjainál lévő kikötőről 2020. július 19-én. Fotó:  Satellite image 2020 Maxar Technologies / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.