Ez a poszt a következő Percről percre része:

Új vírusvariáns jelent meg

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oroszországban 15 900 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 10,5 milliót. A Covid–19 kór és szövődményei 835 embert fosztottak meg az életétől hétfőn – írja a TASZSZ. A járvány kezdete óta több mint 312 ezren képtelenek voltak legyőzni a vírust.

    Ugyanakkor több mint 27 ezren felépültek a kórból egy nap leforgása alatt. Az utóbbi közel két évben már csaknem 9,6 millióan meggyógyultak a fertőzésből. Az aktív betegek száma eléri a 682 ezret.

    A Franciaországban felfedezett legújabb mutánst még nem azonosították Oroszországban.

  • Belgium január 10-től eltörli a karantént a koronavírus ellen teljesen beoltott, azaz a legalább két oltással rendelkezők esetében akkor is, ha fertőzöttekkel érintkeztek, emellett tíz napról hét napra csökkenti a fertőzöttek karanténkötelezettségét – közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

    A francia nyelvű napilap beszámolója szerint Belgium szövetségi és regionális kormányzatainak egészségügyi miniszterei megegyezése alapján azoknak, akik az elmúlt öt hónap alatt második vagy harmadik adag koronavírus elleni oltást kaptak, még akkor sem kell karanténba vonulniuk, ha bizonyítottan koronavírussal fertőzött emberrel érintkeztek – írja az MTI.

    Azoknak, akik még nem kapták meg az emlékeztető oltást, a második oltásuk óta pedig több mint öt hónap telt el, legalább háromnapos önkéntes karanténba be kell vonulniuk fertőzöttel történt érintkezés esetén. A fertőzötteknek pedig a hétnapos karanténkötelezettség letelte után koronavírus tesztet kell végezniük, mielőtt elhagyják otthonukat.

  • Rekordszámú, 271 686 ember fertőződött meg koronavírussal kedden Franciaországban – írja a Guardian

    Ez volt a legmagasabb szám egész Európában. Összehasonlításként ugyanezen a napon ez a szám Nagy-Britanniában 218 274, Németországban pedig 30 561 volt. 

    Az országban jelenleg több mint 20 ezer ember fekszik kórházban koronavírussal, és az intenzív osztályok ágyainak 72 százalékát is fertőzöttek foglalják el. Közülük a legtöbben nincsenek beoltva, bár a lakosság 77 százaléka már legalább két oltást megkapott.   

    Franciaországban eddig 123 ezer ember halt bele a vírusba, ami világszerte az egyik legmagasabb szám.

  • Elítélte kedden Jean Castex francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben, hogy több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A kormányfő „az aljas cselekmények” megbüntetését ígérte.

    Minden erőszak elfogadhatatlan egy demokratikus társadalomban. De miután a közhatalom letéteményeseiről, megválasztott képviselőkről van szó, az erőszak alkalmazása a demokráciát, a köztársasági paktumot fenyegeti

    – fogalmazott a miniszterelnök. 

    A kormányfőt az azonnali kérdések órájában az egyik kormánypárti képviselő, Pascal Bois interpellálta, mert a múlt héten felgyújtották a garázsát, és az otthona falára az oltási igazolással kapcsolatos feliratokat festettek.

    Az elmúlt hetekben elsősorban a kormánypárti többség több képviselője is jelezte, hogy halálos fenyegetést kapott, illetve megrongálták a gépkocsiját vagy az ingatlanát, amiért a kormány kezdeményezte a koronavírus elleni védettségi igazolás oltási igazolássá alakítását. Többen közülük a közösségi oldalakon is közzétették a fenyegetések tartalmát, köztük egy olyat is, amely „nyilvános lefejezést” helyezett kilátásba, s bejelentették, hogy feljelentést tesznek a megfélemlítések miatt.

    Az erőszakos cselekmények olyan ellenzéki képviselőket is érintenek, akik támogatják a szigorításokat. Briancon jobboldali polgármestere, Arnaud Murgia kocsiját novemberben felgyújtották, bár ő külön fenyegetést nem kapott – írja az MTI.

  • Szlovéniában sem rózsás a járványhelyzet. A mintegy kétmilliós államban 3393 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak hétfőn. A Covid–19 és szövődményei nyolc beteg életét ragadták el az elmúlt 24 órában – írja az MTI.

    Kórházban 531 covid-pácienst ápolnak, közülük 162 embert intenzív osztályon kell kezelni. A szomszédos országban eddig 1,25 millióan kaptak meg legalább egy védőoltást.

    A szlovén kormány nem ódzkodik újabb szigorítások bevezetésétől. Mindezt a kórházak, illetve az intenzív osztályok leterheltségétől teszi függővé. A bűvös szám most a kétszáz: ha a covid-betegek száma meghaladja (átlagosan) ezt az intenzív osztályokon, akkor elkerülhetetlenné válik újabb korlátozó intézkedések bevezetése.

  • Felgyorsult a járvány Horvátországban. A zágrábi kormány egészségügyi minisztere szerint mindennek oka az összejövetelek, no meg az omikron-variáns. Az új fertőzöttek száma hétről hétre növekszik a szomszédos országban, ahol már az ötödik hullám szedi áldozatait.

    A legrosszabb a helyzet Split-Dalmát és Dubrovnik-Neretva megyékben, valamint Zágrábban. Szakértők nem győzik hangsúlyozni: az omikron-variáns fertőzőbb, mint a koronavírus korábbi változatai.

    A miniszter vészjósló forgatókönyve szerint senki, de senki, még az oltottak sem tudják elkerülni a megfertőződést.

    A mintegy négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 5845 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a Covid–19 és szövődményei 46 beteg életét követelték. Kórházban 1817 covid-pácienst ápolnak, közülük 233 ember van lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2,26 millióan vették fel a vakcinát – írja az MTI.

  • Ismét berobbant a járvány Szerbiában. A szomszédos országban csaknem minden negyedik teszt kimutatta a koronavírus jelenlétét az emberi szervezetben. Hétfőn 5224 új megbetegedést diagnosztizáltak – írja a Magyar Szó. A megelőző napon 2765 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.

    A Covid–19 és szövődményei 19 beteg életét követelték az utóbbi 24 órában. A járvány kezdete óta már 12 806 fertőzött lelte halálát a betegségben.

    Kórházban 2142 koronavírusos beteget kezelnek, mesterséges lélegeztetésre 79 beteg szorul. Az egészségügyi intézményekben ápoltak száma nem változott egy nap leforgása alatt.

  • Az omikron koronavírus-változat elterjedése a korábbi vírusvariánsoknál jóval kevesebb súlyos megbetegedést okozott, és a brit oltási kampány is rendkívül sikeres, így megvan az esély arra, hogy Nagy-Britannia újbóli teljes lezárás nélküli átvészelje az omikron okozta fertőzési hullámot – mondta keddi sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszterelnök.

    Sir Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója a tájékoztatón nagyon jó hírnek nevezte, hogy a Covid–19 betegség okozta halálozások száma sem emelkedik – írja az MTI.

    Johnson a Downing Streeten tartott kedd esti sajtóértekezleten elmondta: a brit oltási kampány kiemelkedő sikere, hogy Nagy-Britanniában magasabb arányú a lakosság védettsége, mint Európa bármely más országában.

    A brit kormányfő közölte: országszerte eddig több mint 35 milliót adtak be a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisából, és a 70 éven felüli korcsoportban meghaladja a 90 százalékot azoknak az aránya, akik már megkapták a harmadik oltási adagot.

  • Megfertőződött XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia királyné, holott az összes oltást felvették – írja az MTI.

    Enyhe tüneteket mutatnak, s a körülményekhez képest jól vannak. Az uralkodópár, amelynek mindkét tagja közelít a nyolcvanéves korhoz, karanténba vonul. Már megkezdődött azon kontaktok kutatása, akikkel kapcsolatba kerülhettek.

    A svéd király, aki Bernadotte-dinasztia tagja, 1973 óta Svédország királya. Három éve uralkodott, amikor összeházasodott a német és brazil származású Silvia Sommerlathtal; három gyermekük van, a legidősebb, a 44 éves Viktória a trónörökös.

    Svédországban rekordszámú új esetet jelentenek, múlt év végi adatok szerint a fertőzöttek napi száma megközelítette a 12 ezret.

  • Olaszországban rekordszámú, 170 844 új esetet jelentettek kedden, ez a szám egy nappal korábban 68 052 volt – írja a Guardian. 259 ember halt meg koronavírus következtében, egy nappal korábban a vírus 140 áldozatot szedett. 

    153-an kerültek intenzív osztályra, ezzel együtt jelenleg 1392 embert ápolnak intenzív osztályon az országban. 

  • A Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinájából adott negyedik oltás után egy héttel már ötszörösére nőtt a szervezet által termelt antitestek száma egy vizsgálat előzetes eredményei szerint, amelyeket az izraeli kormány publikált kedden – írja a Washington Post.

    Ez az egyik első eset, amikor azt vizsgálták, hogy egy második emlékeztető oltás csökkentheti-e a gyorsan terjedő omikron-variáns által okozott veszélyeket. 

    Naftali Bennett miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a korai eredmények alapján

    nagyon nagy az esélye annak, hogy a negyedik dózis nagymértékű védelmet jelent a megfertőződés és a komolyabb tünetek ellen.  

  • Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter engedélyezte a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a hatvanévesnél idősebbeknek.

    A miniszter kedden írta alá a rendeletet, amely szerint a vakcina harmadik adagját legkorábban a második felvétele után fél évvel vehetik fel, az optimális intervallum a második és a harmadik oltás között hat és kilenc hónap között van. A harmadik dózis felvétele után az oltási igazolás érvényességi idejét meghosszabbítják.

    Ukrajnában különbséget tesznek az emlékeztető és a kiegészítő oltás között. Utóbbit azok kapják, akiknél az első két oltás után nem alakult ki a megfelelő védelem a vírussal szemben. Azoknak, akik kiegészítő oltásként kapják meg a harmadik dózist, nem hosszabbodik meg az oltási igazolásuk érvényességi ideje. Emlékeztető oltást mostanáig csak az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphattak.

    Ukrajnában az eddig azonosított fertőzöttek száma 1746-tal 3 678 088-ra, az elhunytaké 135-tel 96 436-ra nőtt keddre. A 42 milliós országban eddig 13 762 162-en vettek fel két adag oltást, míg a harmadikat 9872-en.

    (MTI)

  • Brazíliában január végéig felfüggesztik az üdülőhajók működtetését, miután három óceánjárón is koronavírus-fertőzöttekre bukkantak – jelentette be a brazil hajózási társaságok szövetsége hétfőn.

    Az egészségügyi hatóságok javaslatára meghozott döntés értelmében január 21-ig nem futnak ki hajók a kikötőkből, a korábban kifutott hajókat pedig visszarendelik.

    Az egészségügyi hatóságok már december 30-án felfüggesztették két üdülőhajó, a Costa Diadema és az MSC Splendida működési engedélyét, miután fedélzetükön több mint száz fertőzöttet találtak. Egyúttal visszahívták a Rio de Janeiro felé tartó, négyezer férőhelyes MSC Preziosa óceánjárót is, ahonnan ugyancsak koronavírusos eseteket jelentettek – írja az MTI.

    A latin-amerikai ország novemberben engedélyezte újra az óceánjáró üdülőhajók működését, ám a hatóságok szigorú eljárásrendet írtak elő, beleértve a rendszeres teszteléseket és – fertőzés esetén – az azonnali karantént.

    Az Egyesült Államok után Brazíliából jelentették a legtöbb áldozatot, s a járvány kezdete óta több mint 619 ezer ember halt már bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe.

  • Sir Andrew Pollard, a brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) elnöke szerint nem kell és nem is lehetséges az egész világot félévente újraoltani a koronavírus ellen, ez ugyanis nem fenntartható és nem finanszírozható.

    A professzor úgy véli, hogy a negyedik, adott esetben a további oltásokat a legveszélyeztetettebb lakossági csoportoknak kell fenntartani.

    Sir Andrew Pollard a Daily Telegraphnak elmondta, hogy Nagy-Britannia maga mögött tudhatja a koronavírus-járvány legrosszabb időszakát, és már csak ezen a télen kell túljutni. Egyúttal kiemelte, milyen hatóereje van az oltásnak, amely nélkül az egészségügy már térdre kényszerült volna a briteknél.

    (via MTI)

  • Romániában az elmúlt 24 órában 3900 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak. Ez több mint kétszerese a hétfőn közölt adatnak, amikor 1756 pozitív esetet jelentettek. A járvány kezdete óta ilyen gyorsan még nem terjedt a fertőzés a szomszédos országban. Az igazolt esetek száma már meghaladja az 1,81 milliót – írja a maszol.ro. Ugyanakkor 1,74 millióan felépültek a kórból.

    A Covid–19 és szövődményei 47 életet ragadtak el hétfőn. Romániában csaknem 59 ezer beteg lelte halálát a fertőzésben.

    Kórházban jelenleg 2593 covid-pácienst ápolnak, közülük 390 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra. Az egészségügyi intézményekben gondozottak között 79 kiskorú van, hetet intenzív osztályon kell kezelni.

  • Egyre több bizonyíték merül fel, ami azt támasztja alá, hogy az omikron-variáns a korábbi vírustörzseknél enyhébb megbetegedéseket okoz. A legtöbb országban az esetszámok szárnyalása mellett a halálozási arány alacsony maradt, közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – írja a Guardian

    Egyre több és több kutatás mutat rá arra, hogy az omikron a felső légutakat támadja. A korábbi vírustörzsek főként a tüdőt fertőzték, és ezért okoztak súlyos tüdőgyulladásos eseteket. Ez jó hír lehet, de ahhoz, hogy biztosan állíthassuk, még több bizonyítékra van szükségünk,

    – mondta el Abdi Mahamud, a WHO egyik vezetője.   

  • Ugyanazon a napon, mindössze néhány óra eltéréssel halt meg a 44 éves Alvaro Fernandez és felesége, Sylvia. A házaspár korábban nem vette fel az oltást – írta meg a The Sun

    A lap azt írja, hogy a párnak négy közös gyermeke volt, köztük egy 17 éves ikerpár. A betegségbe december 19-én haltak bele, a vírust néhány nappal korábban kapták el. 

    A hozzátartozók egy adománygyűjtő oldalt hoztak létre a négy gyermek támogatásának érdekében. 

  • Hétfőn egymilliónál is több új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel az Egyesült Államokban; korábban ilyen sok még sohasem volt – adta hírül az MTI a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítését. 

    Az adatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban elkezdődött a járvány ötödik hulláma, a fertőzöttek száma az omikron-variáns terjedése miatt indult nagy növekedésnek.

    A hétfőn feljegyzett 1,084 millió fertőzött csaknem kétszer annyi, mint az egy héttel korábbi 544 329.

    Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi tanácsadója már vasárnap figyelmeztetett arra, hogy a járványgörbe csaknem függőlegesen emelkedik.

    Az eddigi rekordot, az 590 576 fertőzöttet még december 30-án jelentették. 

  • Mintegy három hónap után emelkedett újra 1000 fölé a fertőzöttek száma Japánban – írja a Guardian. Tokióban hétfőn szintén emelkedett a fertőzésszám. 

    A legfrissebb adatok szerint a fővárosban körülbelül három hónap után emelkedett újra 100 fölé az esetszám. 

    Kisida Fumio japán miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a rendes parlamenti ülésszak előtt nem utazik el január közepén az Egyesült Államokban és Ausztráliában esedékes csúcstalálkozókra, helyette inkább a koronavírus elleni belföldi küzdelemre kíván koncentrálni.

  • Thaiföldön a Reuters beszámolója szerint a kormány azt ajánlja, hogy oltassák be magukat a negyedik dózissal az egészségügyi dolgozók, valamint a frontvonalon lévők. Az egészségügyi minisztérium az omikron-variáns terjedése miatt ugyancsak azt kéri az emberektől, hogy aki csak teheti, vegye fel az emlékeztető oltást. 

    A délkelet-ázsiai országban eddig 2062 megbetegedést regisztráltak az omikron-variánssal összefüggésben. A hatóságok az ünnepek végezetével ugyanakkor további emelkedésekkel számolnak. 

    Thaiföldön eddig összesen 2,2 millió fertőzést és 21 750 halálesetet jelentettek a koronavírus miatt.

  • Újabb koronavírus-variánst találtak Franciaországban, ami az IHU nevet kapta. Az Economic Times szerint a legújabb variánsnak 46 mutációját jegyezték fel a vírus tüskefehérjéjében.

    A hírek szerint eddig összesen 12 fő fertőződhetett meg a franciaországi Marseilles közelében a koronavírus új, B.1.640.2 jelű variánsával. A szakértők úgy vélik, hogy a vírusváltozat Kamerunból származik.

  • Igencsak komolyan veszik manapság a koronavírust Kínában, az Aljazeera beszámolója szerint három fertőzött miatt lezártak ugyanis egy egész várost. A bevezetett drákói szigorítások révén az ország középső részén található Yuzhouban így több mint egymillió ember kényszerül karanténba.

    A város korábban már bejelentette, hogy leállítja a busz- és taxiközlekedést, valamint bezárja a bevásárlóközpontokat, a múzeumokat és a turisztikai látványosságokat.

    Peking a járvány kitörése óta keményen lép fel a járvány megfékezése miatt, arról nem is beszélve, hogy már csak egy hónap van vissza a téli olimpia megrendezéséig. Ugyanakkor nem csak ez az egyetlen város, amit bezárásra ítéltek, korábban a 13 millió lakosú Hszian került lakat alá.

  • A koronavírus omikron-variánsa könnyebben cselezi ki a védelemmel rendelkezők immunrendszerét, mint a delta, ám dán tudósok abban reménykednek, hogy az enyhébb lefolyású betegséggel járó omikron által okozott koronavírus-hullám akár az utolsó is lehet – írja a Reuters.

    A kutatók mintegy

    12 ezer háztartás adatainak vizsgálata alapján arra jutottak, hogy az omikron 2,7-3,7-szer gyorsabban terjed a deltánál a beoltott dán lakosság körében.

    A dán tanulmány azonban megerősítette, hogy a harmadik oltás az omikron ellen is erős védelmet nyújt, továbbá hogy a háromszor oltottak körében a vírus variánsoktól függetlenül is lassabban terjed, mint az oltatlanok esetében. A kutatás szerint az omikronnal fertőzöttek feleakkora eséllyel kerülnek kórházba, mint a delta-variáns esetében.

    Ez lehet az, ami véget vet a pandémiának, ezáltal ez lehet a koronavírus utolsó hulláma

    – mondta Tyra Grove Krause, a tanulmány egyik szerzője.

    Dániában egyébként a lakosságnak mintegy 78 százaléka van teljeskörűen beoltva, 48 százalékuk pedig már a harmadik oltását is megkapta. A beoltottak több mint 80 százaléka a Pfizer–BioNTech vakcináját kapta.

    (via Reuters)

  • Mivel az ötödik járványhullámban várhatóan nagyon magas lesz a fertőzöttek és a karantéban lévők száma, a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie az ellátás biztonsága érdekében izolálja ötven dolgozóját. Az önkéntesek egyelőre négy hétre költöznek be az erőművek, szemétégetők telephelyére és szigetelik el magukat a külvilágtól.

    Hálóterem Spittelau Foto WienEnergie
    Fotó: Wien Energie

    A bécsi energiaszolgálatató, a Wien Energie már javában arra készül, hogy 2022. január 7-től az erőművek, hulladékégetők telephelyére költöztesse és hermetikusan elzárja a külvilágtól a feladatra vállalkozó dolgozóit. A cél, hogy a várhatóan magas számú fertőzöttel járó ötödik járványhullámban is garantálni tudják az ellátás biztonságát.

    A Wien Energie számára az a legfontosabb, hogy a bécsiek radiátorai mindig melegek legyenek és mindig legyen áram a lakásokban. Ez a lépés messzemenő ugyan, de elengedhetetlen ahhoz, hogy minden körülmények között garantálni tudjuk az ellátás biztonságát

     – magyarázza a lépés hátterét Michael Strebl a vállalat ügyvezető bizottságának az elnöke.

    Az önkéntesek kiválasztása és orvosi felkészítése már el is kezdődött, egyelőre négy hétre költöznek be a Spittelaui, Flötzersteigi és Simmeringer Haide Hulladékégetőbe, ileltve a Simmeringi Erőműbe. Itt hálóhelyiségek, konyha, fürdő- és szabadidőszoba valamint pszichológus is a rendelkezésükre áll majd, hogy könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. 

    De nem ez az első alkalom, hogy a Wien Energie erre a lépésre kényszerül: 2020 márciusában ötven dolgozója már egyszer vállalta a négyhetes izolációt, hogy ezzel akadályozzanak meg egy esetleges megfertőződést. Egy hónap után aztán – szigorú biztonsági intézkedések mellett – újra visszatértek a normál üzemmódhoz.

  • A francia parlament alsóháza elkezdte annak törvénytervezetnek a vitáját, ami előírná, hogy ezentúl az éttermek, bárok, múzeumok, sportlétesítmények látogatásának feltétele a teljes körű oltás lenne - írja az ABC News.

    A francia kormány az intézkedéssel akarja tompítani a már egyébként is súlyosan leterhelt egészségügyi ellátórendszert.

    Nem mindenki örül a most bevezetett szigorításoknak, sokan diszkriminatívnak tartják a lépést,

     és a kormány eddigi hibásnak vélt intézkedéseket okolják a járvány továbbgyűrűzése miatt. Olivier Veran egészségügyi miniszter visszautasította a vádakat, indoklásában kiemelte, hogy az intenzív osztályon fekvők közül a legtöbben nem vették fel egyik vakcinát sem. Közben a Guardian arról írt, hogy átmenetileg felfüggesztették a vitát, és kedden további tanácskozásokra kerül sor.

    A mostani intézkedés ellenére jó hír, hogy a francia felnőttek kilencven százaléka már bevan oltva. 

  • A világon 292 503 431 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 449 304 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban a világon 290 112 377 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 443 453 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–9 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 56 190 946. A halálos áldozatok száma 827 753.
    • Indiában 34 922 882 fertőzöttet és 481 893 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 309 081 fertőzöttről és 619 473 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 13 497 515 a fertőzöttek száma, és 149 367-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 10 374 292-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 305 096-ra emelkedett.
    • Franciaországban 10 422 830 fertőzöttet és 125 200 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 9 599 640 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 82 795.
    • Németországban 7 258 803 fertőzöttet és 112 584 halottat tartanak nyilván.
    • Spanyolországban 6 667 511 fertőzöttet és 89 573 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 198 590 a fertőzöttek és 131 702 a halottak száma.
    • Olaszországban 6 396 110 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 137 786.
    • Lengyelországban 4 133 851 fertőzöttet és 97 601 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 856 359 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 102 558 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Megsértve az állami egészségügyi protokollokat koronavírussal fertőzött ápolókat hívnak vissza Új-Dél-Wales kórházaiba. A kórházi vezetők eközben az omikron-vírusvariáns miatt egyre több korlátozó intézkedést vezetnek be.

    Az ápolók elmondása szerint többen is aggódnak amiatt, hogy Covid-pozitív kollégákkal dolgoznak együtt, mivel Új-Dél-Wales szerte 2500 egészségügyi dolgozó van karanténban – írja a Gardian

  • A kínai Hszian város karantén alatt lévő lakosai cserekereskedelemmel küzdenek az élelmiszerhiány ellen. A közösségi médiában megjelent bejegyzések tanúsága szerint a lakosok élelmiszeréreket és technológiai eszközöket cserélnek egymás között.

    December 23. óta körülbelül 13 millióan vannak elzárva az otthonukban,

    és jelenleg nem tudnak elmenni élelmiszert vásárolni. A hatóságok eredetileg ingyenes élelmiszert biztosítottak a háztartásoknak, azonban többen arra panaszkodnak, hogy a készleteik kifogyóban vannak.

    A közösségi oldalakon található videók és fotók azt mutatták, hogy az emberek cigarettát káposztára, mosogatószert almára, egészségügyi betétet pedig zöldségre cseréltek.

    Az egyik videón egy lakos látható, aki a Nintendo Switch konzolját egy csomag instant tésztára és két zsemlére cseréli – írja a BBC

  • Közel négy hónap után ismét százezer felett van a kórházban ápoltak száma az Egyesült Államokban. Az Egészségügyi és Humánszolgáltatási Minisztérium friss adatai szerint jelenleg több mint 103 ezer embert ápolnak koronavírus-fertőzés miatt valamelyik egészségügyi intézményben – számolt be a CNN

    Legutóbb szeptember 11-én haladta meg a 100 ezret a kórházban ápoltak száma az Egyesült Államokban. A csúcsot a 2021. január 14-én közölt adat tartja, akkor több mint 142 ezer kórházban kezelt betegről érkezett jelentés. 

    November elején körülbelül 45 ezerre esett vissza a kórházi kezelések száma, azóta ez a szám viszont folyamatosan nőtt. 

  • Pozitív koronavírustesztet produkált Whoopi Goldberg – árulta joy Behar műsorvezető, a The View nevű talkshow hétfői adásában, melyet a CNN vett észre.

    A műsorvezető elmondása szerint a 66 éves színésznőnek enyhe tünetei vannak, és remélik, hogy a jövő héten már visszatérhet a műsorba. 

     Az Oscar-díjas Whoopi Goldberg karrierjéhez olyan filmek fűződnek, mint a Ghost vagy az Ápaca show.