Egy bíróság rákkeltőnek találta a glifozátot

2019.03.20. 09:27 Módosítva: 2019.03.20. 09:31

A Bayer által felvásárolt Monsanto cég Roundup márkanéven forgalmazott gyomirtó szere, a glifozát „lényeges tényező" volt a 70 éves kaliforniai Edwin Hardeman gégerákjának kialakulásában, a kártérítési perben eljáró bíróság nem jogerős döntése értelmében.

Az AFP tudósítása kiemeli, hogy egy éven belül ez már a második per, amelyben a Monsanto gyomirtóját karcinogén hatással vádolták, és az agrotechnikai vállalat elveszítette a pert. Hardeman rendszeresen használta a glifozátot 1980 és 2012 között, és ezt összefüggésbe hozta a daganatos megbetegedésével. Az ügyvédjei elégedettek a döntéssel. A per következő fázisában most arról kell döntenie a bíróságnak, hogy vajon a Monsanto felelőssé tehető-e a történtekért.

A döntést az amerikai jogrendnek megfelelően laikus esküdtek hozták.

A Monsanto, amely immár 40 éve árulja a Roundupot, eközben ragaszkodik azon álláspontjához, hogy kutatások tömege bizonyította, hogy a glifozát nem rákkeltő. A döntés az első amerikai szövetségi bíróságon született ítélet, amely bizonyítottnak látta a glifozát és a rák összefüggését. Tavaly született már egy hasonló ítélet, akkor egy kaliforniai bíróság döntött úgy, hogy a Monsantonak 78,5 millió dollárt kell fizetnie egy másik, végstádiumú rákban szenvedő férfinek, aki a mérgesszömörcét irtotta rendszeresen a kertjében  Rounduppal. A Monsanto fellebbezett a döntés ellen.

Kapcsolódó
A Monsanto a kártérítés harmadát sem hajlandó kifizetni a rákos kertésznek

A Monsanto a kártérítés harmadát sem hajlandó kifizetni a rákos kertésznek

A károsult a megítélt 289 helyett 78 millió dollárba is belement, a vegyipari óriás ezt sem fizeti ki.

Bizonyíték?

Noha e két döntés után úgy tűnhet, hogy bizonyított a glifozát karcinogén mivolta, fontos tisztában lennünk azzal, hogy erről szó sincs. E fejlemények nem tudományos kutatások cáfolhatatlan eredményeinek hatására születtek. Mindössze a két károsult ügyvédei meggyőztek 12 átlagembert az állításaik megalapozottságáról. Egy eset alapján azonban elvileg is képtelenség bizonyítani egy faktor hatását, ehhez ellenőrzött kísérletekre van szükség.

És ilyen kísérleteket már számtalanszor végeztek, ezek pedig az esetek túlnyomó többségében nem mutattak ki semmilyen rákkeltő hatást. A világ megannyi tekintélyes közegészségügyi hatósága, kormányhivatala és nemzetközi tudományos szervezete, beleértve az Egészségügyi Világszervezetet, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét (FAO), az Európai Bizottságot és az amerikai Környezetvédelmi Hivatalt, azon a konszenzusos állásponton van, hogy

nincs bizonyíték arra, hogy a glifozát rákkeltő lenne.

Egyedül a Nemzetközi Rákkutató Intézet (IARC) veti fel, hogy a gyomirtó szer növelheti egyes daganattípusok előfordulását, de az IARC kutatását szinte mindenki kritizálja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

tegnap, 16:43

  • Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

tegnap, 20:31

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33