28 új naperőművet építenek országszerte

2022.05.17. 16:49
Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy hétmilliárd forintos beruházással.

A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből ott telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, vagyis a mezőgazdaságilag nem hasznosítható területén.

Edelman György, a társaság csoportvezetője szerint az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ami több mint nyolcezer háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elegendő, miközben

évente 19 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

A beruházás tervezett összköltsége 6,7 milliárd forint, amelyhez 2,098 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és energiahatékonysági operatív program keretében.

Tíz településre terjed ki a projekt

Egy-egy erőművi egység egy-másfél hektáros területet foglal el. Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jellemzően barnamezős beruházásként építi a telepeket, nem hasznosított erőművi területeken, illetve a önkormányzatoktól bérelt ingatlanokon.

Az erőművek a következő tíz településen épülnek meg:

  • Berettyóújfalu,
  • Dánszentmiklós,
  • Dorog,
  • Kunszállás,
  • Nyírcsaholy,
  • Oroszlány (15 egység),
  • Pécs (5 egység),
  • Pusztaföldvár,
  • Sükösd
  • és Vésztő.

Az erőművek a tervek szerint a jövő év első felében kezdhetik meg a kereskedelmi üzemet, tervezett élettartamuk 25 év – írja az MTI.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.