Figyelmeztet az orvosi kamara: eddig szerencsénk volt a delta-variánssal

GettyImages-1334897630
2021.08.19. 10:40

Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta-variáns itt van közöttünk – hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében.

Mint írják, a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek.

A környező országokban azonban ismét fellángolt a járvány, a nemzetközi példák pedig azt mutatják, hogy a hazai átoltottságnak megfelelő helyzetű országokban is gyors terjedés tapasztalható – rögzíti az orvosi kamara. Felhívták a figyelmet az oltás felvételének fontosságára, javasolták a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát és a hatékonyabb kontaktkutatást. 

Elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak

– írják. Az orvosi kamara továbbá arra kérte a lakosságot, hogy mindenki maradjon elővigyázatos, figyeljen a védekezésre.

Tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot, tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait! Kérjük a döntéshozókat, hogy a Covid-járvány negyedik hullámának küszöbén minden hatékony eszközt vegyenek igénybe, amivel ösztönözni lehet a magyar lakosságot az oltás felvételére. Létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, vigyék közel az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz. Ezeken a mobil oltópontokon lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal. Védekeznünk kell

– zárja közleményét a MOK.

(Borítókép: Brandon Bell / Getty Images)