Zuckerberg: Több mint kétmilliárd Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá

2018.04.05. 08:21 Módosítva: 2018.04.05. 08:24

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója egy szerda esti telekonferencián arról beszélt, hogy több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.

Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amik az emberek összehozásából fakadnak

– mondta Zuckerberg.

Azt is mondta:

most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket.

A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok.

Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője szerda délelőtt azt írta a blogján, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, ebből 71 millió felhasználó volt amerikai. A leginkább érintett országok tízes listája: az Egyesült Államok, a Fülöp-szigetek, Indonézia, az Egyesült Királyság, Mexikó, Kanada, India, Brazília, Vietnam és Ausztrália. A Facebook hivatalos sajtóanyagából azt is megtudtuk, hogy

Magyarországon valamivel több mint 32 ezer Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá.

Christopher Wylie, a Cambridge Analytica egykori kutatója – az egész adatlopási ügy kirobbantója – a Twitteren arról írt, hogy a Cambridge Analytica 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel. A Cambridge Analytica pszichológiai profilt készített a felhasználók adataiból, majd ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni nekik, így befolyásolva a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról.

Kommentelnéd? Hozzászólhatsz ehhez a cikkhez az Index Facebook-oldalán!

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM