
További Tudomány cikkek
-
Magyarországon élő kannibál kígyót vizsgált egy új tanulmány
- Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, ami a látványos kék fényspirált okozta az égen
- Egy háromgyermekes édesanya megrengette az asztrofizika világát
- A mesterséges intelligencia segíthet nemsokára a gyermekgyógyászatban
- Amikor a rendőr agya jelzi a veszélyt
Már eddig sem volt hiány olyan vállalkozásokban, amelyek az első marsi kolóniát akarták megépíteni, de most Elon Musk, a SpaceX igazgatója is bejelentette: a következő két évtizedben ők is terveznek egy saját Mars-bázist, és az árát műholdfelbocsátásokból szednék össze.

Musk a Bloombergnek nyilatkozva egész pontosan azt mondta, hogy
azt próbálják majd megtenni a műholdakkal, amit a rakétákkal tettek.
Ez nagyjából annyit jelent, hogy olcsó, de megbízható eszközökkel jóval a NASA és más, állami űrhivatalok működési költsége alatt maradva hozzák el ugyanazokat az eredményeket. Hogy mennyire nagy üzlet ez? Csak a Pentagon 70 milliárd dollárt akar elkölteni kiszervezett műholdakra 2030-ig, és akkor más megrendelőt még nem is számoltunk.
Musk korábban is emlegette már a Marsot, mint távolabbi célt, de a terv konkrét megvalósításának módját tavaly novemberben, a twitteres csatornáján szellőztette meg. Akkor egy flottányi miniműholdról beszélt, amik alakzatban keringve végeznék el a rájuk bízott feladatokat. Azt, hogy egy egészen kicsi, akár 10 centiméteres élhosszúságú kocka formájú műhold is képes lehet a kiváló működésre, pont az első magyar műhold, a MASAT–1 mutatta meg – és azt ráadásul nem az igazi Vasembernek is nevezett, az elektromos autók, napelemcellák és a villámgyors vonatok piacán is mindent döntő-borító zseni rakta össze, hanem néhány elszánt diák a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Pénzt hoz, de hogy működik?
A szatellitek fejlesztése, felbocsátása és üzemeltetése azonban nem csak az anyagi hátteret biztosítaná Musk Mars-kolóniájához, a cég a pénz mellett komoly tapasztalatot szerezne a kolóniával való kapcsolattartáshoz szükséges híradástechnikai megoldásokban.

Ahhoz, hogy a SpaceX igazán sok pénzt lásson a műholdas bizniszből, elsősorban a felbocsátás költségeit kell lecsökkenteniük. Így rögtön értelmet nyer, hogy miért fejlesztenek a földre automatikusan, tervezetten visszatérő rakétákat. Bár a legutóbbi kísérlet nem sikerült, Musk szerint már tudják, mi volt a baj (kifogyott a hidraulikus folyadék), és legközelebb már tudják, mit kell tenniük, hogy a rakéta biztonságban landoljon a célpontként szolgáló tengeri uszály fedélzetén (másfélszer annyit töltenek a rakétába eleve).
A vicc az, hogy a SpaceX már így is olcsóbban dolgozik, mint bárki a NASA berkein belül az Apollo-éra óta, és még ezen is javíthatnak, ha a rakétáik tényleg maguktól vissza is jönnek majd, és nem kell újra és újra legyártani, vagy akár csak kihalászni őket a tenger mélyéről.
Agresszív terjeszkedés
Az egyetlen akadály, ami a korábban említett 70 milliárd egy szelete és Elon Musk között áll az az, hogy a Pentagon csak igen ritkán bíz meg külsős céget a műholdjainak űrbe cipelésével. Pont ezért Muskék beperelték az amerikai légierőt arra hivatkozva, hogy a légierő versenyellenes monopolhelyzetben van a műholdak pályára állítási piacán. Ez szokatlanul agresszív lépés egy cégtől, amely később állami szerződésekhez szeretne jutni, de Musk szerint van esély a megegyezésre.
Musk amúgy 2020-ig látna neki a Mars kolonizálásának, még idén bemutatják a marsi útra is alkalmas űrhajójukat, és kiderült, hogy olyan űrruhán is dolgoznak, ami nemcsak működik, de jól is néz ki.
Időközben Musk más területen sem pihen: a Tesla nevű elektromos autó legújabb, minden eddiginél olcsóbb, 35 ezer dolláros változatát 2017-re tervezik, és az igazgató szerint könnyen elképzelhető, hogy a tervek szerint évi százezres eladás akár 10 milliárdos bevételt jelent majd. A Model X-nek nevezett új változatról egyelőre nem sokat tudni, de ha hinni lehet Musknak (márpedig lehet, eddig csak ritkán beszélt a levegőbe), egy halom újdonság lesz a kocsiban, például fejlett önvezető képesség. Az USA-ban a 35 ezer dollár a középkategória teteje amúgy, de tízmillió körül árral már itthon is keresett lehetne a Model X, ha egyszer eljutna errefelé. Musk szerint Kína lehet fontos piac, de jelenleg nagyon hullámzó az érdeklődés az országban a Teslák iránt, és „fogalmuk sincs, mikor mi a helyzet”.
Hogy teljes legyen a kör, Musk nem csak az űripart, az autópiacot és a vasúti közlekedést újítaná meg, de az USA legnagyobb napelemtáblás cégét, a főleg tetőre szerelhető szolárcellákkal foglalkozó SolarCityt irányító bizottságnak is ő az elnöke. Egész pontosan ő az elnök, és a céget az ő ötlete alapján két unokatestvére alapította. A SolarCity az indulása után néhány év alatt piacvezető vállalkozás lett. Nagyjából tényleg csak az hiányzik, hogy legközelebb bejelentse, ő Vasember. Persze nem úgy, mint Obama, hanem komolyan.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Donald Trump tanácsadója felelősséget vállalt a háborús tervek kiszivárogtatásáért
Nem csitul a botrány Mike Waltz körül.
4 perce
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59