
Rajzfilmháború veszi át a Quake trónját
További Szoftver cikkek
Pár hónapja a Quake Wars kapcsán keseregtünk azon, hogy a többszereplős lövöldözős akciójátékok világában a felhőtlen szórakozást felváltotta a fogcsikorgató küzdelem, és a játékélmény lassan elveszik a nagy realizmus és az egyre bonyolultabb játékmechanizmusok között. Hogy a Team Fortress 2 készítői is így gondolkodtak-e, vagy csak olyan rég kezdték már a fejlesztést (az eredeti tervek szerint 1998-ban jelent volna meg a játék, azóta legalább négyszer hagyták abba, és kezdték elölről), hogy nem tudtak az idők szavára figyelni, nem tudni. A végeredmény mindenesetre az elmúlt évek legviccesebb és legélvezetesebb többjátékos akciójátéka.
A lövöldözés nem cél, csak eszköz. A hat pályán - ami kevésnek tűnik, de ez egyben ugyanennyi játékmódot is jelent - két csapat küzd, legfeljebb 16-16 fővel, és a győzelem különféle feltételekhez kötött: általában kontrollpontok elfoglalása, illetve megvédése (néha időre), vagy az ellenfél bázisáról a "zászló" eltulajdonítása. Ezekben sok újdonság nincsen, de azt meg kell hagyni, hogy a pályák nagyon jól vannak megtervezve és kitesztelve, mindegyik más játékstílust igényel.
A Team Fortress zsenialitását a kilenc választható kaszt adja. A kaszt határozza meg, hogy milyen fegyverrel lövöldözünk, mennyire vagyunk gyorsak, és mennyire sérülés után adjuk be a kulcsot (ha ez megtörténne, tetszés szerint új kasztot választva térhetünk vissza pár másodperc múlva a harcba).
Garantált, hogy megtaláljuk a játékstílusunkhoz és aktuális hangulatunknak megfelelőt: a rakétavetős alapkatona soldier mellett ott a piszok gyors, de aránylag kis tűzerejű scout, a csak rövid távon hatékony (ott viszont nagyon) lángszórós pyro, a rém lassú, de brutális tűzerejű helikopter-gépágyút cipelő heavy, az automata lövegeket, teleportokat és elsősegélyállomásokat telepítő engineer, a kilométeres távolságból is halálos, de célzás közben védtelen sniper, a tapadóaknákkal és gránátokkal fedezék mögül operáló demoman, a többieket gyógyító, és időlegesen sérthetetlenné tevő medic, és a közutálatnak örvendő spy, aki az ellenség katonájának tudja álcázni magát, hogy aztán röhögve késelje meg a gyanútlan áldozatokat.

A csodálatos az az egészben, hogy a kilenc kaszt szinte tökéletesen ki van egyensúlyozva, mindegyiknek van gyenge pontja. Ha már nagyon idegesít, hogy harmadszor lő fejbe egy sunyi mesterlövész, csak kapjunk magunkra kém-álruhát, és vágjuk el a nyakát - aztán ne csodálkozzunk, ha ő meg vált lángszórósra, és biztos, ami biztos alapon felgyújt (minden gyanús alakra rá lehet szánni egy kis muníciót, ha tényleg velünk van, nem fog megsérülni). Ezek után a legnagyobb lelki nyugalommal válthatunk mesterlövészre, ami ellen megint ő az esélytelen, és kezdődik az egész elölről: kő-papír-olló Team Fortress 2-módra, lángszóró-rakétavető-mesterlövészpuska.
A cikkbe ágyazott YouTube-videókon azonnal látszik, hogy grafikailag mennyire egyben van a játék. Ugyan nem használ minden trükköt, amit a mai csúcsvideokártyák ismernek, a rajzfilmszerű stílus mindenért kárpótol (ráadásul így a gépigény sem egetverő). Ha valakinek a Hihetetlen család ugrana be a szereplőkről, az nem véletlen: a Pixar animátorait és a játékot fejlesztő Valve grafikusait egyaránt a híres amerikai illusztrátor, J.C.Leyendecker rajzai ihlették.
A képi humor szövegben is folytatódik; igaz, a harc hevében nem érünk majd rá figyelni a demoman szörnyű skót akcentussal előadott poénjaira, a heavy orosz beszólásaira, vagy a pyro szövegeire (amit a gázmaszk miatt egyébként is legfeljebb a South Park-os Kenny értene).
Az i-re a pontot a kényelmi funkciók (beépített hangkommunikáció, az NBA-játékosokét megszégyenítő mennyiségű statisztika a teljesítményünkről, MSN-szerű barátlista, ahol a harcostársakkal cseveghetünk, vagy két gombnyomással csatlakozhatunk arra a szerverre, ahol éppen játszanak) és a játékélményt fokozó apróságok teszik fel. Az, hogy minden halálunk után megmutatja a játék, hogy pontosan ki, honnan és hogyan lőtt le; hogy ha valaki egy meccsen belül sokszor öl meg, azt kinevezi a játék a nemezisünknek, és külön zenével gratulál, ha sikerül végre bosszút állnunk; vagy a döntetlen meccseket eldöntő hirtelen halál, ahol már mindenkinek csak egy élete van, és ahová ennek megfelelően lelkesítő zene kíséretében, hangos ordítással masíroznak be a katonák.
Rég láttunk már olyan játékot, ami ilyen szinten a vegytiszta szórakozásról, és a többiekkel való kitolásról szólna. Lehetetlen nem beleszeretni pár perc játék után.
Lehet, hogy nemsokára megérkezik a Call of Duty 4, és az Unreal Tournament 3 demója is megjelent, a magunk részéről még jó ideig maradunk a rajzfimháborúnál, akár egy kis feszültséglevezető lövöldözésről, akár kőkemény, taktikus csapatjátékról van éppen szó.
Team Fortress 2
A legszórakoztatóbb multiplayer lövöldözős játék, amióta a műfajt kitalálták.
Hivatalos honlap

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
Dániában a nők számára is bevezetik a sorkatonaságot
Az EU-ban eddig csak Svédországban volt hasonló.
6 perce
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59