
További Szoftver cikkek
Egyre több olyan pszichológiai, és statisztikai vizsgálat lát napvilágot, amiben ezt az intuitíve igaznak tűnő összefüggést cáfolják. Statisztikailag valóban nehezen támasztható alá ez a jelenség, hisz rengeteg FPS játékos közül elenyésző azoknak a száma, akik erőszakos bűncselekményt követnek el később és sokkal nagyobb százalékban hajtanak végre hasonló bűncselekményt olyanok, akik soha nem játszottak FPS-sel. Más szóval statisztikai oldalról megközelítve a kérdést, csupán az állapítható meg, hogy az FPS ezeknek az embereknek egy eszköz, amivel ki tudják élni a bennük rejlő agressziót, de nem ez az oka később a valós világban elkövetett erőszakos cselekményeiknek.

A Missouri-Columbia Egyetemen Bruce Bartholow és kutatócsoportja 39 szenvedélyes FPS játékos agyi elektromos aktivitását vizsgálta egy FPS-sel soha nem játszó kontrollcsoporttal összehasonlítva. A Kísérleti Pszichológia című tekintélyes szakfolyóiratban nemrég megjelent cikkükben arról számolnak be, hogy ugyan a gyerekek a fegyveres támadásokat ábrázoló képekre kevesebb érzelmi reakciót mutatnak, és azt is nagyobb késéssel, de a szomorú, együttérzést kiváltó képekre azonos volt a reakciójuk a "normális" kontrollcsoporttal összehasonlítva. Más szóval az FPS játékok deszenzitizálták a gyerekeket a fegyveres erőszakkal szemben, de empátiás készségük, általános érzékenységük a környezetükben lévők problémáival szemben nem változott. A deszenzitizáció normálisnak tekinthető folyamat, hisz pl. a sebeszek sem élnek át akkora megterhelést vérző embertársuk láttán, miután nap, mint nap találkoznak a látvánnyal.
Bartholow kritikusai szerint ezek a kísérletek nem bizonyítanak semmit, csupán a véres jelentekhez való hozzászokás folyamatát mutatják be a számítógépes játékok közegében. Jonathan Freedman, a kanadai Torontói Egyetem pszichológusa szerint Bartholow kutatásai pontosan azt a tényezőt hagyták figyelmen kívül, hogy az FPS játékosok az érthető deszenzitizáción túl könnyebben átviszik a virtuális világban megszokott cselekedeteiket valós világi környezetbe. Ez részben abból adódik, hogy nem passzív szemlélői az erőszaknak, mint egy akció film nézője, hanem aktív elkövetői a gyilkosságoknak a játék biztonságos, felelősség nélküli világában.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Futball
Másodosztály és eddig legyőzhetetlen rivális – ez vár a magyar válogatottra a folytatásban
A következő idényben Ausztriával és Romániával is egy csoportba kerülhetünk.
2 perce
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31