
Ufókat láttunk Greenwichben
További Szoftver cikkek
Már tavaly nyáron elhintettük egy E3-beszámolóban, hogy a 2K Games kiadó az XCOM stratégiaijáték-sorozat új részén dolgozik, a 2K Marin stúdió pedig egy ugyanebben a világban játszódó lövöldözős játékon. Ez utóbbiról azóta sem nagyon hallani, viszont a cég nemrégiben hivatalosan is bejelentette, hogy a legújabb XCOM idén ősszel várható. Pár sikertelen újítási próbálkozás után most a gyökerekhez nyúltak vissza, és a következő epizód az eredeti játékra épít.
A 2K és a fejlesztő Firaxis február végén tartotta az időközben XCOM: Enemy Unknown nevet kapott játék hivatalos bemutatóját, stílusosan a nulla hosszúsági fokon elhelyezkedő királyi obszervatóriumban, Greenwhichben – a rendezvényre az Indexnek is sikerült bejutnia.
Régi nyomokon
El se téveszthettük volna a helyszínt: az obszervatórium egyik kupolás épületére – ami belülről a planetárium – egy hatalmas XCOM logót vetítettek a szervezők. A bemelegítés egy, a planetárium vásznára vetített bemutató volt, a játék egyik producere, Pete Murray kommentálta működés közben a játékot.
Aki a korábbi részeket nem ismeri, azok kedvéért eláruljuk, hogy az XCOM játékokban a Földet idegen lények látogatják meg, űrhajóikkal támadást intéznek földi célpontok ellen, és minduntalan elrabolgatják a lakosság tagjait. A széria világában az idegenek ellen jött létre az XCOM nevű nemzetközi katonai szervezet, amelynek egyetlen célja a Földet érő támadás visszaverése.
A játék tagadhatatlanul a legelső, 1994-es XCOM-játék, az UFO: Enemy Unknown 2012-re adaptált változata. Az idegenek elleni harcot a játék három különböző síkján tudjuk megvívni. A stratégiai – és néhol szerepjátékos utánérzésű – szint maga a bázisunk, amit a korábbi részekhez hasonlóan lehet építgetni, bővíteni, később pedig új bázisokat vásárolni. A grafikai megvalósítás a kor elvárásainak megfelelő, a helyiségek térben vannak elrendeze, a bázis lakói pedig belakják azt – a demóban a katonáink egy része például futópadokon kínozta magát, míg mások a kantinban billiárdoztak. Persze, ha John Smith III egy küldetés során elhalálozik, akkor a kantinban sem látjuk többet billiárdozni.
A különféle kutatások, fejlesztések szintén nagyon fontos részei a stratégiánknak, ezek nélkül nem tudjuk felvenni a harcot eredményesen a kis szürkékkel. Szintén ismerős elem, hogy a játék megkülönbözteti az élve, holtan és darabokban visszahozott látogatókat, és ennek megfelelően tudják felhasználni őket őrült tudósaink.
Nemcsak katonákat és kézifegyvereket tudunk azonban bevetni az idegenek ellen, hanem járműparkot is kell fejlesztenünk. Az XCOM: Apocalypse játékban megismert, levegőben történő járműves ütközet egy ideig rajta volt a készítők listáján, mint lehetséges extra, de a határidő közeledtével sajnos lekerült róla. Így csak egy radarképernyőn tudjuk figyelni az ufóészleléseket, és kiküldeni harcjárműveinket, az akció sikerességéről pedig szöveges jelentést kapunk.
Mozgás, lövés, zsákmányolás
A játék érdemi része egy azonosítatlan repülő tárgy sikeres lelövése után indulhat: csapatunkat amúgy szerepjátékosan felszerelhetjük, majd betuszkoljuk egy csapatszállítóba, es a helyszínre küldjük vizsgálódni, ami sok esetben egyet jelent a túlélő idegenek likvidálásával. A veterán játékosok szemébe könnyeket fog csalni a vágókép az első részből ismert csapatszállító repülővel, amivel minden egyes támadás helyszínét megközelíti csapatunk.
A grafika lenyűgöző, a kamerát szabadon mozgatva tudjuk felmérni a terepet és végigmenni a pálya általunk belátható részein. Maga a játékmenet alapvetően körökre osztott. Egy katonánkat kijelölve, az vagy hosszabban tud mozogni, vagy rövidebben, és még egy akciót is végrehajthat (például fejbe lőjhet egy alient). A mi cselekvésünk alatt persze az ellenfél sem tétlen: ha a saját körében arra áldozta akcióját, hogy felkészüljön (overwatch), akkor akár kapásból lőhet is ránk.
Szintén a korábbi részekben is feltűnt megoldás, hogy a játékkörnyezetet is le lehet bontani, viszont, mint Murray kiemelte, újdonság néhány parancs, amit az embereinknek ki lehet osztani, mint a fedezőtűz, amivel egy adott helyre tudjuk kényszeríteni idegen barátainkat, a renitensek pedig igen rosszul járnak. A fedezékekre is több figyelmet fordítottak a fejlesztők, mint a korábbi részekben. A harc a körökre osztott alapokhoz képest elég pörgős és kemény, embereink bizonyos sebzés után nem elájulnak, hanem azonnal meghalnak.
Az ellenfél sikeres legyűrése után persze jön a csatatéren talált idegen technológiák (sőt, maguk az alienek) összegyűjtögetése és bázisra szállítása, ahol rá lehet ereszteni a zsákmányra a kutatás-fejlesztési osztályt, ami előbb-utóbb lézerfegyvert és hasonló finomságokat hegeszt nekünk a begyűjtött maradékból.
Ismerős idegen
Bár a producer is hangsúlyozta a rengeteg újdonságot, és a greenwichi obszervatórium árnyékában igen hangulatos volt a játék bemutatója, mindent összevetve az XCOM: Enemy Unknown semmi forradalmian új dologgal nem jött elő.
Viszont ez nem feltétlenül baj: a 2K Games nagyon szépen átmentette 2012-be az eredetileg is igen jó és sikeres játékmenetet, a taktikázás kicsit pörgősebb lett, a grafika pedig megfelel a kor igényeinek. Persze még csak hónapok múlva lesz a premier, de a látottak alapján úgy tűnik, régi játékosoknak mindenképpen kötelező lesz. Ha a még nem ismert elemek – pályák, történet – is klappoknak, az eredeti sorozatot nem ismerőket is lekötheti a karakterek menedzselése, a bázis stratégiai menedzsmentje és a látványos taktikai játék.
Kérdés, hogy a régi reflexekre építő folytatásnak milyen játékokkal kell majd versenyeznie ősszel. A karácsonyi szezon általában erős, akkor nagy nevek is el tudnak hasalni a kasszáknál, de egy szép feltámadás is simán benne van a programban.
UFO: Enemy Unknown
Az XCOM sorozat első része az 1994-ben Amigára, Playstationre és pc-re megjelent UFO: Enemy Unknown volt, ami Amerikában X-COM: UFO Defense néven lett ismert. A játék nagyrészt az ősstratégia Laser Squad átdolgozása, annak rengeteg mechanizmusát felhasználja. Az UFO-nak három hivatalos folytatása jelent meg, amelyekből kettő (Terror from the Deep és az Interceptor) csúnya bukás volt, a most ismertetett stratégia és az XCOM című lövöldözős játék (ami 2011-ben jelent volna meg, de elhalasztották) pedig az 5. és a 6. lesz a sorban. A sorozat rengeteg spinoff és nem hivatalos folytatás vagy rajongói változat ihletője, ezek közül a UFO: Aftermath és a UFO: Aftershock lettek ismertebbek, mindkettő elég vegyes kritikákat kapott.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Sport
Olimpiai érmes sportolónk tarolással védett címet Egyesült Államokban
Mind a 23 asszóját megnyerte.
19 perce
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06