
Batman a börtöngettóban
További Szoftver cikkek
Batman az egyik legrégebbi képregényhős, így megért már néhány inkarnációt a piacon, aminek persze egyenes következménye, hogy a képregény-rajongók képesek vérre menő vitát folytatni azon, hogy melyik az igazi Batman. A denevérember-történelem viharos évtizedei már megszülték a rózsaszín Batmant, a náciellenes propaganda Batmanjét, a zebracsíkos Batmant, és persze a vadabbnál vadabb külsőségek mellett ne feledkezzünk meg arról a Batmanról sem, aki Robin nevű élettársával él.
Hollywood is több Batmant adott már nekünk Adam West pocakos Batmanjétől Tim Burton gótikus denevéremberén át a Nolan-féle komoly-komor Batmanig. És bár a játékipar csak pár évtizedes iparág, ott is volt már szerencsénk logikai feladatokat megoldó Batmanhez, a képregényekből kiinduló feldolgozáshoz, akciódús filmes átirathoz, de még Lego Batmanhez is. Aztán 2009-ben jött a Batman: Arkham Asylum, és rendet vágott. Nagyjából ugyanazt a felnőttes, kicsit nyomasztó irányt választotta, mint Nolan Batman-filmjei, de úgy, hogy nem másolta azokat, mert őrültebb lenni. A játék az akkori karácsonyi szezon egyik legnagyobb sikere volt, a játékot készítő, szinte újonc fejlesztőstúdió, a Rocksteady pedig egy csapásra a legkeresettebb műhelyek közé került.
Ez dzsungel, ez börtön
A két évvel később megérkezett, Arkham City alcímű folytatás annyiban marad el csak az elődjétől, hogy már nem meglepetés. Láthattuk, hogy a Rocksteady mire képes, az is ismert volt, hogy a folytatást is az egyik legjobb játékmotorral, az Unreal Engine 3-mal készítik, így szinte elvárható volt, hogy megint remek játék lesz a végeredmény.
A legfontosabb változás csupán annyi, hogy nagyobb lett a játéktér, és ehhez igazodott kicsit a játékmenet is. Az Arkham Asylumban Batman abban az elmegyógyintézetben (illetve az intézménynek otthont adó szigeten) pofozta halomra a gonosztevőket, amelyikben Joker, Pingvin, és a denevérember többi nemezise tengette napjait. Az Arkham City terepe azonban a játék nevéhez hűen egy egész város, pontosabban városrész: a Batman-univerzum székhelye, Gotham egy elkerített börtönnegyede, ahol a büntetésvégrehajtás találkozik a gettósítással. Remek kombináció, csak baj lehet belőle – van is, a játék nyitó képsorain Batmant (született Bruce Wayne-t) bevarrják Arkham City bűnözői közé.
A történet eredetisége egy ilyen játékban nem annyira fontos – kell egy ördögi terv, amit Batmannak meg kell akadályozni, a többi megy magától –, annál inkább kritikus, hogy megjelenjenek a Batman-korpusz jól ismert alakjai. Ebben nincs is hiba: mint általában, ezúttal is Joker kavargatja a szószt (és még valaki, akit nem spoilereznék le), de felbukkan Pingvin, Kétarc, az őrült tudós Mr. Fagy, az idegesítő Harley Quinn és még sokan mások – szinte mindenki, aki számít.
A sok szereplő között kicsit elvész a narratíva, ami nem zavaró, az viszont kicsit furcsa, hogy a játék fő cselekményszálát a sok szereplő intrikái ellenére elég gyorsan le lehet tudni. Az Arkham Asylum hosszú játék volt, de az Arkham City központi konfliktusa kevesebb játékóra alatt ér véget – ez zavarhatja esetleg azokat a játékosokat, akik végigrohanni szeretnek egy játékon, nem kiélvezni minden részletét.
A rövidségnek ugyanis jó oka van: a Rocksteady rengeteg energiát fektetett abba, hogy mellékküldetéseket és Batmanre szabott kihívásokat, fejtörőket helyezzen el Arkham Cityben, egy letölthető kiegészítő révén pedig Macskanővel is ugrálhatunk a börtönnegyed veszélyes háztatőin. Azzal, hogy már egy egész város a játéktér, a játékmenet is kicsit szabadabb, nyitottabb lett. Mindig akad pár (vagy inkább pár tucat) teendő a fő sztoriszál mellett, és ha ezeket a küldetéseket elkezdjük teljesítgetni, végül több időt tölthetünk el a játékkal, mint az elődjével.
Joker Skywalker
A játék alapjai sem változtak: hol akciózni, hol lopakodni kell a továbbjutáshoz, Batman pedig néha fejlődik egyet, és olyankor lehet kicsit reszelni a páncélján vagy fejleszteni valamelyik kütyüjét. Ezek a kütyük sokat hozzátesznek az élményhez, akárcsak az Arkham Asylumban. Batman ugyebár nem igazi szuperhős: nem érte atombaleset, nem harapta meg radioaktív csótány, csak varrt magának egy köpenyes szerkót és csinált egy menő járgányt – de egy fejlövéstől ugyanúgy meghal, mint Gotham bármelyik polgára.
A Rocksteady nagyon ügyesen megteremtette ezt a halandó Batmant, aki trükkös eszközei révén azért mégiscsak szuperhősi státuszt élvezhet. Hol csáklyájával húzza fel magát szédítő magasságokba, hol bumerángjával vonja el pár őr figyelmét, hol pedig detektívszkennerével követi a szabad szemmel nem látható nyomokat. Az állandó kütyühasználat szépen megtöri az egyszerű, de szórakoztató verekedős részek egyhangúságát .
Az Arkham City mégsem lenne az év egyik legjobb játéka, ha a hangulata olyan lenne, mint mondjuk a Schumacher-féle Batman-filmeké. A koncepció azonban inkább a Nolan- és kicsit a Burton-filmek felé húz. Joker figurája például merít Jack Nicholson és Heath Ledger játékából, de legalább ennyire a képregények Jokere is. Hangját a pedig a Luke Skywalkert játszó Mark Hamill adja, aki a jelek szerint szinkronszínésznek egészen zseniális. A többi karaktert is jól eltalálták, kellően őrültek, jó szövegekkel és manírokkal. A látvány pedig ugyan nem korszakalkotó, de szépen hozza azt, amit az ember pár barokkos Batman-film után Gothamtől elvár.
A Batman: Arkham Cityből megjelenése első hetében elfogyott kétmillió, minden esélye megvan arra, hogy megdöntse az előd 4,3 milliós eladását. Teljesen megérdemli, mert még ha nem is eredeti, de nagy gonddal összerakott program, az idei játékfelhozatal egyik legjobbja.
Értékelés: 9/10

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Elkapta a rendőrség a Momentumos aktivistára támadó férfit
Garázdaság gyanújával hallgatták ki.
11 perce
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05