
Magyarok szenvednek a megszállt Reach bolygón
További Szoftver cikkek
A Reach bolygó különleges hely. Itt kezdődött minden, és itt is ér véget. Master Chief még sehol nincs, de mégis, mintha már jártunk volna vele ezeken a tájakon. A Reach bolygó az állandó déja vu bolygója. Tökéletes hely az egyik legsikeresebb játékszéria lezárásához.
A Halo-alom
Kilenc éve, 2001 őszén jelent meg az első Halo, a Microsoft első konzoljával, az előző generációs Xboxszal együtt. Egy szinte ismeretlen fejlesztőcsapat, a Bungie készítette, de a játék azonnal felkapottá tette a nevét, a Halo ugyanis a konzol legsikeresebb játéka lett és húzta magával az Xbox-eladásokat is.
A játék nagy trükkje az volt, hogy megmutatta: az ős-pc-műfajnak hitt belsőnézetes lövöldözős játékokat, a first person shootereket (fps) át lehet ültetni konzolra. A Halo első blikkre béna kontrolleres irányításáról kiderült, hogy valójában nagyon logikus, a játék kooperatív módja (amikor egyszerre több játékos játssza végig ugyanazokat a pályákat, egymást segítve), a nagy harcterek és az ellenfelek mesterséges intelligenciája pedig olyan játékélményt adott, ami rögtön felül is múlta a pc-s elődökét.
Három év múlva a Halo 2-nek már párnázott útja volt a sikerhez, amikor pedig 2007-ben – már az új Xboxra – megjelent a harmadik rész, bevételi rekordot döntött: a premier napján 170 millió dollárt, egy hét alatt 300 milliót kaszált csak Amerikában. Ugyan ezt később a GTA IV, majd a Modern Warfare 2 eladásai felülmúlták, de ez a két játék több platformra is megjelent, míg a Halo 3 csak Xbox 360-ra jött ki, és ott hozta össze a rekordot.
Tavaly két mellékág is kijött a sorozathoz: a Halo Wars a real-time stratégiák terepére merészkedett át (nem is ügyetlenül), a Halo 3: ODST pedig megmutatta, hogy milyen, ha nem a trilógia főhősét, a szuperkatona Master Chiefet irányítjuk, hanem jól felszerelt, de azért egyszerű és esendő dögcédulásokat. Most kedden pedig megjelent a Halo: Reach, a Bungie utolsó Halo-játéka. És bitang jó.
Visszatérő harctéri emlékek
A Halo sorozat ringje a 26. század, egyik sarkában a világűrben már otthonosan mozgó emberiség, másikban egy agresszív idegen fajokat tömörítő szövetség. Ők estek egymásnak kilenc éve, hogy aztán rájöjjenek, van egy harmadik játékos is a pályán. A fő sztorit a trilógia szépen kikerekítette, így a többi játéknak összekötő szerep jutott: a Halo 3: ODST a Halo 2 és a Halo 3 között játszódik, a Halo: Reach pedig azt mutatja meg, milyen események vezettek közvetlenül az első Halo eseményeihez (ami nem is baj, a Halo ugyanis 2001-ben eléggé in medias res kezdéssel indított).
Nos, a Reach bolygón kezdődött minden – vagy legalábbis Master Chief története. Az emberek már összeakasztották a bajszukat az idegenekkel, de a Reach még biztonságos helynek számított – már csak azért is, mert a bolygó volt az emberek egyik katonai központja. Aztán néhány helyi telepesnek meggyűlt a baja pár fosztogatóval. Rutinmunka, egy osztag elsimítja. Az emberek ki is küldték a Noble Team néven ismert elitcsapatot – akik kiderítették, hogy olyan fenyegetés tornyosul a háttérben, amivel öt ember már nem tud megküzdeni. Aztán a későbbi pályákon az ötös sodródik az eseményekkel, amíg oda nem sodródnak az első Halo történetének közelébe.
Oké, nem nagy sztori (legalábbis a Halo sorozatban láttunk már jobbakat), de ebben a játékban a történet szerepe, hogy lazán összefogja az önreflexiókat. A Halo: Reach mind a tíz, hatalmas pályája ugyanis ismerős. Egy nagyvárosi, repülős ámokfutásunk a Halo 2 egyik pályáját idézi fel, egy éjszakai mesterlövészet az első részt, Master Chief hiánya pedig a Halo 3: ODST-t. Az „erre már jártam” érzés az egész játékot áthatja, miközben teljesen új, nagyszerűen megtervezett pályákról van szó – olyan az egész, mint egy vérprofi tribute, tisztelgés egy nagy sorozat előtt.
Bevált recept pár új fűszerrel
Emiatt az összefoglaló jelleg miatt kevés az igazán nagy újítás. A szörnyek már mind ismerősek, a fegyverek és a tápoló kütyük többsége is. Pár új csúzli azért akad, és a Noble Team tagjainak páncélzata is tud olyan trükköket, amiket eddig még nem láttunk (ezek közül a hátirakéta érdemel igazán említést).
A járművekkel többségét is vezethettük már korábban (a Halo sorozat legemlékezetesebb jelenetei voltak ezek), ezen a téren egy űrharc a nóvum – egyben a Halo: Reach egyetlen olyan pályája, ahol a déja vu kicsit háttérbe vonul, hiszen űrhajó volánja mögé még nem ülhettünk eddig.
A tíz pálya szokás szerint több nehézségi szinten és kooperatív módban is végigjátszható, de igazán hosszú távú játékélményt az online multiplayer módtól várhatunk. Ennél érezni nagyon, hogy a készítők az eddigi alapokat polírozták tovább, még kiforrottabbá csiszolták azokat, beletéve a játékba olyan dolgokat, amiket több játékos hiányolt.
A Halo 3: ODST-ben debütált, igen szórakoztató Firefight játékmód (amiben pár játékos küzd több hullámban, egyre nagyobb túlerőben támadó szörnyekkel) eddig meghívásos alapon működött, de most már van szerver, ami ellenfeleket válogat nekünk akkor is, ha barátaink nem érnek rá. Más játékmódokban is jóval több beállítási lehetőséget kapunk, mint korábban, az igazán hardcore játékosok pedig új pontozási rendszerekben tehetik próbára magukat. És a Halo 3-mal megjelent pályaszerkesztő, a Forge is megújult, kicsit átszabták, hogy könnyebben használható legyen.
Visegrad lángokban
Hogy a Halo: Reach méltó az előző hat Halo-játékhoz, nem meglepő, viszont a sorozatot lezáró előzmény magyar vonatkozása meghökkentő. A Halo-korpusz szerint Reachen először kelet-európai bevándorlók telepedtek le és a telepesek leszármazottaival össze is futhatunk az első pályákon. Ők mind magyarul beszélnek, és a Noble Team egyik, magyarul is beszélő tagja, Jorge tolmácsolja a többieknek, hogy mit mondanak (bár azt végig hallani, hogy a magyar mondatokat amerikaiak mondták fel, erősen törve a nyelvet).
Ráadásul magyar helységnevek is szerepelnek a játékban, a bolygó egyik régióját Visegradnak hívják, de hallhatjuk Esztergom és Sopron nevét is. Egy átvezető videóban azt látjuk, ahogy a Noble Team rajtaütést tervez a „Farkas-lake” mellett, a galaxis csillagai között pedig akad Csodaszarvas és Turul.
A játékot kiadó Microsoft Game Studios magyar képviselete nem tudta megmondani, hogy miért találkozik a játékos minden pályán magyar nevekkel és hogy a kelet-európai bevándorlók miért éppen magyarok lettek – a képviselet érdeklődött a Bungie-nál, de nem kaptak választ. A játék stáblistájában nincs magyar név.
Arra pedig nincs esély, hogy egy későbbi Halo-játékból kiderül valamivel több is Reach bolygó magyarjairól, a Bungie ugyanis nem készít több folytatást a sorozathoz (és a Microsoft mostani álláspontja szerint más fejlesztőcsapat sem, de ez még változhat, elvégre mégis a platform húzónevéről van szó). A búcsú az egyik legnépszerűbb videojáték-sorozattól így pár millió kárpát-medencei lakosnak igazán különleges lett.
Halo: Reach

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34