
További Szoftver cikkek
Két, falatnyi bikinibe öltözött bombanő pólókat osztogat a Los Angeles Convention Center előtt, előttük kígyózó sor, mögöttük fotóshorda. Van, ami sosem változik.
Legutóbb 2004-ben voltam az Electronic Entertainment Expo (E3) nevű videojáték-kiállításon, akkor a show-elemek eléggé háttérbe szorították a játékokat, akárcsak egy és két évvel később. A rendezvény szervezője, az Entertainment Software Association aztán 2007–2008-ban két csökkentett üzemmódú E3-on magába szállt, és tavaly óta megint nagy, de a korábbiaknál visszafogottabb expókat rendez.
Ez az idein is látszik, minden kiállító standja puritán, csak pár molinó hirdeti az új játékokat – nincsenek regimentnyi díszletes által összehozott extrém színpadok, életnagyságú Transformers-szobrok, barokkos hülyeségek, amik elvonnák a figyelmet a játékokról. De a booth babe-ekről, vagyis a csinos hoszteszlányokról nem tudott – vagy nem mert – lemondani az ESA. Meg kell adni az ördögnek, ami az ördögé, a nördöknek, ami a nördöké.
Mijamoto beég
Mivel a Microsoft, az Electronic Arts és a Ubisoft új játékait már a hétfői, nulladik napi sajtóbemutatókon láttam, és vasárnap a Microsoft új mozgásérzékelős kütyüjét, a Kinectet is kipróbálhattam, az idei E3 keddi nyitónapját a két nagy japán konzol- és játékgyártóra, a Nintendóra és a Sonyra áldozom, már csak azért is, mert ezen a napon ők tartanak bemutatót.
Lelövöm a poént: kettőjük harcát magasan a Nintendo nyeri, annak ellenére, hogy a show eddigi legkínosabb pillanatait is ennek a cégnek kell elkönyvelnie. Rögtön a bemutatójuk elején maga Mijamoto Sigeru, a Nintendo házi atyaúristene, a Mario, a Donkey Kong és a Zelda brandek kiötlője próbálja prezentálni a The Legend of Zelda: Skyward Swordot, de nagyon nem jön össze neki. A Wii-re készülő, jövőre megjelenő játékot a MotionPlus kontrollerrel kell irányítani, ami elvileg pontosabb, mint a hagyományos Wii-s irányítókütyü, de Mijamoto az istennek sem talál el vele semmit, akár kard van a főhős kezében, akár íj. A Monty Pythonba illő jelenet után valószínűleg kivégeznek pár fejlesztőt a Nintendónál, mindenesetre a szenvedésének újabb játékok bejelentése (vagy már ismertek további hype-olása) vet véget.
Ez a Nintendo esetében természetesen újabb, a bevált sorozatokról lenyúzott rókabőröket jelent. Ezek jelentős része nem túl izgalmas név – mint például a nevével mindent eláruló Mario Sports Mix, a minijáték-gyűjtemény Wii Party vagy egy új James Bond játék, ami az 1997-ben Nintendo 64-re készült GoldenEye 007 nevéből próbál megélni –, de néhány demó lázba tud hozni annak ellenére, hogy nem vagyok nagy nintendós. A legendás Warren Spector Disney-játéka, a 2011-ben megjelenő Epic Mickey például ötletes és gyönyörű. Miki egér sosem volt még ennyire menő: varázsecsetével teljesen átformálja az egyébként egyszerű platformjáték pályáit, egyes helyszínei pedig régi, fekete-fehér Disney-rajzfilmeket idéznek.
A Donkey Kong Country Returns is platformjáték, de a címszereplő gorilla ezúttal banán helyett egy vödör adrenalint evett meg, és ez jót tett a játékmenetnek. A szívemet azonban a Kirby’s Epic Yarn rabolja el teljesen. A játék dizájnját a rongyosbatyu és a varródoboz ihlette, a pályák foltokból és fonalakból állnak össze, a főhős kisgömböc, Kirby és az ellenfelek pamutszálakból és gombokból. A látványon túl azonban ez a koncepció a játékmenet ötleteiben is megjelenik, lásd a lenti videót.
Fejfájós 3D
Idén a játékoknál azonban sokkal jobban érdekli a Nintendo-fanokat a cég új kézikonzolja, a 3DS. Az előzetes hírek olyan 3D kijelzőt ígértek, amihez nem kell szemüveg – ez túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, az E3 előtt be is táraztam néhány Virtual Boy-hasonlatot (a Nintendo eddig nem sokszor nyúlt mellé, de a Virtual Boy nevű, 3D kijelzős konzolja legendásan nagy bukta volt). Felesleges volt. Miután kivárom azt a bő egyórás sort, ami a kiállított 3DS-ek előtt kanyarog, kiderül, hogy a kütyü tényleg működik. 3D, kézben, szemüveg nélkül.
Igaz, olyan korlátokkal, amikből még lehet probléma. Az autosztereó kijelző technológiájának titka pongyolán fogalmazva annyi, hogy precízen irányítja a fényt: minden páros képpontot az egyik szembe, minden páratlant a másikba küld, így hozza létre két különböző képből a térhatást (bár 800 × 240 a kijelző felbontása, ezért valójában csak 400 × 240 képpontot érzékel a júzer). A technológia hátránya, hogy a kijelzőt szemből kell nézni, ha csak kicsit elfordítjuk oldalra a kütyüt, már szétesik a kép. A megoldás másik hátulütője, hogy érzékenyebb játékosoknak fejfájást okoz, és eléggé fárasztja a szemet. Ebből a szempontból nem jobb a szemüveges 3D technológiáknál. Kíváncsi vagyok, megbarátkoznak-e ezekkel a hátrányokkal a játékosok (nyilván az ártól is függ, ami még nem publikus, ahogy a premier pontos dátuma sem).
Az biztos, hogy a játékfelhozatallal nem lesz gond – többek között Kingdom Hearts, Resident Evil, Kid Icarus és Metal Gear Solid is készül 3DS-re –, a 3D effekt pedig egy karocska átbillentésével megszüntethető (persze akkor ennyi erővel sima DS-t is vehetne az ember). A kütyüben egyébként giroszkóp is van, és állítólag 3D fotókat is lehet vele készíteni (ezt nem lehetett kipróbálni a show-n, de a booth babe-ek nagyon meggyőzően néztek, amikor ezt mondták).

Wii-majmoló kontroller, ütős 3D
A Microsoft a Kinecttel villantott nagyot, a Nintendo a 3DS-sel – a harmadik nagy konzolgyártó, a Sony új kütyüjét, a Move-ot azonban legfeljebb csak a legelvetemültebb fanboyok fogják olyan forradalmi újításnak értelmezni, mint azt a japán cég szeretné. A Move ugyanis ugyanolyan mozgásérzékelős kontroller, mint a Wii négy éve megjelent „nuncsakuja”, csak valamivel pontosabb nála. Nincs mese, a Sony az idei E3-on lemaradt innovációban, ezt csak megerősíti a két bemutatott Move-játék, a Sorcery című varázslós fantasy és a Tiger Woods PGA Tour 11 – mintha Wii-játékokat látnék, csak szebb grafikával.
Ráadásul a Move nem olcsó: 50 dollár maga a kontroller, de ez nem működik a Sony EyeToy kamerája nélkül – a kamerát, a kontrollert és a Sports Champion című játékot tartalmazó pakk már 100 dollár. Egyes játékok kiegészítő kontrollert is használhatnak majd, ez még külön 30 dollár lesz. Aki kimondottan a Move-ért venne PS3-at, annak 400 dollárt kell majd összespórolnia a kontroller-kamera-konzol kombóra. Az európai premier szeptember 11., az amerikai szeptember 19., a japán október 21.
Ha már hardverfronton nem tud nagyot villantani a cég, a játékokkal próbálnak nyomulni. A hardcore játékosokat szólítják meg, a cég kabalaállata, a Kevin Butler nevű fiktív karaktert játszó színész kisebb standuppal hergeli a közönséget a cég bemutatóján, olyan aranyköpésekkel, mint az „egy nő szívéhez a legrövidebb út egy közelharctámadás”. Sajnos ellenszenvessé teszi a produkciót, hogy Butler be-beszólogat a Microsoftnak, kicikizve a Kinect vasárnapi, Cirque du Soleil rendezte névadó partiját, és ehhez Jack Tretton, a Sony amerikai játékrészlegének igazgatója is csatlakozik.
A bejelentett és bemutatott játékok legnagyobb erőssége egyébként a 3D, ezt a szekeret kétségtelenül a Sony tolja legjobban – természetesen nem utólag előállított 3D illúzióról van szó, hanem eleve 3D hdtv-re készült játékokról. Ilyen lesz többek között a Move-ot is támogató Killzone 3 (a PS3 egyik legnagyobb húzóneve, tuti bombasiker), a legigényesebb autóverseny-sorozatnak számító Gran Turismo ötödik része, a Crysis 2 és a Ghost Recon: Future Soldier is. Új játékbejelentés egyébként szinte alig van a Sony bemutatóján, a legnagyobb meglepetés az, hogy a Twisted Metal című autós-erőszakos brand feltámad PS3-on, újra munkát adva a széria emblematikus figurájának, a szadista vigyorú, őrült bohócnak.
A Sony standjának bejárásával véget is ér az első napom az E3-on, a második a kisebb kiadóké lesz, és néhány zárt ajtók mögötti bemutatóé. Meg persze a booth babe-eké.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Brand and Content
Évente 15 ezer ember élete lehetne jobb, ha elterjedne ez a technológia
12-15 ezer csípőprotézis műtét történik Magyarországon évente. Az operációk után jellemzően hosszú ideig elhúzódik a felépülés, ami sok esetben nem is teljes. Pedig orvostechnológia innovációk állnak rendelkezésre, hogy ez ne így legyen.
3 órája
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34