
Felelősségtudat
Azok a programok, melyek annyira erőszakosak, hogy nem lehet őket besorolni, akár betiltásra is kerülhetnek. A betiltott játékok forgalmazása pénzbüntetést vonhat maga után (ennek felső határát nincs megállapítva), sőt börtönbüntetéssel is végződhet.
Bár önkéntes alapon eddig is gyakran megjelölték a gyártók a dobozokon az ajánlott korosztályt, de a szakértők szerint ez nem elegendő egy olyan ipar szabályozásához, melyet nem kötnek az országhatárok. "Ez csak akkor működik, ha az ágazat, mely egyre nagyobb befolyással van az emberekre, nagyobb társadalmi felelősségtudatot is mutat" - mondta Patrice Chazerand, a besorolást végző Interactive Software Federation of Europe (európai interaktívszoftver-szövetség) főtitkára.
Agresszív viselkedés
Továbbra is vita folyik arról, hogy van-e közvetlen kapcsolat az erőszakos játékok és a gyerekek agresszív viselkedése között. Egy japán kutatás szerint az ilyen játékokat játszó gyerekek agyában kevésbé voltak kifejlődve az agresszív viselkedést kontrolláló területek. A Middlesex Egyetemen végzett kísérletek szerint a gyerekek annál agresszívebbé válnak, minél többet játszanak erőszakos játékokkal.
Más kutatások azonban, például a brit belügyminisztérium által kezdeményezett is, azt mutatták, hogy nincsen közvetlen összefüggés a számítógépes erőszak és a gyerekek agresszív viselkedése között. A kutatók szerint a játékok még növelhetik is az intelligenciát, mivel fokozott koncentrációt és a szem-kéz koordinációt igényelnek.
Korábban a lövöldözős játékokkal kapcsolatban csak ritkán kerültek elő ezek a kérdések, hiszen a grafikájuk kevésbé volt kidolgozott, leginkább a rajzfilmekhez lehetett hasonlítani. A számítógépek fejlődésével azonban a játékok - és az erőszakos jelenetek - egyre élethűbbé váltak, ami sokakat aggaszt. Már négyéves gyerekek is játszhatnak olyan programokkal, amikben olyan jelenetek láthatók, melyek filmen ábrázolva már törvényellenesek lennének.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Futball
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
A magyar és török labdarúgó biztosan nem lesznek nagy barátok a jövőben.
6 perce
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31