
- Tech
- Cellanapló
- xiaomi
- xiaomi 15 ultra
- telefon
- teszt
- leica
- snapdragon 8 elite
- mesterséges intelligencia
Pakolt egy kis telefont új fényképezőgépébe a Xiaomi
Ha beismerjük, ha nem, manapság már csak a kamerák terén tudnak igazán nagyot újítani a telefongyártók – ezzel pedig hellyel-közzel ők maguk is tisztában vannak. Ha visszatekintünk az elmúlt évek zászlóshajóira, könnyen észrevehetjük, hogy – főleg androidos vonalon – a gyártók már sokkal inkább kompakt fényképezőgépeket, mintsem telefonokat értékesítenek. Értjük ezt úgy, hogy a bemutatók során és a marketinganyagokban rendre a kamerák kapják a legnagyobb hangsúlyt. Nincs ez másképp a Xiaomi idei csúcskategóriás telefonjával sem, sőt. A Xiaomi 15 Ultrára talán minden korábbinál jobban rá lehet húzni a „mobilba bújtatott kamera” jelzőt – főleg, ha rácsapjuk a Photography Kitet is. Teszten a kínai gyártó eddigi legambiciózusabb telefonja, a kamerazseni Xiaomi 15 Ultra.

A Xiaomi zászlóshajója akkora dobozban érkezik a felhasználókhoz, hogy azt a 2010-es évek még mindennel megpakolt mobildobozai is megirigyelnék – ettől függetlenül hálózati adaptert még így sem találunk a csomagolásban. Lesz viszont USB-A–USB–C-s adatkábelünk, áttetsző szilikontokunk, SIM-tűnk és egy jó nagy adag használati utasításunk; meg persze egy Xiaomi 15 Ultránk. A készüléket enyhén ugyan, de átdolgozta a gyártó; a keret továbbra is maradt alumínium, annak formáját viszont kicsit átdolgozták, ahogy a kamerasziget is kapott egy jelentősebb ráncfelvarrást – erről viszont majd később.
Az összeszerelési minőség első osztályú, a Xiaomi 15 Ultráról szó szerint ordít, hogy prémiumkategóriás készülék. Ehhez véleményünk szerint nagyban hozzátesz a különleges, kéttónusú hátlapi dizájn, ami abszolút a retró fényképezőgépek megjelenését idézi. Bár globálisan több variánsban is elérhető az Ultra, itthon csak ez a modell lesz kapható: hátlapjának jobb oldali részét műbőr, bal oldali felét pedig űrtechnológiai minőségű üvegszálas anyag borítja. Ha minket kérdez, ez a legjobban kinéző Xiaomi 15 Ultra, így a variációk hiányát egyszerűen nem tudjuk negatívumként felróni. És ha már az összeszerelési minőségnél tartunk: természetesen adott az IP68-as por- és vízállósági tanúsítvány is. Ennek köszönhetően 1,5 méteres mélységig akár fél órán át is képes víz alatt túlélni a mobil.
Forrófejű szörnyeteg
Az előlapon már kevesebb változtatást eszközölt a Xiaomi, két jelentősebb tényezőt leszámítva ugyanazt a panelt kapjuk az idei Ultrában is, mint az elődben. Ennek függvényében egy 6,73 hüvelykes, 1440 × 3200 képpontos, 120 hertzes, Dolby Vision- és HDR10+-támogatott LTPO AMOLED-panelt kapunk, ami támogatja az Always-on technológiát is. És hogy mi a különbség? Míg a Xiaomi 14 Ultra kijelzője HDR-tartalmak esetén maximum 3000 nites csúcsfényerő kibocsátására képes, addig a Xiaomi 15 Ultra esetében ez az érték már 3300 nit. Forradalmi. Ennél jelentősebb előrelépés viszont, hogy az optikai ujjlenyomat-olvasót – végre – egy ultrahangos megoldás váltotta, minek hála nemcsak gyorsabbá, de egyszerűbbé is vált a készülék feloldása. Mint ismeretes, az ultrahangos ujjlenyomat-olvasóknak már nem okoznak gondot a kissé koszos vagy nedves ujjak, könnyedén áthidalja ezeket az akadályokat.
Ugyanez igaz a mobil teljesítményére is. A motorháztető alatt a jelenleg elérhető legerősebb mobilplatform, a Snapdragon 8 Elite lapka ketyeg, ami szépen, bár kissé forrófejűen teszi a dolgát. 4K-s videórögzítés, illetve erőforrás-igényesebb alkalmazások és játékok futtatásakor a Xiaomi 15 Ultra – akárcsak az összes többi ilyen chippel rendelkező mobil – bizony felmelegszik. Jó hír, hogy jelentősebb teljesítmény-visszafokozásról nem tudunk beszámolni, az azonban tény, hogy a frissített hűtési megoldások ellenére sem tudja a készülék kordában tartani a Snapdragon 8 Elite chipben lappangó, fortyogó őserőt. Memóriából 16 gigabyte-ot kapunk, ami rendkívül bőséges – ahogy a tárhely is, ebből 512 gigabyte jár.

A mobilon az Android 15-ös alapokra épülő HyperOS 2.0 fut, ami még mindig rendkívül hasonlít a MIUI-ra, de egyben kezd egyre önállóbb is lenni. A lényeg, hogy a tesztidőszak alatt a szoftver rendkívül stabil volt, a gyors és simán futó animációk pedig élvezetessé teszik a telefon használatát. Véleményünk szerint a HyperOS 2 jelenleg a legintuitívabb androidos felület, a végtelen testreszabási lehetőségekről pedig még nem is beszéltünk. Természetesen ebből a telefonból sem maradhatott ki a mesterséges intelligencia, a Xiaomi HyperAI viszont idehaza egyelőre még nem használható ki teljes formájában, mivel egyáltalán nem tud magyarul. Képet szerkeszteni viszont egészen jól tud, elfogadható módon tüntet el nemkívánatos részleteket, a samsungos Galaxy AI ugyanakkor ebből a szempontból mérföldeket ver a Xiaomi fejlesztésére. Akárcsak a többi androidos csúcskészülékben, úgy itt is a Google Gemini tölti be a virtuális asszisztens szerepkörét, de van Bekarikázással keresés is – előbbit a bekapcsológomb, míg utóbbit a navigációs sáv nyomva tartásával tudjuk felébreszteni.
Rátérve az üzemidőre. A Xiaomi 15 Ultra kínai változatában egy 6000 milliamperórás szilícium-szén telep kapott helyett, a globális verzióban viszont már egy visszafogottabb, 5410 milliamperórás – ugyancsak szilícium-szén – akkumulátort szállít a Xiaomi. Az üzemidő viszont ennek ellenére is nagyon rendben van. Kifejezetten intenzív használat mellett is 30-35 százalékkal zártuk a napot; mérsékelt használat mellett pedig akár a 1,5-2 napos üzemidő sem kivitelezhetetlen. Ahogy írtuk, töltőt nem kapunk, így azt nekünk kell beszereznünk – méghozzá Xiaomi márkásat, ha ki szeretnénk használni a 90 wattos gyorstöltést. Vezetékmentesen egyébként 80 wattal tölthetjük a mobilt – emellett pedig a fordított töltés is támogatott, ilyen esetben 10 wattig.

Fókuszban a fotózás
Ahogy írtuk, a Xiaomi 15 Ultra egyértelműen új kamerás felhozatalával szeretne kitűnni a tömegből, ezt pedig könnyedén meg is teszi, mivel a Xiaomi még az elődhöz mérten is egészen markánsan átszabta ezt a területet. A telefonban egy 50 megapixeles (f/1,6, 23 mm, 1,0"-type, 1,6µm, dual pixel PDAF, OIS) nagy látószögű, egy 50 megapixeles (f/1,8, 70 mm, 1/2,51", 0,7µm, dual pixel PDAF), háromszoros optikai zoomra képes telefotó, egy 50 megapixeles (f/2.2, 14 mm, 115˚, 1/2,76", 0,64µm, dual pixel PDAF, TOF 3D), ultra nagy látószögű és egy 200 megapixeles (f/2,6, 100 mm, 1/1,4", 0,56µm, multi-directional PDAF, OIS), 4,3-szoros optikai zoomra képes periszkópos telefotóegység kapott helyet – tehát szépen telezsúfolta a kameraszigetet a Xiaomi.
Ezek közül újdonság az 50 megapixeles, ultranagy látószögű egység, ami mögé új, nagyobb szenzor került, az igazi hangsúly viszont egyértelműen a 200 megapixeles, 100 milliméteres telefotó-kamerán van. Ez már ismerősen csenghet a Vivo X200 Próból, a helyzet pedig az, hogy nem téved, ha azt hiszi, hogy ugyanarról az szettről van szó; legalábbis részben. A szenzor mindkét esetben a Samsung által gyártott ISOCELL HP9-es, míg azonban az X200 Pro 3,7-szeres optikai zoommal dolgozik, addig a Xiaomi 15 Ultra 4,3-szorossal. Ugyancsak hasonlóság, hogy mindkét vállalat egy-egy optikai gyártóval kiegészülve tervezte meg kameráit – előbbi esetében a Zeiss-szel, utóbbinál a Leicával való együttműködés eredményét láthatjuk.
Mivel az X200 Pro már nincs nálunk, konkrét összehasonlítást nem tudunk mutatni a két készülék képességei között – azt viszont gondolkodás nélkül ki tudjuk jelenteni, hogy a Xiaomi 15 Ultra kamerái jelenleg az abszolút élmezőnyt képviselik.
Bármelyik egységet is vesszük figyelembe, kiemelkedő minőségű felvételeket kapunk majd, legyen világos vagy sötét, napfényes vagy borult idő. Ugyancsak kiemelkedő a Xiaomi 15 Ultra zoomképessége is, bár ezen a téren a Vivo X200 Pro AI-algoritmusai mintha kicsit ügyesebben dolgoznának. Videózás tekintetében kiemelendő a 8K-s felbontás, illetve a LOG-formátum támogatottsága – fényképeknél is jelen van a RAW –, ahogy az enyhén átdolgozott kameraalkalmazás is jól sikerült. Mindent összevetve egy rendkívül sokrétű és impozáns kamerás felhozatalt kapunk, amivel a versenyt csak a korábban említett X200 Pro tudja felvenni. Jelenleg sem a Honor Magic7 Pro, sem az iPhone 16 Pro Max, sem pedig a Galaxy S25 Ultra nem tudja felvenni a versenyt a Xiaomi 15 Ultra kamerás felhozatalával.
Mindezt pedig még tovább fokozza a készülék mellé kapható Photography Kit, ami egy tokból, illetve a telefon alsó felére csatlakoztatható markolatból áll. Összeszerelést követően a Photography Kittel szó szerint fényképezőgépként kezelhetjük a Xiaomi 15 Ultrát – kapunk dedikált exponáló- és videórögzítést indító gombokat, illetve egy tekerőt is, amivel az expozíciós értéket állíthatjuk.
Összegezve
Kiváló kijelzővel, összeszerelési minőséggel, remek teljesítménnyel és első osztályú kamerákkal támad tehát a Xiaomi új csúcskészüléke, amire csak keresve lehet negatívumokat aggatni. A tavalyi modellből például hiányzott az eSIM-támogatás, a gyártó viszont ezt már orvosolta az idei modellben – miközben olyan extrák, mint az infravörös port, továbbra is jelen vannak. Pluszpont jár az 512 gigabyte-os induló tárhelyért is, ahogy a Photography Kit is méltatásra érdemes, mivel túlzások nélkül új szintre emeli a mobilos fotózást. A Xiaomi 15 Ultra viszont továbbra is telefon – és nem egy fényképezőgép –, ára pedig meglehetősen magas.
A készülékért kereken 600 ezer forintot kér el a gyártó, amivel a Galaxy S25 Ultrával és az iPhone 16 Pro Maxszal azonos szintre lőtték be a mobil árát. Aki iPhone-t szeretne venni, azt persze nem fogják meggyőzni a Xiaomi előnyei, androidos fronton viszont 100 ezer forinttal olcsóbban is találni már erős kihívókat. Ilyen 500 ezer forintért a már többször is említett Vivo X200 Ultra vagy a Honor Magic7 Pro is – így amennyiben mindenképp csúcskategóriás telefon vásárlásán gondolkodik, érdemes lesz ezeket a modelleket is számításba vennie.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Közleményt adott ki az OTP, újabb csalási módszerre figyelmeztet a pénzintézet
Az elkövetők telefonon hívják fel az ügyfeleket, és a bank munkatársainak adják ki magukat.
5 perce
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
Rovataink a Facebookon