
Kicsi a bors, de erős! Zseniális lett az Asus új telefonja
További Cellanapló cikkek
-
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják a bankszámláját
- Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
- Pakolt egy kis telefont új fényképezőgépébe a Xiaomi
- Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
- Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
A globális megjelenéssel egy időben hazánkba is megérkezett az Asus Zenfone 10, a tajvani vállalat legújabb mobilja, amely új szintre emeli mindazt, amit az előd felépített. A Zenfone 10 külsőleg nem sokat változott – meglátásunk szerint erre nem is feltétlenül volt szükség – a belső azonban lényeges fejlesztéseken esett át, ami talán még fontosabb is, mint a külcsín. Nézzük, mit tud az Asus legújabb mobilja, a kompakt telefonok új királya!

A Zenfone 10 egy kifejezetten kicsi, szürke dobozban érkezik, ennek ellenére a Samsung és az Apple készülékeivel szemben minden tartozékot megtalálunk benne. A telefon mellett kapunk egy 30 wattos hálózati adaptert, USB-C töltőkábelt, sőt mi több, egy fekete védőtokot is, így kiegészítőkre nem kell költenünk.
Mint írtuk, az elődhöz képest a készülék dizájnja nem sokat változott, az alapok maradtak a régiek, csupán apró finomhangolásokat vehetünk észre például a hátlapon fellelhető mintázatok és márkajelzések szemügyre vétele során. A Zenfone 10 ebből a szempontból már letisztultabb, a hátlapon csak egy Asus Zenfone feliratot, illetve a tajvani vállalat új logóját találjuk. 146,5 × 68,1 × 9,4 milliméteres dimenzióinak köszönhetően a mobil továbbra is rendkívül kicsi a mai sztenderdekhez viszonyítva, vastagsága azonban papíron meghökkentő lehet.
Az Asus szerencsére meglepően jól leplezi mindezt, a készülék fekete kerete ugyanis jóval vékonyabb, így érzetre szinte fel sem tűnik, hogy egy ennyire vaskos telefont tartunk a kezünkben – 172 grammos súlya pedig tovább segít fenntartani ezt az illúziót. És ha már a keretnél tartunk: jobb oldalon a hangerőszabályozókat, valamint a ki- és bekapcsoló gombot találjuk, melybe ujjlenyomat-olvasót is épített az Asus. Ráadásul a felület az érintéseket is érzékeli, így annak simításával különböző gyorsműveleteket is elvégezhetünk – ezt a funkciót ZenTouchnak nevezte el a vállalat.

Alul a SIM-tálcát, a töltőnyílást, a hangszórót, illetve az egyik mikrofont találjuk, míg a keret felső részén a második mikrofont, valamint a jackcsatlakozót – így van, az Asus továbbra is kitart a vezetékes zenehallgatás adta örömök mellett, így amennyiben az ön számára az egy fontos kritérium, a Zenfone 10 ebből a szempontból jó választás lehet.
Hozza a kötelezőt
A keret egy 5,9 hüvelykes, 2400 × 1080 képpontos, akár 144 hertzes képfrissítésre és 1100 nites maximális fehérfényerő kibocsátására képes, Samsung által gyártott AMOLED-panelt fog közre, amit olyan extrákkal is felvérteztek, mint például a mindig ébren technológia vagy a HDR-támogatás. Az előlapot Gorilla Glass Victus védi, sajnos ebből azonban csak az első generációt kapjuk – kárpótol viszont a 112 százalékos DCI-P3, a 107 százalékos NTSC illetve a 151,9 százalékos sRGB színlefedettség; a fényerőt leszámítva a Zenfone 10 kijelzője az abszolút csúcskategóriát nyújtja.

Egyedüli hátrány a kávák kialakítása, ami nem szimmetrikus, az alsó sáv ráadásul kifejezetten magas is. Ez inkább a konkurencia középkategóriás mobiljainak megjelenését idézi, cserébe azonban az összeszerelési minőség és a készülék megjelenése első osztályú. Ugyancsak itt szeretnénk megjegyezni, hogy a mai, általában bőven 6,5 hüvelyknél nagyobb kijelzővel szerelt csúcskategóriás mobilok idejében rendkívül üdítő érzés egy kényelmes, manapság már kompaktnak nevezhető telefont a kézben tartani – a kijelző minden része könnyen, nyújtózkodás nélkül elérhető, nem utolsó sorban pedig a zsebet sem húzza le a telefon.
Páros lábbal rúgja ránk az ajtót
Ugyan a külső tekintetében itt-ott visszafogta magát az Asus, a teljesítményt azonban a legelső helyre tették, így a Zenfone 10-ből egy igazi erőgép lett, bármikor képes szembeszállni a prémiumkategóriás mobilokkal. A háztető alatt egy Qualcomm-féle, nyolcmagos Snapdragon 8 Gen 2-es lapka lapul, erőből tehát nincs hiány, mindezt ráadásul a legnagyobb, 512 gigabyte tárhellyel szerelt modell esetében 16 gigabyte memória is kiegészíti. Így papíron mindent hoz a Zenfone 10, amit a szem kívánhat.
A cseresznye a fagyi tetején, hogy mindez nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is nevetségesen jól működik, 2-3 órányi játék után sem melegedik túl a készülék, és nyugodtan futtathatunk akár több alkalmazást is egyszerre, azok szinte minden esetben nyitva maradnak.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a készülék kijelzője ugyan 144 hertzes, ám alapjáraton csak maximum 120 hertzes üzemmódban képes üzemelni. Ahhoz, hogy a csúcsra járassuk a hardvert, a játékok futtatása közben a Game Genie nevezetű felületen keresztül kell engedélyeznünk a legmagasabb másodpercenkénti képfrissítést. Mindezt figyelembe véve a Zenfone 10 a mobiljátékok szerelmesei számára is jó választás lehet. Igaz, a vállalatnak a ROG Phone-ok személyében egy kifejezetten erre tervezett mobilcsaládja is van, ezek ára azonban jóval a Zenfone-ok fölé tehető.

A készülék hátulján lehetetlen nem észrevenni a két gigászi méretű kamerát, amelyek nem ütik meg a csúcskategóriás mobilok szintjét, azonban hozzák a mobiltól elvárható kiváló minőséget. A Zenfone 10 egy 50 megapixeles (23,8 mm, f/1,9, 1/1.56", 1.0µm, PDAF, OIS) nagylátószögű, valamint egy 13 megapixeles (12,5 mm, 120) ultra nagy látószögű kamerát kapott, amelyekkel kedvező fényviszonyok mellett szinte hibátlan képek készíthetők – azonban szoftveres szempontból még van min csiszolni.
A közel kéthetes tesztidőszak alatt nem egyszer fordult elő, hogy a kameraapp lefagyott, összeomlott, vagy az, hogy a készített képek vagy teljesen kiégtek vagy alulexponáltak lettek. Időközben érkezett egy frissítés a készülékre, mely a hibák jelentős részét javította, a helyzet azonban még nem tökéletes. Kameramódok közül egyébként számos a rendelkezésünkre áll a portrétól kezdve az éjszakain át egészen a próig, mely lehetőséget ad arra, hogy minden beállítást saját magunk adjunk meg.
Az előlapon a kijelző bal felső sarkából egy 32 megapixeles egység figyel minket, mely a főkamerával egyetemben Quad Bayer technológiát használ. Így előbbi alapesetben 8, míg utóbbi 12,5 megapixeles képeket ment le a képpontsűrítésnek köszönhetően. Videózás tekintetében egészen 8K-s felbontásig is el tudunk menni 24 képkocka/másodperc mellett, 4K felbontás mellett maradva azonban adott a 60 fps is.
Egész nap társ marad
A Zenfone 10-be egy 4300 milliamperórás akkumulátort pakolt az Asus, amely méreteihez képest teljesen elfogadható, főleg annak a tudatában, hogy az üzemidő is rendben van. Egyetlen töltéssel használattól függően 5–8 órás képernyőidőt sikerült elérnünk, ami nem eget rengető, azonban elegendő ahhoz, hogy egy napot aggódás nélkül kibírjon töltő nélkül. A készüléket maximum 30 wattal tudja tölteni, körülbelül 1,5 óra alatt jut el 0-ról 100 százalékra, ez bőven elmarad néhány versenytárs töltési sebességétől, azonban egy olyan kompromisszum, amit belátásunk szerint könnyen meg lehet kötni.

Az Asus legújabb telefonja, akárcsak az előd, ismét egy nagyon kellemes meglepetés lett, a Zenfone 10 mindent hoz, amit el lehet várni tőle – és még annál többet is. Adott a szuper összeszerelési minőség, az IP68-as por- és vízállósági tanúsítvány, a jackcsatlakozó, a kiváló kijelző, az Android 13 és a bivalyerős teljesítmény – egy a mai sztenderdekhez mérten kifejezetten kicsi külsőbe pakolva. Annak köszönhetően, hogy az Apple 2022-ben felhagyott az iPhone minik gyártásával, az Asus Zenfone családja egyértelműen a piac legjobb kis kijelzős mobiljává vált. Így ha ilyen telefon beszerzésében gondolkodik, mindenképp érdemes lesz egy pillantást vetnie a tajvani vállalt új készülékére.
A Zenfone 10 a következő variációkban lesz kapható:
- 8/128 GB – 348 090 forint
- 8/256 GB – 368 590 forint
- 16/512 GB – 389 090 forint
A Zenfone 9-hez képest továbbá bővült a színkínálat is, az új készülék Aurora Green, Midnight Black, Comet White, Starry Blue és Eclipse Red színekben lesz elérhető – nálunk az utolsó, rendkívül piros kiadás járt.

Az oldalról ajánljuk
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Vélemény
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
21 perce
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34
Rovataink a Facebookon