A Facebooknál dolgozók jelszó nélkül is be tudnak lépni a fiókunkba

2018.05.04. 18:09
A Facebook erre feljogosított alkalmazottai belenézhetnek minden, az oldalon fent lévő személyes adatainkba, sőt, ha akarnak, be is léphetnek a nevünkben jelszó nélkü. Erről azonban az érintett felhasználót nem értesítik, pedig megtehetnék.

A probléma (a Facebook globális adatkezelési válságától eltekintve) most annak kapcsán jött elő, hogy kiderült, a Facebook ugyanezt a helyzetet házon belül teljesen máshogy kezeli. Ha ugyanis egy Facebook-alkalmazott adataiba néz be egy másik Facebook-dolgozó, az illető automatikus értesítést kap róla, hogy megpróbálják megsérteni privacyjét”. A Gyűrűk ura mindent látó főgonosza után a vállalaton belül csak „Sauron alertnek” hívott figyelmeztetés során a Facebook alkalmazottak kapnak egy emailt.

Ugyanezt azonban nem kapja meg a 2 milliárd mezei felhasználó – emiatt most kettős mércét emlegetnek, a probléma kapcsán pedig ismét arról lehet beszélni, hogy a Facebook mennyivel többet tud rólunk, mint amivel mi tisztában lehetünk.

A jelszó nélküli belépésre a Facebooknál sincs sok embernek lehetősége, a lehetőséggel azonban így is vissza lehet élni. A Facebook éppen ezen a héten volt kénytelen kirúgnia az egyik biztonsági mérnökét, miután az illető azzal hencegett egy randi appon egy nőnek, hogy bárkinek hozzá tud férni a privát adataihoz, fényképeihez, egyébként nem nyilvános beírásaihoz. Ez igaz, akkor is, ha minden ilyen belépést utólag meg kell okolni a vezetők felé.

Az, hogy a Facebook házon belül automatizálja az idegen belépésekről való értesítést, teljesen indokolt, főleg, hogy ez nem ritka, hiszen gyakran az alkalmazottak fiókjain keresztül tesztelik az újításokat. Az évek során azonban – írja a Wall Street Journal kérdéssel foglalkozó cikke  – már jó néhány embert rúgtak ki sima felhasználók illegális adatkezelése miatt a cégtől; így a mostani adatbiztonsági krízis kapcsán a vállalatnak újra át kellene gondolnia az értesítéseket; ez ráadásul korábban már téma is volt Zuckerbergéknél.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM