
Itt vannak az új Macbook Pro gépek

További Tech cikkek
Sok minden kiszivárgott a rendezvény előtt az új Macbook Pro gépekről. Például az, hogy érintéssel vezérelhető OLED kijelző került a funkciógombok helyére, a számgombok fölé, és az ujjlenyomatunkkal tudunk belépni a rendszerbe. Az iPhone-on évek óta használt azonosítási rendszer online vásárlásnál is használható.
Az új laptopok vékonyabbak az eddigieknél, és emiatt a hagyományos usb portnak is mennie kellett. Nem meglepő, az Apple már az iPhone 7-tel bebizonyította, hogy nem lesz szívbajos, ha néhány régi porttól meg kell szabadulni.
Ugyanazzal indított, mint a riválisa szerdán, hogy a fogyatékkal élőknek is elérhetővé akarják tenni a technológiájukat. Nyitottak is nekik egy külön weboldalt.
Meglepő módon az iPhone-nal folytatta, persze a szokásos önfényezéssel, hogy mennyire szeretik az emberek a telefonjaikat, és gyönyörű fotókat készítenek. Cook úgy nézegeti a képeket, mint a nagyim a neki küldött képeslapokat.

Fontos az is, hogy az iOS 10 milyen nagy mértékben elterjedt, a felhasználóknál levő készülékek 60 százalékán ez a legfrissebb verzió fut. Ez kétségtelenül szép eredmény.
Apple TV
A tavaly októberben megújított médialejátszóra, a 4. generációs Apple TV-re mostanáig nyolcezer appot írtak a fejlesztők, és Cook bejelentette, hogy már a Microsoft tulajdonában lévő Minecraft is megjelent a platformra.
A Twitter azt mutatta meg, hogyan tervezik megújítani a tévézés élményét. Elég oldalra lapozni az Apple TV távirányítóján, és jobb oldalon megjelennek a kapcsolódó twitek. A példaként bemutatott meccs esetében gifek, visszajátszások, más nézők reakciói, és mobilokkal más nézetből rögzített élő közvetítések jelentek meg az oldalsó sávon.
Cook szerint az Apple TV lesz az a hely, ahol minden tévéshow és mozifilm elérhető. Hogy ez tényleg így legyen, bemutatnak egy új appot, aminek az a neve, hogy
Tényleg ez a neve, TV.
Minden Apple TV-re megírt app tartalma megjelenik benne, az elkezdett sorozatok, a befejezetlen filmek, hogy mit láthatunk a tévécsatornákon. Az Apple szakértői tesznek fel szerkesztett ajánlókat, és persze katalógusban is lehet keresni.
Azzal, hogy ennyire könnyen elérhetővé tesznek mindent, és a gigantikus kínálatot szakértők, ajánlórendszerek segítségével szabják személyesre, megkönnyítik a búcsút a kábeltévétől.

Ez leginkább az Egyesült Államokban fontos, ahol sokkal többet költenek az emberek Netflixre, Hulura és más online tartalomszolgáltatásra, mint idehaza. Az app természetesen iPhone-on és iPaden is elérhető. A demó alapján a rendszer lenyűgözően gördülékenyen működik. Elég megkérni a Sirit hangutasításokkal, hogy kapcsoljon a fociközvetítésre, és az Apple TV magától megtalálja azt az appot, amelyben elérhető a közvetítés. Nem kérdez semmit, csak bekapcsolja az adást.
Az app egységes bejelentkezést is lehetővé tesz. Elsőként az amerikai DISH és DirecTV előfizetői használhatják ki azt, hogy elég egyszer bejelentkezniük az Apple TV-n, iPhone-on vagy iPaden, és máris hozzáférnek az összes olyan apphoz, amelyre elérést ad az előfizetésük.
Eleinte csak az USA-ban lesz elérhető, idén decemberben.
Mac
Ez a hét nagyon fontos a Mac és az Apple történetében, mondja Tim Coo, mert

Volt pár újítása az Apple-nek az elmúlt évek során, de most a legfontosabb az, hogy mi lesz a Macbook Próban.
Az OLED ott van a funkciógombok helyén, és ezek a legkönnyebb, legvékonyabb Macbook Pro-k eddig. A kisebb 13 colos verziónak 23 százalékkal kisebb a térfogata, és 1,3 kilogrammos, míg a 15 colos verzió 20 százalékkal kisebb térfogatú, és 1,8 kilogrammos.
A kijelző 67 százalékkal fényesebb, 67 százalékkal kontrasztosabb, és 25 százalékkal több szín látható rajta.
A 15 colos gépben
- 2,6 GHz-es Core i7-es processzor
- 4 GB-os Radeon Pro 450 videokártya
- 16 GB RAM
- 256 GB-os (és 3,1 Gbps sebességű) ssd van.
A 13 colosba kicsit gyengébb dolgok kerültek
- Core i5 processzor
- Intel Iris 550 grafikus csip
- 8 GB RAM
- 256 GB ssd van.
Mindkét gépre négy usb type-c (thunderbolt 3) portot raktak a gépekre, és ezek közül bármelyiket használhatjuk töltésre.

Kétszer nagyobb lett a touchpad, és a billentyűk úgy működnek, mint a Macbookon, de kaptak egy kis upgrade-et.

TouchBar lett a neve az OLED kijelzős sávnak, és a korábbi hírekkel ellentétben van rajta Esc gomb. Csak ezentúl virtuális. Itt van a hangerőállító, a fényerőállító is, és amikor meg akarunk osztani egy tartalmat, mondjuk a böngészőből, akkor a Facebook és a többi közösségi portál gombjai jelennek meg rajta.
A gép a bekapcsológombnál olvassa le az ujjlenyomatunkat, és egy Apple T1 csip gondoskodik az azonosítás biztonságáról.
Külön gombot kapott a Siri, és persze a hagyományos F1-F12 funkciógombok is elérhetők. Amikor lenyomjuk a billentyűzet bal alsó sarkában lévő Fn gombot, ezek jelennek meg a kijelzőn.
Az az előnye a kijelzős megoldásnak, hogy szélesebb gombok és vezérlőeszközök is meg tudnak jelenni rajta. Így például a képszerkesztőben a szoftver oda tudja írni annak a - szerinte gyakran használt - mappának a nevét, amelybe egy érintéssel lementhetjük a fájlt.

A TouchBar személyre is szabható, ahogy a fenti képen is látszik.
Az Apple rendezvényén fárasztóan hosszan magyarázták, hogy mi mindenre jó egy professzionális gép, példul Photoshopolásra, videók vágására (Ecsetek! Színek! Őrület!)
Elég annyit megjegyezni, hogy egy Macbook Pro és a megfelelő DJ-szoftver segítségével mindenki bulibáró lehet!
Az volt a bemutató talán legnagyobb meglepetése, hogy lesz egy Macbook Pro hagyományos gombokkal is. Azoknak, akik egyébként a Macbook Airt választánák, vagyis az Apple ezennel kicsinálta az Airt. A 13 colos kijelzővel felszerelt Pro modell 12 százalékkal vékonyabb a Macbook Airnél, és mivel a vékonyabb a káva, a gép alapterületre is kisebb az Airnél. Gyorsabb is lesz, jóval erősebb az alapfelszereltsége.
- 2 GHz-es Core i5 processzor
- Intel Iris 540 grafikus csip
- 8 GB RAM
- 256 GB ssd
- 2 thunderbolt port

Mennyibe fog kerülni mindez?
A 13 colos Macbook Pro alapmodell 1500 dollárba (kb. 550 ezer forint), míg az OLED TouchBarral szerelt 13 colos gép 1800 dollárba (650 ezer forint), a 15 colos pedig 2400 dollárba (880 ezer forint).
Magyarán az e heti árversenyt a Microsoft nyerte a szerdán bemutatott egymillió forintos gépével. Persze az egy asztali számítógép volt, és még nem tudjuk, hogy az Apple mikor és miként fogja megújítani az iMac sorozatot.
3D tervezéssel újít a Windows 10, és itt a Surface Studio
Eljött a Microsoft nagy hardveres napja, amikor tableteket és más kütyüket jelentenek be.
Borítókép: Roberto Machado Noa / Getty Images Hungary.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Szijjártó Péter: Magyarország és a Vatikán a jövőben is támogatja a béketörekvéseket
A tárcavezető a gyülekezési törvénnyel kapcsolatos kritikákra is reagált.
3 perce
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34