
Már megint újra kell írni a matekérettségit?
További Tech cikkek
Az érettségiismétlős hír terjedésénél jobb illusztráció aligha van arra, milyen elképesztően hatékony dolog a közösségi média. A statisztika szerint a 9 éves cikk napi egy-két olvasóval vegetált az érettségi előtti napokban, aztán csütörtökön este 8 tájban egyszer csak felrobbant. Fél tízkor már biztosan vezette a toplistát az Index aktuálisan legjobban olvasott cikkei között, negyed tizenegykor pedig már valószínűleg az egész magyar internet éppen legolvasottabb cikke volt. Bár még aznap este született leleplező poszt és Facebook-bejegyzés is, ez csak olaj volt a tűzre (nyilván egy csomóan innen értesültek a régi cikk feltámadásáról, és direkt, szívatásból osztották meg, hogy a frászt hozzák érettségiző ismerőseikre). Péntek estig a cikket 167 ezren olvasták. Összehasonlításképpen: a Magyar Nemzet Online teljes napi látogatottsága ennek nagyjából a fele.
Hogy mitől működött ilyen jól a trükk, arra több magyarázat is van. Hogy bármi, ami az érettségivel kapcsolatos, ilyenkor forró téma, az nyilvánvaló, ehhez jött hozzá az, hogy a hír durva volt, de nem egészen hihetetlen (amiről abszurd módon éppen a 2005-ös botrány tehet), a forrás pedig abszolút hitelesnek tűnhetett. És ezzel nem magunkat akarjuk fényezni, a hitelességet ilyen esetekben nagyrészt az adja, hogy ismerjük azt, aki megosztotta, és megbízunk benne. Ehhez már csak bónusz, hogy maga a megosztott cikk egy nagy hírportálról való, nem valami obskúrus blogról. Még további adalék, hogy a Facebook automatizmusainak hála, a megosztott cikkből a cím mellett ennyi látszott az üzenőfalakon:
Az új vizsgát május 28-án, szombaton 30 ezer diáknak kell megismételnie. A rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy egy tantárgyból országosan új vizsgát kellett volna tenni. A miniszter továbbra sem akar lemondani.
Sehol egy utalás az évszámra, a miniszter neve sem szerepel, az meg, hogy május 28. idén pont nem szombatra esik, persze, hogy nem tűnik fel senkinek, akire éppen rászakad az ég egy megismételt matekvizsga fenyegető rémképével. Azt viszont a józan ész nevében azért minimum elvárná az ember, hogy az illető továbbosztás előtt rákattintson a linkre, és elolvassa, miről is van szó. A közösségi média egyik legnagyobb tanulsága, hogy ez az esetek riasztóan nagy részében nem történik meg – pontosan ezért tudott nagy karriert befutni a sokéves cikk. Miután elkezdte mindenki megosztani, előbb-utóbb eljutott olyanokhoz is, akik klikkeltek, beleolvastak, aztán visszamentek kommentelni, és kiröhögni a pánikolókat, akik erre szintén elolvasták, mit is osztottak meg.
A jelenségre gyönyörű példa az amerikai közmédia, az NPR weboldalának idei áprilisi tréfája. Kitettek egy cikket Facebookra jó provokatív címmel és ajánlóval („Miért nem olvas többé Amerika? Az azonnal megszerezhető információ korában egyre inkább elveszítjük a képességünket arra, hogy megértsünk dolgokat”). Csakhogy a cikk Facebookon már nem látszó része egészen másról szólt. Arról, hogy kedves olvasó, aki idekattintottál, egy kísérlet részese vagy: kíváncsiak vagyunk, milyen kommentek fognak születni a témáról olyan emberektől, akik nyilvánvaló módon nem olvasták a cikket – hiszen nincs is cikk. Érdemes beleolvasgatni, csodás vita kerekedett a semmin, és tömegek bizonygatták vadul, hogy ők bizony olvasnak, és mindenki más a hülye. Észre sem véve hogy éppen ezzel bizonyítják ennek ellenkezőjét, és pont róluk szólt a cím.
Nekromanták az interneten
A régi témák felélesztése úgy, hogy más azt higgye, aktuális hírről van szó, egyáltalán nem új keletű dolog. Amikor még nem volt közösségi média, és az internet népe fórumokon lakott, úgy hívták, thread necromancy, ahol a thread egy fórumtémát jelent, a necromancy meg a fekete mágiának a halottak felélesztésével foglalkozó ága az okkultizmusban.
A praktika minden magára valamit is adó oldalon tiltott volt, ennek ellenére tréfás kedvű fórumozók gyakran alkalmazták. A hatásmechanizmus pont ugyanaz, mint a facebookos verziónál: csak kommentelnünk kell egy ügyesen kiválasztott, ezer éve elsüllyedt témához, ami a fórumok listájának rögtön a tetejére ugrik az új hozzászólás miatt. A hitelesség látszatát megadja a téma indítójának neve (jó, ha az a fórum közösségének közismert, régi tagja, még jobb, ha moderátor), az aktualitást az, hogy ott van a friss témák között, a szenzációt meg az, hogy a már régen nem aktuális cím mit mond az aktuális környezetben. Lásd megismételt matekérettségi. A klasszikus, fórumos thread necro a különféle videojátékok hivatalos fórumaiban élte a fénykorát, ahol tökéletes volt minden körülmény a trollkodáshoz. Elég volt egy pár éves posztot újjáéleszteni egy fejlesztőtől, ami arról szólt, hogy milyen játékegyensúly-beli problémákat látnak éppen, és milyen változtatásokkal fogják ezeket orvosolni – a könnytenger és anyázáshullám garantált volt.
Aztán a Facebookkal az egész hirtelen sokkal nagyobb léptékűvé, és kifinomultabbá vált. Hiszen a potenciális célközönségünk már nemcsak egy fórum, hanem egymilliárd ember – vagy legalábbis annak az a legalább többmilliós része, akik beszélik a nyelvünket. És ami a legdurvább: a Facebook mintha direkt teret akarna adni az ilyesminek, megengedi, hogy az üzenőfalra belinkelt cikkeknek átírjuk a címét, ajánlóját, lecseréljük a képét – csak a link és a mögötte levő cikk marad érintetlen, de azt meg láttuk, hogy nem olvassák el az emberek. Például egy prosztatarákról szóló cikk megosztása alapban így néz ki:

De ha belekattintunk a címbe-ajánlóba, és ejtünk néhány apró, alig-alig észrevehetően finom változtatást, akár így is kinézhet:

A cikk továbbra is ugyanaz, a link, az indexes logó eredeti, innentől kezdve csak rajtunk meg az ismerősi körünkön múlik, tudunk-e olyan ügyes csalit fabrikálni, ami előbb terjed el, mintsem lebuknánk vele. Persze távol álljon tőlünk, hogy ilyesmire buzdítsunk bárkit, ezért eláruljuk a mérsékelten titkos, viszont százszázalékosan működő ellenszert: kattint, megnézi a dátumot, olvas, értelmez.
Na de akkor miért nem szabadul el a pokol?
Úgy tűnik, az embereket azért mégsem ennyire könnyű megvezetni. Kigyűjtöttük az Index legnagyobb pályafutást megélt, thread necromancy áldozatává vált cikkeit. Azokat soroltuk ebbe a kategóriába, amelyek 2010 előtt születtek – vagyis azelőtt, hogy az Indexen facebookos gombok lettek volna –, és mégis sok lájkjuk és megosztásuk van. Íme a toplista:
- Beismerte a csalást a Discovery
- A későn kelők okosabbak
- A közepes tanulók sikeresebbek
- Minden kékszemű ember vérfertőzésből származik
- Hologram a való világ?
- Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben
- Meg kell ismételni a matekérettségit
- A szilveszter NEM MENŐ
- Tízezrével öli a rákos sejteket az egynyári üröm
- Anarchisták, zsidók és rendőrök kergették szét a nácikat Prágában
- Krumpli szorult a lelkész végbelébe
- Euróezreket fizet, ha visszahívja az ismeretlen számot?
- A pápa közbenjárásával elkezdődhet Trianon felülvizsgálata?
- Az oroszok feltalálták a vodkatablettát
- Titkos pánikkód: 1234 helyett 4321
A top15-ből legfeljebb három (a matekérettségi, a devizahiteles-per és a szétkergetett náci tüntetés) olyan aktuális aktuális hírcikk, amiről elképzelhető, hogy direkt trollkodásból reciklálták valakik évekkel később. A feltámadt cikkek túlnyomó része azonban igazi örökzöld: vicces bulvár, színes tudomány, amiben sokan magukra ismerhetnek (kék szeműek, közepes tanulók, sokat aludni szeretők), újra meg újra felbukkanó álhírek cáfolatai. Ezeknél a feltámasztás célja nem átverés, egyszerűen ugyanolyan érdekesek maradtak a cikkek 6-8 évvel később is – és közben mindenki elfelejtette, hogy egyszer már hallotta ezeket a híreket.
Végül emlékezzünk meg mindenképpen a magyar net történetének legmorbidabb thread necromancyjáról is: 2011-ben Dargay Attila, a legendás rajzfilmrendező és rajzoló halálának második évfordulóján annyian osztották meg a haláláról szóló, 2009-es cikkeket, hogy a Népszabadság akkori szerkesztője is elhitte, és a nekrológot betette az újság másnapi papírkiadásába, ahonnan aztán átvették mások is, még a rádió is bemondta, hogy újra meghalt szegény Dargay.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.
14 perce
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07