
Igazi harci járművet építettek a Batmobile-ból
A Raidert a brit cég aránylag kicsi, erősen páncélozott, automatikus, elsősorban felderítő küldetésekre szánt járműnek szánja, ami azért meg is tudja védeni magát, ha úgy adódik, illetve csapásmérő bevetésekre is alkalmas. Az autó terveit bemutató sajtótájékoztatón a tervezőcsapat egyik tagja, Hisham Awad újságírói kérdésre elmondta, hogy a hasonlóság a filmbeli Batmobile és a Raider között nem véletlen, a formához, a kerekek konstrukciójához, és néhány egyéb technikai részlethez a Batmobile szolgáltatta az ihletet a mérnököknek.

Nem ez lenne az első eset, amikor egy való életbeli harci jármű nagyon hasonlít egy filmbe látottra, a modern APC-k (armoured personal carrier, páncélozott csapatszállító jármű) például szinte mind az Aliens űr-tengerészgyalogosainak páncélkocsijára emlékeztetnek. A film előkészítési fázisában James Cameron, és a stáb a Pentagon specialistáival dolgoztak közösen, hogy olyan járművet mutassanak a filmben, ami amellett hogy látványos, hihető is. A közös munka annyira jól sikerült, hogy jó néhány megoldás és ötlet a valódi páncélozott csapatszállítókban is megjelent később.
Persze inkább a fordított út a jellemző, amikor egy valós járműről formáznak meg egy filmben szereplőt, de ez sem mindig ilyen sima ügy. Amikor a Marvel képregényes-szuperhősös filmjében, a Captain Americában például egy valódi harci járműről akarták megformálni a címszereplő járgányát, az utolsó pillanatban derült ki, hogy az valójában svéd fejlesztésű, és nem igazán illene a patrióta csillagos-sávos szuperhőshöz, így inkább feladta a realizmust a rendező, és a díszlettervezők fantáziájára bízta magát.

A Christopher Nolan által rendezett két utolsó Batman-film Batmobile-jait egyébként a kétszeres Oscar-jelölt trükkmester, Nathan Crowley tervezte és építette, az alapja egy P38 Lightning második világháborús amerikai vadászrepülő pilótafülkéje volt, és ahogy a Sötét lovag dvd-kiadásának egyik kisfilmjében Crowley elmondja, csak annyi instrukciót kapott hozzá, hogy Nolan egy tank és egy Lamorghini keverékeként képzeli el Batman autóját.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34