
Az MLSZ már több millió eurót kaszált az Eb-n
A Magyar Labdarúgó Szövetség nagyot kaszált azzal, hogy a futball-válogatott bejutott a nyolcaddöntőbe, az UEFA pénzdíjazási rendszere szerint ugyanis ezért

De már a korábbi pontszerzésekkel is szép bevétele volt a magyar szövetségnek. Az osztrákok legyőzése 1 millió eurót ért, míg az izlandiak és a portugálok elleni döntetlen 500-500 ezer eurót.
Azaz összesen 3,5 millió eurót keresett eddig az MLSZ az Európa-bajnokságon. A nyolcaddöntőben a belgákkal játszunk, ha ott is sikerülne nyerni, és negyeddöntőbe jutna a válogatott, akkor újabb 2,5 milliós díjazás érkezne.
Vági Márton, az MLSZ főtitkára korábban korábban azt mondta, hogy a tiszta nyereség 30 százalékát osztják szét az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.
A magyar szövetségnek nagyjából félmillió eurójába került az Eb-részvétel.
Félmilliárdba került az MLSZ-nek az Európa-bajnokság
Az UEFA ennek 4-szeresét adta, vagyis ráfizetésről szó sincs. Turkáljon egy kicsit velünk a zsebekben.
