Megtalálták az Uber új vezérét

GettyImages-507915264
2017.08.28. 08:10

Dhara Khosrowshahi, a világ vezető online utazási vállalata, az Expedia eddigi vezetője kerül az Uber Technologies élére - értesült a Reuters a két forrásból. A San Franciscó-i székhelyű Uber igazgatótanácsa vasárnap döntött arról, hogy a 48 éves, iráni származású üzletembert választja ki vezérigazgatónak.

Azzal bízzák meg, hogy vezesse ki a közel egy éve tartó válságból a vállalatot, állítsa helyre a befektetőkkel megromlott kapcsolatokat, építse újjá a hangulatot az alkalmazottak körében és hét év veszteséges tevékenység után tegye végre nyereségessé a céget, írta az MTI.

Ebben pedig nagy tapasztalata van az új vezérigazgatónak. Az 1996-ban alapított Expedia, amelynek székhelye más nagy internetes vállalkozásoktól eltérően nem a kaliforniai Szilícium-völgyben, hanem a Washington állambeli Bellevue városban található, Khosrowshahi vezetése alatt vált egy másik iparág első számú vállalatává.

Khosrowshahi olyan vetélytársakat ütött ki az Uber vezetői posztjáért vívott küzdelemben, mint Jeff Immelt a General Electric elnöke vagy éppen Meg Whitman, a Hewlett Packard vezérigazgatója. Sem az Uber, sem az Expedia nem kommentálta a Reuters értesülését.

Travis Kalanick, az Uber társalapítója, addigi vezérigazgatója június végén hajolt meg a nagybefektetők nyomása alatt és mondott le. Az agresszív és könyörtelen startup hírében álló Uber és vezetője előzőleg válságot válságra, és botrányt botrányra halmozott, több olyan ügy szivárgott ki, amelyek megkérdőjelezték a 40 éves Kalanick vezetői képességeit és a vállalat jövőjét.

Az Uber közel 70 ország 520 városában nyújt internetes fuvarmegosztó szolgáltatást, de még mindig nem nyereséges a tevékenysége. Az idei első negyedévben 708 millió dolláros, tavaly pedig 2,8 milliárd dolláros veszteséget termelt a vállalat. Bár az Uber értékét 68 milliárd dollárra becsülik tőkevonzási képessége alapján, egyes ágazati szakértők túlzottnak tartják ezt az értéket, és a veszteségek alapján félő, hogy a végén lufinak bizonyul és kipukkan a vállalkozás.