Emlékezetes esemény volt tavaly augusztus elején, amikor a T-Online felbontotta ötven ügyfelének a szerződését, arra hivatkozva, hogy a "szélsőségesen sokat letöltő ügyfelek több millió forintos veszteséget okoztak neki". Mindez annak volt köszönhető, hogy a T-Online 2005 februárjában áttért a forgalomarányos nagykereskedelmi elszámolásra, azaz a forgalmazott adatmennyiség alapján kezdett fizet a T-Comnak (akkor még Matávnak).
Emiatt elkezdte számolni a hálózatán keresztülhaladó bájtokat, és megállapította, hogy ügyfeleinek körülbelül 0,25 százaléka - az úgynevezett szélsőséges netezők - akkora forgalmat bonyolítanak, mint az összes ügyfél 75 százaléka. Ezek a nagyletöltők a forgalomarányos elszámolás miatt komoly veszteséget okoztak, ezért úgy döntött a cég vezetősége, hogy jobb megszabadulni tőlük.
A felhasználók kipaterolásából jókora botrány kerekedett, és ennek a hatására a T-Online egy forgalmi korlátot meghatározva módosította az Általános Szerződési Feltételeket. Azonban azután is bizonyos reklámjaiban továbbra is korlátlannak és forgalomfüggetlennak nevezte az adsl szolgáltatást, írja a GVH sajtóközleménye.
A GVH szerint a reklámok ezen tájékoztatása nem felelt meg a valóságnak, és fennállt annak a lehetősége, hogy a T-Online egy előre nem közölt szempontrendszer alapján, saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva egyoldalúan felmondja az előfizetői szerződéseket, ezért a GVH versenytanácsa megállapította, hogy a T-Online megtévesztette a fogyasztókat, és megtiltotta e jogsértő magatartás folytatását, azaz nem nevezhető korlátlannak, ami nem az.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Veszteségrendezésről döntött a Csíki Sör magyarországi vállalata
A cég romániai anyavállalata tavaly 8 milliárd forintos tartozást halmozott fel.
január 23., 07:34
- FOMO
A munkaidő vége azt is jelenti, hogy a munkahelyi üzeneteknek és hívásoknak sincs helyük
Mentálisan is rámehetünk a folyamatos készenlétre.
január 23., 08:29
- Külföld
Joe Biden levelet írt Donald Trumpnak, az új elnök nyilvánosságra hozta és elemezte a tartalmát
A címzett szerint nagyon szép levél volt.
január 23., 07:46
- Belföld
Hatalmas fordulat jöhet a katolikus gyermekvédelemben
Megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport.
január 23., 08:00
- Belföld
Lázár János GYSEV-átvétele miatt aggódnak az utasok
Az eddigi színvonal csökkenésétől tartanak.
január 23., 08:13
- Belföld
Váratlanul lecserélték a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját
A honlap szerint új vezető került a szervezet élére.
január 23., 07:32
- Brand and Content
Ezt a Pennyt tapadósan szerették
1837-ben egy brit tanár olyan találmánnyal rukkolt elő, amely megreformálta az addigi üzenetküldést, és azóta is az életünk része. Na de mi inspirálta és valóban ismerjük-e, mekkora hatása lett ennek a kis papírdarabnak, amely akár milliókat is érhet ma már?
4 órája
- Külföld
A dél-koreai korrupcióellenes hivatal vádemelést kért a felfüggesztett elnök ellen
Jun Szogjol ügyét a hivatal csütörtökön átadta az ügyészségnek.
január 23., 08:04
- Gazdaság
Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről
A java csak most jön.
január 23., 08:30
- Belföld
Bombafenyegetést kapott 287 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban
257 budapesti, 30 pedig vidéki intézmény. A fenyegető levél is nyilvánosságra került.
január 23., 08:39
- Külföld
Nagyot kaszálnak azok a légitársaságok, amelyek mernek átrepülni Oroszország felett
Ne repüljenek orosz légtérben – javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség.
január 23., 07:27
- Külföld
Rekord a fegyvergyártásban: nem mindennapi a hatótávolsága az új ukrán drónnak
január 23., 06:02
- FOMO
Feldühödött anya rángatta ki a sorból az ingyenszexre ácsingózó 19 éves fiát
A fiú azonban nem hagyta magát elvonszolni.
január 23., 08:59
- Belföld
Ónos eső miatt kiadták a figyelmeztetést az ország nagy részére
Ugyanakkor ízelítőt is kapunk a tavaszból.
január 23., 05:59
- Kultúr
A magyar kultúra napján ért újabb mérföldkőhöz a Hogyan tudnék élni nélküled?
A filmet december 12-én mutatta be az InterCom.
január 23., 07:14
- Belföld
Leállt a gyermeksebészet Nyíregyházán, megszólalt a kórház
Debrecenbe kell utazni az ellátásért.
január 23., 07:03
- Kézilabda
Izland az egyiptomiakat, Norvégia a spanyolokat verte szűken a férfi kézi-vb-n
Közte húsz, hengereltek a társrendező horvátok. Újabb svéd döntetlen.
január 23., 06:03
- Belföld
Még el sem kezdődött a Kormányinfó, de máris megszólalt a szóvivő
Vitályos Eszter szerint valami már elkezdődött.
január 23., 06:08
- Európa-liga
A legnagyobb sztárját elveszítette, de így is óriási erőfölényben a Fradi riválisa
Lett itt bajnok Sztáni, kupagyőztes Détári, játszott itt Rossi – Hrutkának és Lisztesnek nem jött be.
január 23., 06:46
- Belföld
A képviselő-testület feloszlatását kezdeményezné Orosháza újonnan megválasztott polgármestere
Az alföldi város vezetője szerint megoldást kell találni a kialakult patthelyzetre, mert az önkormányzat a csőd szélén táncol.
január 23., 06:08
- Kultúr
Új ujjat kapott a zalaegerszegi színház előadás közben megsérült igazgatója
Besenczi Árpád szerint minden stimmel, még a bőrszín és a forma is egyezik az eredetivel.
január 23., 06:44
- Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni
Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.
január 23., 06:32
- Vélemény
Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?
A Trump-féle retorikai szuperlatívuszokat érdemes némi távolságtartással értelmezni. Csutak Zsolt írása.
január 23., 06:46
- FOMO
Szertefoszlott Harry herceg és Meghan Markle amerikai álma
A sussexi párt már az amerikaiak sem látják túl szívesen.
január 23., 06:20
- Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra
„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.
január 23., 06:08
- Külföld
Iskolai lövöldözés történt az Egyesült Államokban, legalább ketten meghaltak
A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény indítékát.
január 23., 07:51
- Külföld
Meghalt két tinédzser egy népszerű vízesésnél Ausztráliában
Már csak a holttestüket találták meg.
január 23., 08:36