Több internetes portál is befogad politikai hirdetéseket a kampányban – az Index nem

DSC0803
2022.02.01. 19:23
Az Állami Számvevőszék honlapján megjelent a hivatalos lista arról, hogy a hazai nyomtatott és elektronikus sajtótermékek közül melyek fogadnak be a tavaszi választási kampányban politikai hirdetéseket, és melyek nem. Meglehetősen vegyes a kép, több nagy szereplő inkább a távolmaradás mellett döntött. Az idei választás során is kulcskérdés lesz az ellenőrizhetőség. Ezen a téren a nemzetközi hirdetési hálózatok térnyerése miatt igencsak fel van adva a lecke a hatóságoknak.

Áder János köztársasági elnök április 3-ára tűzte ki az 2022-es népszavazás és az országgyűlési választások időpontját. A törvény értelmében a kampányidőszakban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetéseket, amelyek január 18-áig megküldték árjegyzéküket az Állami Számvevőszék felé.

Az ÁSZ honlapján közzétett egy listát azon médiumokról, amelyek befogadnak politikai hirdetéseket. A hazai médiaszereplők stratégiája ebben a kérdésben is meglehetősen eltérő. A jelentősebb hírportálok közül a 24.hu és a Blikk döntött úgy, hogy fogadja a pártok hirdetéseit a kampányidőszakban.

Ahogy arról már korábban a Media1 szakmai portál is beszámolt: az Index és a Femina azonban a távolmaradás mellett döntött. Az Origo szintén nem küldött árjegyzéket az ÁSZ-nak. 

Nem kevésbé vegyes a kép a közepes vagy kisebb hírsite-ok esetében sem: a HVG, az ATV.hu, a 444.hu, az RTL.hu, a Magyar Hang, a Népszava, valamint a 168.hu árjegyzéke szerepel az Állami Számvevőszék felsorolásában. A Telex, valamint a Válasz Online csapata viszont szintén úgy döntött: nem regisztráltatják magukat az ÁSZ-nál, és ezt kommunikálják is az olvasók felé. 

Már rég nem a hagyományos médiában zajlik a kampány

A jogszabályok azonban csak a hivatalosan is bejegyzett médiumokra vonatkoznak, a legnagyobb közösségimédia-felületekre nem. Az ÁSZ már korábban is jelezte a döntéshozóknak ezt a problémát, azonban a pártok azóta sem léptek az ügyben. Márpedig a politikai hirdetések jelentős részben már nem a sajtótermékek felületén jelennek meg, hanem a Facebookon és a YouTube-on. 

A pártok, politikusok a hozzájuk köthető közösségi oldalakon már így is több milliárd forintot költöttek el, noha a hivatalos kampányidőszak még csak most kezdődik.

Honnan tudjuk mindezt? A Facebook 2019 óta már közzéteszi Ad Library nevű oldalán, hogy kik és mennyit költöttek a felületén politikai hirdetésekre. Magyarországon a Fidesz, a jobboldali, kormányközeli influenszereket tömörítő Megafon, valamint Magyarország Kormánya a legnagyobb költekező.

A három oldal összesen 1,5 milliárd forintot kampányolt el a legnagyobb közösségi oldalon 2019 áprilisa óta. 

Az ellenzékhez köthető EzaLényeg.hu is majdnem 300 milliót tapsolt már el a Facebookon. Az összefogásban részt vevő pártok oldalai pedig több mint 550 millió forintot költöttek politikai hirdetésekre az elmúlt 3 évben. 

Van még egy kiskapu

Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint nemcsak a Facebook-hirdetések népszerűsége, hanem a Google és a hozzájuk hasonló, teljesen automatizált hirdetési rendszerek térnyerése is komoly fejfájást okozhat majd az ÁSZ és a kiadóvállalatok szakembereinek. Mivel ezek a rendszerek gyakorlatilag a világ összes hirdetőjét a világ összes médiafelületével összekötő nagy hirdetési tőzsdeként működnek, ahol szinte név és arc nélkül lehet a hirdetéseket feladni, és ebből a feneketlen zsákból algoritmusok választják ki az adott kiadó egyes felületein megjelenő tényleges hirdetéseket.

Amíg a hirdetés kereskedelmi célokat szolgál, és a legtöbb fél jóhiszeműen jár el, addig ez tökéletesen működik is, de a választási kampányok esetében ezek a hirdetések nem vagy tudatosan rosszul vannak jelölve, kategorizálva, illetve az is gyakori, hogy egy-egy politikai hirdetést nem az adott politikai párt nevében adnak fel, gyakran nem is a hirdetést megszervező országból. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Orbán Viktor: Elment egy régi harcos

Orbán Viktor: Elment egy régi harcos

A miniszterelnök is megemlékezett Wachsler Tamásról.

5 perce

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

2 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

3 órája

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája