Sportbiznisz

Évente 4 milliárdot ér a magyar foci a köztévének

2017. március 30. - Sportbiznisz Blog

A 2016/2017-es magyar labdarúgó bajnoki évad közvetítési jogdíja 7%-kal nőtt a tavalyi szezonhoz képest. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közel 19 milliárd forintot fizet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ), hogy a meccsek jogait a 2020/2021-es idény végéig megtartsa. A 2012. év közepétől a 2021. év közepéig az MTVA több, mint 32,5 milliárd forintot fog kifizetni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a bajnoki labdarúgó mérkőzések közvetítéséért. Mutatjuk a részleteket!

untitled_design_1.png

Az MTVA által közzétett 2016. decemberéig hatályba lépő és 5 millió forintot meghaladó szerződéseinek listájában rábukkantunk egy általunk már régóta keresett sorra. Mint ahogy már korábban is írtunk róla, nem találtunk semmilyen információt azzal kapcsolatban, hogy az MTVA mekkora összeget fizetett a 2016/2017-es évadtól kezdődően az MLSZ-nek a magyar bajnokság közvetítésének jogáért. A korábbi sportközvetítési jogdíj ugyanis 2016 nyaráig szólt és a 4 évadot átkaroló ciklusért az MTVA több, mint 14 milliárd forintot fizetett ki (ezt lentebb részletezzük).

Tehát, az MTVA által közölt listában az alábbi adatokat találtuk:

  • A szerződés nettó összege: 18 977 500 000 forint. A szerződés partnere: Magyar Labdarúgó Szövetség. A szerződés tárgya: A 2016-2021-es bajnoki évadokban játszott labdarúgó mérkőzések sportközvetítési joga. A szerződés hatályba lépése: 2016.06.15.

Ebbe az MTVA és az MLSZ között létrejött közel 19 milliárd forintos szerződés címének homályos részleteibe tudtunk kapaszkodni csak, így megkérdeztük mindkét szervezetet, hogy pontosan mit is takar a szerződés. Az kérdéseinkre kapott válaszokból az alábbiakat tudtuk meg:

A szerződés a 2016/2017-es bajnoki évtől a 2020/2021-es bajnoki év végéig terjedő időszakra szól. Ami azt is jelenti, hogy a korábbi 3,54 milliárd forintos évadonkénti díj 3,796 milliárd forintra nőtt.

Ugyanakkor a sportközvetítési jog számos labdarúgó szakág mérkőzését is magában foglalja:

  • NB1
  • NB2
  • Szuper Kupa
  • Magyar Kupa
  • NB3
  • Amatőr Kupa
  • elsőosztályú utánpótlás bajnokság
  • női NB1
  • női Magyar Kupa
  • futsal bajnoki és válogatott
  • strandlabdarúgás

A szerződés tárgyát képezik a hazai férfi és női válogatott mérkőzések, illetve a férfi A válogatott hazai barátságos mérkőzései (a férfi A válogatott hazai tétmérkőzései nem, mivel azok jogával az UEFA rendelkezik).

A válaszokból az is kiderült, hogy az MTVA az összes mérkőzés közvetítésére jogosult, illetve a szerződés lejárta után nem lesz opciós joga a 2021-es idény közvetítésére. Vagyis a köztévé akár hat meccset is közvetíthetne minden fordulóban, ehhez képest most hétvégén például két élő mérkőzés kerül képernyőre és egyet felvételről adnak. Ennek részben az az oka, hogy a szövetség szerint ha túl sok meccs kerül a képernyőre, akkor az távol tartja a nézőket a stadionoktól. Korábban, amikor még a Sport1 is közvetített (2015/2016-os szezont megelőzően), akkor volt olyan hétvége, hogy szinte minden bajnokit meg lehetett nézni a tévében.

A 2016/17-es bajnok esztendőben az MLSZ a televíziós közvetítési jogdíjából befolyt összeget az alábbiak szerint osztja szét:

Tehát a közvetítési jogdíjakból származó pénzek is részét képezik az MLSZ bevételeinek. Az NB1-es csapatok számára visszaosztott pénzeket az MLSZ a következő szempontok alapján osztja szét:

  • névszponzori jogdíjból származó (minden csapat egyenlő részben részesül)
  • teljesítménytől függő (pontpénz, helyezéspénz)
  • normatívák betartásától függő támogatás (ilyen például a fiatalokra vagy a légiósokra vonatkozó szabály)

Az utóbb említett szabály betartásával igen komoly összegeket tehetnek zsebre a klubok, hiszen ha minden előírást betart, akkor mérkőzésenként 10 millió forintot is kaphatnak.

Egy kis múltidéző

Mint ahogy a bevezetőben említettük a magyar labdarúgó-bajnokság közvetítési díjáról annyit lehet tudni, hogy a 2012/2013-as idénytől a 2015/16-os bajnoki évad végéig az MTVA és a Sport TV idényenként 3,54 milliárd forintot (körülbelül 11,42 millió euró) fizetett a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, tehát összesen 14,16 milliárd forintot. Ám emlékezetes történet, hogy a 2015/16-os bajnoki évadot a Sport Tv már nem közvetítette, miután a csatorna üzemeltetője az AMC Networks International Central Europe megegyezett a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és az MTVA-val, hogy nem tűzi műsorára a magyar labdarúgó NB1 mérkőzéseit. Ekkor több pletyka is szárnyra kapott, hogy a Sport TV mekkora összeg fejében vagy milyen nyomásra állt el a közvetítésektől. Az MTVA által fizetett közvetítési díj összegéről és az AMC-nek fizetett díj nagyságáról az MTVA közzétételi listáján fellelhető alábbi 3 szerződés sokat elárul:

  • A szerződés nettó összege: 10 milliárd forint. A szerződés partnere: Magyar Labdarúgó Szövetség. A szerződés tárgya: Sportközvetítési jogok átruházása - MLSZ által szervezett bajnoki labdarúgó mérkőzések közvetítése a 2012-2016 közötti évadokban. A szerződés hatályba lépése: 2012.05.30.
  • A szerződés nettó összege: 3,54 milliárd forint. A szerződés partnere: Magyar Labdarúgó Szövetség. A szerződés tárgya: Sportközvetítési jogok módosítása - MLSZ által szervezett bajnoki labdarúgó mérkőzések közvetítése a 2012-2016 közötti évadokban. A szerződés hatályba lépése: 2015.07.16.
  • A szerződés nettó összege: 600 millió forint. A szerződés partnere: AMC Networks Central Europe Kft. A szerződés tárgya: Az AMC az MLSZ szerződésben rögzített jogairól az MTVA javára történő lemondása, és stratégiai partnerség egyes sportesemények magyarországi televíziós közvetítéséről (EHF, BL). A szerződés hatályba lépése: 2015.07.16.

Egy gyors fejszámolás eredményeként meg is kapjuk, hogy a 3 szerződés összértéke nettó 14,14 milliárd forint, amely lényegében lefedi a 4 bajnoki évad teljes jogdíját.

Tehát összességében elmondható, hogy a közel 19 milliárd forintért (nagyjából 61,22 millió euró) megvásárolt öt évad sportközvetítési jogához ha még hozzávesszük a korábbi 4 idényért MLSZ-nek kifizetett díjat (13,54 milliárd forint), akkor kijelenthető, hogy az MTVA 2021 nyaráig több mint 32,5 milliárd forintot fizet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a magyar labdarúgó mérkőzések közvetítési jogáért.

Más európai bajnokságok közvetítési díjaival kapcsolatban itt olvashatsz.

 

Ha érdekel a klubok, sportszervezetek gazdálkodása, illetve a sport és gazdaság összefonódása, kövess minket a Facebookon is (klikk ide), hogy a leghamarabb értesülhess cikkeinkről! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr112386725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása