Musorujsag
Élő Eredmények

Csányi Sándor: Megértem a szurkolók indulatait, de súlyos árat fizethetünk a rasszizmusért

Csányi Sándor: Megértem a szurkolók indulatait, de súlyos árat fizethetünk a rasszizmusért

m4sport.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor a Craiova-ügyről elmondta, hogy bár felzaklatta az eset, esély sem volt a beavatkozásra, s még UEFA-alelnökként sem vette volna a bátorságot, hogy befolyásolja a fegyelmi vagy a fellebbviteli biztossági tagokat. Emellett előkerült a rasszizmus kérdése is, melyben az Európai Labdarúgó Szövetség nem ismer pardont, s mivel visszaesők vagyunk, arra kérte a válogatott szurkolóit, vegyenek példát a Ferencváros drukkereiről, azaz sportszerűen, rasszista rigmusok nélkül biztassák a válogatottat a két novemberi mérkőzésen.

A Wales–Magyarország Eb-selejtezőt november 19-én 20:45-től az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A Csányi Sándorral készült teljes interjút vasárnap 16 órától, a Sport7 című műsorunkban láthatják.

„Az UEFA-nak vannak alapelvei, axiómái, melyeken nem változtat. Az egyik ilyen, hogy a pályán elért eredményt soha nem fogja megváltoztatni. Emiatt esély nem volt arra, hogy az eredmény változik” – mondta a Craiova elleni, nagy port kavart Európa-liga selejtező utáni UEFA-határozatról Csányi Sándor, aki hozzátette, bár őt is felzaklatta az eset, nem sok mindent lehetett tenni.

„Ez nem is a fegyelmi vagy a fellebbviteli bizottság dolga, nincs is rá lehetősége. A másik, hogy egyedi ügyekben folytatott fegyelmi kérdésekbe nem lehet beavatkozni. Mint UEFA-alelnök sem venném a bátorságot, hogy befolyásolni próbáljam  a fegyelmi  vagy a fellebbviteli biztossági tagokat, mert valószínű egy súlyos fegyelmi büntetésnek néznék elébe. A harmadik dolog, hogy a fegyelmi eljárás rendjét és a fegyelmi szabályzat módosítását, mint az UEFA alelnöke, van módom befolyásolni, s nem is voltam tétlen. Hiszen az én javaslatom volt – aminek a hasznát már mi is élveztük -, hogy zárt kapus mérkőzsénél 14 éves gyerekek bemehessenek és ne üres stadionban kelljen játszani. Arra is van lehetőség, hogy kezdeményezzem az UEFA fegyelmi szabályzatának módosítását és ezt meg is fogom tenni, mert sajnos nem teljesen egyértelműek a szabályok.”

Az MLSZ elnöke ezt követően a rasszizmus kérdését taglalta, s arra kérte a szurkolókat a novemberi két válogatott mérkőzés kapcsán (15-én Uruguay ellen avatja fel az új Puskás Arénát a nemzeti csapat, majd 19-én, Cradiffban sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőt játszik Wales ellen, s ha nyer, kijut a 2020-as, részben budapesti rendezésű kontinenstornára), hogy éppoly sportszerűen biztassák az együttest, ahogy tették és teszik azt a Ferencváros drukkerei a magyar bajnok Európa-liga-meccsein.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség csatlakozott ahhoz az UEFA-konvencióhoz, miszerint zéró toleranciát alkalmazunk a rasszizmussal szemben. Ebben sem Magyarországon, mint szövetség nem tudunk kivételt tenni, ahogy az Európai Labdarúgó Szövetség sem fog a jövőben soha. A huhogás, a cigányozás, zsidózás…, sorolhatnám, ezek a rasszista történések a stadionban és a pályán is nagyon súlyos büntetést írnak elő. És nagyon pontos, fix szabályozás van, hogy milyen büntetést szabhat ki a fegyelmi bizottság. Ezért mi nem kaphattunk mást, mint teljes stadion bezárást a szlovák meccs után. A szlovákok nem visszaesők voltak, mi viszont sajnos igen. Ami nagyon fontos, hogy jöhetnek a súlyosabb büntetések, mint a pontlevonás, vagy akár az európai versenyekből való kizárás. Tehát kérem a szurkolókat – megértem, hogy indulatosak –, hogy szidják az MLSZ-t – ugye lehet bu.i MLSZ, a legújabb a szar..zi MLSZ –, szidjanak engem, csak ne legyenek rasszisták. Ne adják fel a magas labdát, hogy megbüntessenek bennünket, mert sajnos kényszerpályán vagyunk. Csodálattal és örömmel láttam, hogy a Fradi kupameccsein lehetett jó hangulatot teremteni és támogatni a csapatot petárdák és rasszizmus nélkül is. Csak gratulálni tudok a Fradi vezetésének és szurkolóinak is ahhoz a magatartáshoz, amit tanúsítottak. Az lenne a jó, ha ez a magatartás a válogatott meccseken is visszaköszönne.”

 

További tartalmak