A magyar válogatott csapatkapitánya,
Szoboszlai Dominik
a csütörtöki mérkőzés után az M4 Sportnak beszélt az összecsapás tanulságairól.
Volt egy fázisa a meccsnek, amikor simán pariban voltunk az ellenféllel, sajnos kimaradtak a helyzeteink, ilyen egyéni és kollektív hibákat egyszerűen nem követhetünk el. Rengeteg párharcot veszítettünk el, ha jó eredményeket akarunk elérni ilyen szinten, akkor más mentalitással kell felmenni a pályára. Jól reagáltunk az elején kapott gólra, az első félidő második részében kifejezetten jól játszottunk, nem tudom, mi történt, talán nem kellett volna a szünet. Most két nap regeneráció jön, minden játékosra szükség van, hogy legyen esélyünk visszajönni a párharcba. Remélem, a szurkolóink olyan hangulatot teremtenek hazai pályán, amit a törökök egy életre megemlegetnek
– fejtette ki a 24 éves középpályás.
A stadion interjúfolyosóján az Index arról kérdezte a magyar válogatott csapatkapitányát, Schäfer András és Nagy Zsolt elvesztése.
„Két alapvető játékosunkról beszélünk. De ezért vagyunk egy nagy keret, egy nagy család, hogy ilyenkor megmutassuk, együtt bárkit tudunk pótolni. Hogy teljesen mindegy, ki áll a kiesők helyére, meg tudja állni a helyét, megüti azt a szintet, amit ők képviselnek. Ezzel a hozzáállással várjuk majd a törököket otthon.”