Meghalt Székely Éva, olimpiai bajnok

2020.02.29. 16:35 Módosítva: 2020.02.29. 19:06

92 éves korában meghalt Székely Éva, a magyar úszósport olimpiai bajnoka, a nemzet sportolója. Halálhíréről a Magyar Úszó Szövetség tájékoztatta szombaton az MTI-t.

Székely Éva 1927. április 3-án Budapesten született. Kilencéves volt, amikor a rádióban hallotta, ahogy Csík Ferenc olimpiai bajnok lett a 100 méteres gyorsúszásban. Ekkor határozta el, hogy egyszer ő is feláll az olimpiai dobogó tetejére, miatta és neki szól majd a Himnusz.

1939-ben lett az FTC úszója, és már 1941-ben országos csúcstartó volt. A harmadik zsidótörvényt követő jogfosztó intézkedések miatt pályafutása ekkor félbeszakadt,

és az életveszély, a bujkálás, a szökés évei következtek számára.

1945-től az Újpesti TE, 1947-től a Neményi Madisz, 1948-tól a BVSC (1954-ig Bp. Lokomotív, 1955-től Bp. Törekvés) színeiben versenyzett.

Út a csúcsra

Tehetsége Sárosi Imre edző segítségével bontakozott ki, aki még a munkaszolgálatból is levelezőlapon küldte tanítványának az edzésterveket. Székely Éva többéves kényszerszünet után 1945-ben lett a válogatott tagja, mestere irányításával egyre jobb eredményeket ért el: 1945-ben országos csúcsot úszott 100 méteres mellúszásban, 1949-ben a 100 és 200 méter pillangóban az úszásnem első magyar bajnoka lett.

Az 1948-as londoni olimpián már ott lehetett, de felkészülése egy betegség miatt nem volt tökéletes, a 200 méteres mellúszásban a negyedik, a magyar gyorsváltó tagjaként pedig az ötödik helyen zárt.

Négy évvel később, a helsinki olimpián már összejött neki az aranyérem, a 200 méteres mellúszásban Novák Éva előtt nyert aranyérmet.

1956-ban, Melbourne-ben is esélyes volt, és kedvenc számában ezüstérmes lett.

1956-ig tízszer volt a válogatott tagja, összesen 44 magyar bajnokságot nyert, ebből 32-t egyéni számokban. Összesen 36 országos, 12 Európa- és hat világrekordot állított fel, 1947 és 1951 között nyolcszor nyerte meg a főiskolai világbajnokságot.

Pályafutását 1960-ban fejezte be, nem teljesen önszántából. A római olimpia előtt férjével, a vízilabdázó Gyarmati Dezsővel választás elé állították: csak egyikük mehet az olimpiára, nehogy disszidáljanak, korábban, 1957–1958-ban egy évet az Egyesült Államokban töltöttek. Végül Székely Éva maradt itthon, aki gyógyszerészi, majd a Testnevelési Főiskolán edzői diplomát szerzett, 1969-től mesteredző lett.

Családi hagyományok

Miközben a MÁV Kórházban gyógyszerészként dolgozott, a BVSC, majd az FTC úszószakosztályának utánpótlásedzője lett. Legeredményesebb tanítványa lánya, Gyarmati Andrea, aki 1972-ben a müncheni olimpián 100 méter hátúszásban második, 100 méter pillangóban bronzérmes lett, emellett kétszeres Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes úszó. Székely Éva istápolta vízilabdás unokáját, Hesz Mátét.

Székely 1947-ben a Magyar Köztársasági Érdemérem arany fokozatát, 1949-ben a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1951-ben a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címet, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet kapta.

1976-ban beválasztották az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben az úszás halhatatlanjai közé. 1994-től a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának tagja. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2004-ben a Nemzeti Sportszövetség Életműdíját vehette át, ugyanabban az évben az elsők között lett a Nemzet Sportolója. 2006-ban megkapta a Nemzetközi Fair Play Bizottság Életmű-díját, 2007-ben a példaértékű sportolói és edzői életpálya elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2011-ben Prima-díjat kapott. 2014-ben beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, a Magyar Úszó Szövetség, az FTC és a BVSC örökös bajnoka.

Versenyzői pályafutásának eseményeiről, oktatási módszereiről több könyvet is írt: Az én módszerem (1963), Ússzál velem (1971, társszerző Peterdi Pál), Jöttem, láttam... Vesztettem? (1986) és a Megúsztam (1989). A legnagyobb sikert 1981-ben megjelent emlékirata, a Sírni csak a győztesnek szabad aratta. Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, életművének része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport