Milák: Meg kellett csűrni, de már kicsit csípett a végén

2019.07.23. 15:13

A kvangdzsui úszó világbajnokság keddi versenynapján rendezték a férfi 200 pillangó elődöntőjét. A két magyar résztvevő ugyanabba a futamba került.

Milák Kristóf 130 méter után felgyorsított, és könnyedén hagyta le az olimpiai bajnok dél-afrikai Chad le Clos-t. Az egész mezőnyben ő jutott egyedül 1:53 alá. A második legjobb, Zach Hartingra több mint 2 másodpercet vert.

Milák abszolút esélyessé lépett elő, az 1:52,96-os ideje azért is tekintélyt parancsoló, mert 19 évesen ebben a számban vb-újonc. Megelégedett volna gyengébb idővel is, ezért örült, amikor hátra fordult, és ránézett a táblára. 90 százalékosnak nevezte a mostani teljesítményét.

"Nem akartam kiengedni egy pillanatra sem. Meg kellett csűrni, de egy kicsit már csípett az utolsó ötven, de megérte. A négyes pályán leszek a döntőben, a legjobb helyen. Úgy számolom, hogy Chad elvisz majd az első százra, a második százra meg majd a japán Szetóra kell figyelnem, és lesz egy jó időm"

- mondta a rá jellemző lazasággal.

Kenderesi Tamás századra annyit úszott (1:56,25), mint bolgár ellenfele, ketten osztoznak a nyolcadik helyen. Neki még egyszer úszniuk kell a fináléért, nem lehetnek kilencen a döntőben.

"Biztos le van fittyenve a bolgár is, nemcsak én, hogy még egyszer úszni kell. Vicces szitu, legalább kipróbálom ezt is. Nem tudtam ritmust váltani, azt hittem, sokkal jobban fogok úszni, de nem így lett" - nyilatkozott a sérüléssel küszködő versenyző, akire hazatérése után műtét vár.

A szétúszást magyar idő szerint szerda hajnali háromkor rendezik.