Doppingvétség miatt három hónapra eltiltották a világelső teniszező Jannik Sinnert

2025.02.15. 11:01
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) három hónapos eltiltással sújtotta Jannik Sinnert, a férfi tenisz jelenlegi világelsőjét. A 23 éves olasz játékos, aki januárban megnyerte az Australian Opent, május 4-ig nem léphet pályára.

A WADA eredetileg megfellebbezte a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) tavaly hozott döntését, amely nem tiltotta el Sinnert egy véletlen szennyeződésként értékelt pozitív doppingteszt után. A mintában talált Clostebol nevű anabolikus szteroid kapcsán Sinner azt állította, hogy a tiltott szer egy olyan masszőrtől került a szervezetébe, aki a saját vágott ujjának kezelésére használta a szert.

Kapcsolódó
Kétéves eltiltást kaphat a tenisz-világranglistát vezető Jannik Sinner

Kétéves eltiltást kaphat a tenisz-világranglistát vezető Jannik Sinner

Sokan meglepődtek, amikor a sportág tisztaságát felügyelő ITTA augusztus végén felmentette.

A szombaton kiadott közleményében a WADA elismerte, hogy „Sinner nem szándékosan csalt”, azonban hangsúlyozták: „A szabályzat és a Sportdöntőbíróság (CAS) precedensei alapján a sportolók felelősséggel tartoznak a stábjuk gondatlanságáért is. Az ügy egyedi körülményeit figyelembe véve a háromhónapos eltiltás megfelelő szankciónak tekinthető.”

Az eltiltás különösen érzékenyen érinti az olasz teniszezőt, aki idei első Grand Slam-torna-győzelme után megerősítette pozícióját a világranglista élén.

Kapcsolódó
Szerencséje sem volt Zverevnek, Sinner megvédte címét az Australian Openen

Szerencséje sem volt Zverevnek, Sinner megvédte címét az Australian Openen

A német teniszezőnek egyetlen fogadóelőnye sem volt a fináléban.

Rómában térhet vissza 

Sinner tavaly márciusban kétszer is pozitív tesztet produkált az Indian Wells-i versenyen. Az eset már közel egy éve árnyékként lebegett a játékos feje felett, aki ennek ellenére megnyerte az US Opent és az Australian Opent is. Az eltiltás február 9-én lépett életbe, és a sportoló május 5-től térhet vissza a versenyekhez, míg edzéseket április 13-tól végezhet.

A viszonylag enyhe büntetés – amely akár kétéves eltiltás is lehetett volna – miatt Sinner nem marad le egyetlen Grand Slam-tornáról sem, azonban több jelentős Masters-versenyt kénytelen kihagyni, köztük az Indian Wells-i, miami, monte-carlói és madridi tornát. Szerencséjére éppen a hazai római Masters kezdetére térhet vissza.

„Elfogadom, hogy felelősséggel tartozom a csapatomért, és tisztában vagyok ezzel” – nyilatkozta Sinner. „A WADA szigorú szabályai fontos védelmet jelentenek a sport számára, amit szeretek. Ezen az alapon egyeztem bele az eltiltásba.”

Jamie Singer, Sinner ügyvédje hozzátette: „Örülök, hogy Jannik végre maga mögött tudhatja ezt a megrázó élményt. A WADA megerősítette a független bíróság által megállapított tényeket. Egyértelmű, hogy Janniknak nem volt szándékában csalni, nem tudott róla, és nem szerzett versenyelőnyt.”

Az eltiltás komoly lehetőséget jelent Alexander Zverev számára, hogy világelsővé váljon, amennyiben kiemelkedően teljesít a következő Masters-tornákon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

45 perce

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29