3,5 milliárdos hiány, lemondott a teniszszövetség teljes elnöksége

DEBRE20200512001
2020.05.13. 19:39

3,53 milliárd forintot igényelt a sportért felelős államtitkárságtól még áprilisban a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, Szűcs Lajos, derült ki abból a levélből, ami eljutott az Index szerkesztőségéhez.

„Kérem tisztelettel, hogy járjon el annak érdekében, hogy a pénzügyi konszolidáció összege a lehető legrövidebb időn belül a szövetség rendelkezésére állhasson, különös tekintettel arra, hogy már a havi bérek fizetésekre sincs elegendő forrás"

– így zárta a Szabó Tünde államtitkárnak küldött levelet Szűcs.

Az MTSZ elnöke úgy indokolt, hogy a belső konfliktus miatt a szponzori bevételek visszaestek, a magyar-ukrán Davis Kupa-meccset a szövetség állami szerepvállalás nélkül rendezte, ennek összege 279 millió forint volt. A szállítói tartozásaik egymilliárd feletti összeget tesznek ki. Az egyéb szállítói tartozások is 150 milliós terhet jelentenek. Egyik tételt sem részletezték, mi kerülhetett ennyibe.

Magyarország az előző években ATP- és WTA-tornákat is rendezett - igaz a két legjobb játékos, Fucsovics Márton és Babos Tímea ezektől távol maradt legutóbb -, idén áprilisban itt lett volna a Federation Kupa döntője is, ami a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Az idei WTA-tornát Debrecenben akarták költöztetni februárban, de ott sem tudták megrendezni, a jogdíját viszont ki kell fizetni még jövőre is. A tenisztorna elmaradása sokakat felháborított, különösen azért, mert az elnökségi tagok sem kaptak időben tájékoztatást, az előzetes egyeztetés elmaradt a helyzetről, így nem is szavazhattak semmiről. Az elnökség ezek után kezdeményezte a szövetség gazdasági átvilágítását.

A fideszes parlamenti képviselő Szűcs Lajost sok támadás érte tavaly és tavalyelőtt is. Elsőként a legjobb magyar játékos, Fucsovics Márton jelentette ki, hogy nem kíván vele együttműködni. Richter Attila főtitkár a WTA-botrány után február elején mondott le.

Az MTSZ gazdálkodását pénzügyi biztos világította át márciusban és áprilisban, ő állapította meg ezt a tartozást.

2011-ben még egyébként 110 milliós költségvetése volt az MTSZ-nek, és hét alkalmazottja, ebből két edző. 2017-ben már 4 milliárdos volt a büdzsé, és 33 fős az apparátus. A teniszt egyébként nem akarták betenni a 16 kiemelt sportág közé a londoni olimpia után, de végül belobbizták.

A szövetség visszás gazdálkodásáról sok hír megjelent, a borsodi tagszervezet már 2018 októberben feljelentést is tett a rendőrségen, a NAV is vizsgálódott. Offshore-hátterű céghez került ugyanis állami pénz, ami jogsértés gyanúját veti fel.

Az MTSZ-ben hétfőn elnökségi ülés volt, ekkor három tag (Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter) jelentette be a lemondását, az egyik távozót megdöbbentette a hiány mértéke. A szövetség így még éppen határozatképes volt, aztán szerda délután még ketten távoztak (Molnár György és Viszló Csaba), így teljes tisztújítást kell tartani. Ezt az elnökséget 2018-ban választották meg, Szűcs azonban már 9 éve elnök.

Arról egyelőre nincs hír, hogy történt-e rendőrségi feljelentés az ügyben. Szűcs utódjáról már régóta egyeztet a Fidesz, de ilyen tartozással nehéz lesz találni valakit, aki elvállalja.

A mostani rendelkezés azt jelenti, hogy az elnökségi tagok lemondása érvényes, hatályos, ugyanakkor feladatukat az újabb tisztségviselő megválasztásáig, de legfeljebb 90 napig el kell látniuk. Szűcs Lajos a teljes tisztújítás kiírása mellett határozott.

"Ennek feltételeit azonban - szintén a vészhelyzetre vonatkozó jogszabályok alapján - ennek az elnökségnek kell meghoznia. Ez alapján jelenleg a lemondott elnökségi tagok is úgy tekintendők, hogy feladatukat a korábbiak szerint ellátják" - mondta az MTSZ főtitkára, Juhász Gábor.

Az Emmi egyébként valamennyi kiemelten támogatott szövetségtől egységesen 20 százalékos támogatást von el a koronavírus-járvány miatt.

(Borítókép: Szűcs Lajos / MTI/Czeglédi Zsolt)