Észreveszi azt, amit a világbajnok kiszúrt a táblán?

2019.03.09. 09:06 Módosítva: 2019.03.09. 12:29

Ahogy ígértük a múlt héten, itt egy nehezebb feladvány.

Bár igazából az első sem volt könnyű, hiszen egy rafinált sáncolás oldotta meg a helyzetet, és sötét azonnal mattot kapott. 

Aztán jött egy hosszú lépéssel végződő feladvány, majd egy gyalog adta be a mattot a túlerőben lévő sötétnek.

Két hete egy huszárlépés segítette a megoldást, míg a múlt héten arra is ráébredhettünk, hogy egy huszár is képes mattot adni, milyen veszélyes is tud lenni, ha úgy alakul a helyzet. 

A sakkozók korábbi kapitányával, Kállai Gábor nemzetközi nagymesterrel most, hatodszorra, egy megtörtént esetet húztunk elő, ráadásul egy vb-döntőt eldöntő nyerő lépést keresünk.

A világos szorult helyzetben van, ha nem találja meg a megfelelő kitörési pontot, akkor elveszik, mert a sötét g2-n mattot ad.

carlsenlepes.png

A világos azonban olyat húz, ami örökre emlékezetes maradt, és amire Karjakin nagymester nem számíthatott.

Most letesztelheti, hogy tud-e a jelenleg is regnáló világbajnok, Magnus Carlsen fejével gondolkodni. Ő ugyanis két jól irányzott lépéssel megnyerte ezt a partit.

Ha a megfejtésre kattint, ellenőrizheti, ugyanazt gondolja-e erről az állásról, mint a játszma idején 26 éves norvég zseni.

Megfejtés

A vezér feláldozza magát h6-on. Ha ezt sötét a királlyal üti, akkor a sarokból (h8) kapja a mattot, ha a gyalog üti, akkor f7-ről jön egy végzetes sakk a bástyától.