Tudom, hogy miben kell fejlődnöm a Hungaroringig

Pontosan az valósult meg Marokkóban, amire előzetesen számítottam: a Hyundait komolyan visszavető BoP miatt a fordított rajtrácsos futam jelentette számunkra az egyetlen esélyt a dobogóra és azon belül a futamgyőzelemre.

A magas láz nem hátráltatott a pályán

Már úgy utaztam el Marokkóba, hogy előtte a gyógyszertárban feltankoltam mindenféle orvosságból, mert nem éreztem túl jól magam. Ilyenkor az ember reménykedik, hogy gyorsan túl lesz rajta, de nem így történt. Elég magas lázzal bajlódtam a hétvége alatt, viszont éjszakánként szerencsére jól tudtam aludni, ami rengeteget jelentett, és talán az adrenalinnak köszönhetően is egész jól tartottam magam. Volt már néhány kellemetlen élményem az elmúlt években, például tavaly Portugáliában, amikor csuklósérülés miatt összeszorított fogakkal versenyeztem, de ez most egy viszonylag szokványos szituáció volt, tavaly Gabriele Tarquinivel is megesett, hogy lázasan vezetett. Nem éreztem azt, hogy a betegség visszavetette volna a teljesítményemet a pályán, úgyhogy nem akarok e mögé bújni, mert semmiképpen sem ad magyarázatot arra, hogy miért nem úgy sikerültek az időmérők, ahogyan azt elvárom saját magamtól.

61 ezred hat hely különbséget jelentett

Rögtön az első időmérőn kiderült, hogy miért nevezik super gridnek az idei rajtrácsot: mindössze 61 ezreddel voltam lassabb a legjobb hyundaios időt hozó Tarquininél, de ez is hat helyezésnyi különbséget jelentett. Frusztrált, hogy csak a 12. helyet sikerült megszereznem, de nem éreztem azt, hogy jobb körre is képes lehettem volna. Ezzel szemben a hétvége mélypontját egyértelműen a második időmérő jelentette. Számítottam arra, hogy még nehezebb dolgunk lesz, és átlagosan gyorsult is a mezőny egy-két tizedet vasárnapra. Nekem viszont ez nem ment, és ennek következtében csak a 15. időt futottam meg. A legrosszabb az volt, hogy ha senki más nem lett volna a pályán rajtam kívül, azt mondtam volna, hogy kihoztam a maximumot a lehetőségeimből, hiszen nem követtem el semmilyen látványos vezetői hibát. De nem egyedül voltam, és a többiek eredményei rávilágítottak, hogy több volt az autóban: Nicky Catsburg és Tarquini megcsinálták a fordított rajtrácsos első sort a Hyundaijal, amiről előzetesen beszéltem. Rendkívül bosszantott, hogy nem nekem sikerült, és akkor még csak az okát sem tudtam, hogy miért.

Túlerőltettem a gumikat, ez volt a hiba

Miután elkezdtem elemezgetni az adatokat, már van sejtésem arról, hogy az okozta a problémát, hogy túlerőltettem a gumikat. Ugyan a gumibeszállító nem változott tavalyhoz képest, de 2019-re a korábbinál puhább keveréket kaptunk, ami jelentősen megváltoztatta az autó kezelhetőségét és az ideális beállítási tartományokat. Olyan különbségről van szó, ami vezetés közben alig érzékelhető, viszont a telemetria megmutatja az eltéréseket. Úgyhogy most a Hungaroringig a legfontosabb feladatom az, hogy alaposan kielemezzem, pontosan mit és hogyan kell másképpen csinálnom, hogy egy körön újra ki tudjam hozni a maximumot a gumikból. Természetesen a téli teszteken is láttam, hogy másképpen kell kezelni őket, de azokon nagyon nehéz belőni, hogy reálisan hol tartasz a többiekhez képest, mert hiába osztjuk meg az adatokat, a teszteken nem mindenki megy mindig éles tempót.

Bejött a taktikám a harmadik futamon

A futamok a Marokkóban megszokott, belülről is unalmas vonatozást hozták. Az első versenyen Mikel Azcona meglökött hátulról, ami miatt két helyet veszítettem. Az autóban mérges voltam miatta, mert elkerülhető szituáció volt. A marokkói pálya eszi a fékeket, ezért folyamatosan hűteni kell a rendszert, de a spanyol elkövette azt a hibát, hogy nem figyelt oda erre eléggé, így a fékei nem olyan hatásfokkal működtek már, ezért jött nekem. Viszont a futam után Azcona első dolga volt, hogy odajött hozzám elnézést kérni, így hamar túlléptem az eseten. A második futamon jól kaptam el a rajtot, de beragadtam Ma és Farfus mögé, amivel lendületet veszítettem, így később csak két kiesés miatt tudtam előrelépni. A harmadik futamon viszont a hosszabb táv miatt számítottam a sok kiesésre, kivárásra játszottam, és örültem, hogy bejött a taktikám, amivel a 15.-ről előrelépem a nyolcadik helyre.

A 17 ponttal nem vagyok elégedetlen

Sosem titkoltam, hogy Marokkó nem tartozik a kedvenc pályáim közé, és általában itt a márkatársaimhoz képest is mindig gyengébben teljesítettem, mint a szezon nagy részében. Bár egyértelművé vált, hogy vannak területek, amelyeken dolgoznom kell, a végül megszerzett 17 ponttal nem vagyok elégedetlen, és a bajnokság szempontjából sem érzem magam esélytelenebbnek, mint egy héttel ezelőtt. Annak örültem, hogy a futamokból sikerült kihozni a maximumot a rajtpozícióimhoz képest, mert idén szorgos hangyaként szeretném gyűjtögetni a pontokat a lehető legtöbb versenyen. Közben persze bízom abban, hogy azokon a pályákon, amelyeket kifejezetten szeretek és az erősségeim közé tartoznak, az aratás sem marad majd el. Bár sok minden függ a körülményektől, de ilyen lehet akár rögtön a következő fordulóban a Hungaroring, ahol remélem, személyesen is találkozhatok sokatokkal.