Gálameccsel megy a középdöntőbe a magyar csapat a kézi Eb-n

D  AS20181205013
2018.12.05. 22:39
Bravúrnak számító sima, 32-26-os győzelmet szerzett a magyar válogatott Spanyolország ellen a kézilabda-Eb első csoportkörének zárómeccsén, ezzel két pontot visz magával a középdöntőbe. Norvégia, Németország és Románia jönnek a második csoportkörben.

A kézilabda-Európa-bajnokság eddigi két meccsén, illetve az Eb-t megelőző Möbelringen-kupán is főleg a védelem működött jól a magyar válogatottnál, a spanyolok elleni harmadik csoportmeccsre viszont a támadójáték is sokat javult.

Erre szükség is volt, a védelem ugyanis picit lassan indult be, perceket kellett várni az eddig a remeklő Bíró Blanka miatt kevés játéklehetőséget kapó Kiss Éva bravúrjaira, igaz, Kiss utána elkapta a fonalat, és nagyobbnál nagyobb védéseket mutatott be.

A mérkőzés első gólja Háfra Noémié volt távolról, innen az ötödik percig és 4-2-es vezetésig nem is volt gond a magyar csapat lendületével, ám amikor Kovacsics Anikó gólját – amivel 5-2-re lépett volna el Kim Rasmussen csapata – elvették szabálytalanság miatt, kicsit megtört a támadójáték. A spanyolok ezt megérezték, és át tudták venni a vezetést, amit 7-6-ig tudtak csak tartani.

Ekkor visszatért az élet a magyar csapatba, Schatzl Nadine a bal szélről hibátlanul vágta be a hozzá érkező labdákat, Planéta Szimonetta (6-6-nál) belőtte az Eb első magyar hetesét, majd 8-7-nél Lukács Viktóra a torna első magyar leindításból szerzett gólját is megszerezte.

Látszott, hogy szinte minden működik, amivel épp próbálkoznak, a növekvő önbizalommal pedig a gólok, és Kiss bravúrjai is jöttek – a magyar kapus volt, hogy hetest, majd az azonnal érkező ismétlést is védte, majd 11-8-nál a labdát két bokája közé szorítva hárított büntetőt.

Innen Schatzl góljával vezetett először 4 góllal a magyar válogatott, öttel pedig Planéta akciógóljából léptek el 17-12-nél, ezt a különbséget a szünetre is megtartották, ami 19-14-es magyar vezetéssel jött el.

A második félidő a jó magyar rajtnak köszönhetően csak formaság maradt. Hat perc játék után már 23-15-re vezettek Rasmussenék, de hiába kértek időt ekkor a spanyolok, nem tudták rendezni a soraikat, az időkérés után szinte azonnal már tíz gól volt a különbség, és 25-18-ig ugyan kicsit feltámadtak a spanyolok, 29-18-nál, majd 30-19-nél a meccsen rekordot jelentő 11 góllal is előztek a magyarok.

Az utolsó 10-15 perc már a levezetésről szólt, egyre több szerepet kapott a cseresor, ahol ugyan elég sok hiba jött közbe, de a sima magyar győzelem nem került veszélybe, a vége 32-26 lett.

A spanyolok legyőzésével második helyen jutott tovább a csoportból a magyar csapat, így a középdöntőt két ponttal kezdi majd, vagyis máris jobb eredménnyel, mint a spanyolok és a Romániától is meglepetésre vereséget szenvedő norvégok. A középdöntőben sorrendben Norvégia, Németország és Románia lesznek az ellenfelek pénteken (21.00), vasárnap (15.00) és szerdán (18.00).

A csoportból az első kettő jut tovább az elődöntőbe, a csoport harmadik helyezettje az ötödik helyért játszhat majd.

Európa-bajnokság, csoportkör

  • Magyarország–Spanyolország 32–26 (19–14)
  • Montbéliard, 2500 néző, v.: Mosorinski, Pandzic (szerbek)
  • lövések/gólok: 47/32, illetve 44/26
  • gólok hétméteresből: 7/6, illetve 8/4
  • kiállítások: 8, illetve 4 perc
  • Magyarország: Kiss É. - Lukács 4, Kovács A. 3, Planéta 8, Mészáros 1, Kovacsics 3, Schatzl 5, cserék: Háfra 5, Tóvizi, Tóth G. 2, Pálos-Bognár 1, Kazai, Orbán, Bíró, Szabó L., Szalai