Amikor Japánban csodát tett huszonkét magyar férfi

ZS 3076
Hétévente jelenésünk van a legjobbak között, de ezúttal realitás lehet-e a magyar jégkorong-válogatott számára a bennmaradás az A csoportos vb mezőnyében? Több mint 340 válogatott fellépés tapasztalatára építhet Kovács Csaba, Vas János kettőse – velük nosztalgiáztunk és elemeztük az esélyeket. Bosszúsak-e még az olaszok és a britek miatt? Hol tartunk a profizmus építésében? És a modern hokikultúra megteremtésében?

Május 12-én kezdődik az elit jégkorong-világbajnokság, amelyet Észtország és Finnország közösen rendez. A tamperei mezőnyben a magyar válogatottal, amely 2009 és 2016 után, újkori történetében harmadszor kap bizonyítási lehetőséget az A csoport mezőnyében.

Ennek apropóján beszélgettünk két szapporói hősünkkel – no meg az első A csoportos feljutás 15. évfordulója is szóba került. Elvégre 2008. április 19-én rendezték a favorit Ukrajna elleni mérkőzést, amely végül bravúros 4–2-es magyar sikert hozott, így pedig 70 év után először, a divíziós rendszer bevezetése óta első alkalommal szerzett indulási jogot az elitben.

Az adásban szóba került…

  • Milyen hangulat uralkodott Pat Cortina legendássá lett csapatában, és miért volt az, hogy sokszor mosolyogni sem mertek meccsnapokon a csapatreggelinél?
  • Miben hasonlít a mostani és a 2008-as válogatott helyzete, és miben tér el teljesen?
  • A sokak számára meglepően időzített visszavonulás: miért épp az A csoportos vb-szereplés előtt érezte úgy Vas János, hogy itt az ideje elbúcsúzni a válogatottól, majd kisvártatva a játéktól is?
  • A 2010-es évek fő tanulságai, hogy hol tart ma a magyar jégkorong profizmus és sportkultúra területén…
  • S hogy Tamperében mi lehet a sikeres stratégia? Minden meccsen ezer százalékot nyújtani, még azokon is, amelyeken relatív esélytelenek lesznek a mieink, vagy tanulva az elmúlt években a britektől és olaszoktól látott taktikából, a hajrára tartalékolni az energiát – az utolsó csoportfordulóban az osztrákok ellen vívandó meccsre?


Az Index Sportcast elérhető az Apple Podcasten és Spotifyon is, a korábbi adásokat ide kattintva hallgathatja vissza.

Múlt héten vb-felvezető összeállításunkban az A csoportos vb állandó „otthona”, a Sport TV képviseletében Máté Pál főszerkesztő és Gallai László szerkesztő arról nyilatkozott az Indexnek, hogy minden eddiginél nagyszabásúbb tartalommal, valamint kellő optimizmussal készülnek a tornára.

A magyar válogatott vb-programja:
Május 13. 15:20: Magyarország–Dánia
Május 14. 11:20: Egyesült Államok–Magyarország
Május 16. 19:20: Franciaország–Magyarország
Május 18. 15:20: Magyarország–Svédország
Május 19. 15:20: Magyarország–Finnország
Május 21. 15:20: Németország–Magyarország
Május 22. 19:20: Ausztria–Magyarország

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar válogatott az A csoportos férfi jégkorong-világbajnokságon?

  • 2763
    Kiesünk...
  • 978
    Bentmaradunk!

(Borítókép: Kovács Csaba és Vas János. Fotó: Nagy Tamás / Index)