
Remek diadal, hajszálnyira a kupatavasztól a Ferencváros

További Futball cikkek
-
Jogosulatlanul játszhatott az egyik játékos, az Osasuna megóvta a Barcelona elleni meccset
- Jó ideig nem járhat meccsre az a szurkoló, aki a törökök ellen füstbombát dobott a gyepre
- Felmentették Dani Alvest, akit korábban négy és fél év börtönre ítéltek
- Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
- Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban
Sűrű, mondhatni tajtékos napok várnak mostanság a Ferencváros labdarúgócsapatára. Az elkövetkező negyven napban tizenhárom tétmérkőzést vívnak Dibuszék, beleszámítva a bajnoki, Magyar Kupa- és Európa-liga-meccseket. Az háromnaponkénti pályára lépést jelent, és ez még úgy is embert próbáló kihívás, hogy a Fradinak két csapatra való minőségi futballistája van. Persze a csütörtöki, Crvena zvezda elleni összecsapás előtt azt már tudtuk, hogy a sérült Civicre, Laidounira és Wingóra nem számíthat Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző, akik közül a tunéziai válogatott középpályás hiánya tűnt kiváltképp fájónak. Civic és Wingo távollétében a balhátvéd posztján szóhoz jutott a közönségkedvencnek számító Pászka Lóránd, Vécsei Bálint is melegített, úgyhogy teljesen szokatlan módon nem kevesebb, mint négy magyar játékos kapott helyet a kezdő tizenegyben.
FTC: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Vécsei, Zachariassen, Besic – Traoré, R. Mmaee, Gojak.
Crvena zvezda: Borjan – Gobeljics, Erakovics, Dragovics, Rodics – Sz. Mitrovics, Sanogo, Kanga, Ivanics – Pesics, Katai.
A Ferencvároshoz hasonlóan – amely a Debrecent verte 2–0-ra az NB I-ben – a hétvégén a zvezda is győzött a szerb Szuperligában, és 12 meccsből 10 győzelemmel és két döntetlennel, 32 pontjával három pont előnnyel vezet a Topolya előtt, amely pedig két mérkőzéssel többet játszott. Vagyis mindkét együttes kiemelkedik hazája mezőnyéből, nehéz eldönteni, hogy melyik jobban.

Milos Milojevics, a belgrádiak mestere nem változtatott egy hete 4–1-es győzelmet arató csapatán, ami érthető is, a jelek szerint az angol mondás – ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani – Szerbiában is érvényes.
A Fradi számára egyszerű volt a képlet: amennyiben győz, 9 pontja lesz, és hajszálnyira kerül ahhoz, hogy minimum a harmadik helyen végezzen a H csoportban, azaz mindenképpen játsszon még tavasszal, csak az a kérdés, hogy az Európa-ligában vagy az UEFA Konferencia-ligában.
Ennyit a jövőről, miközben a jelen is tartogatott izgalmakat, már a mérkőzés kezdete előtt is, ugyanis a Fradi-sasnál összecsaptak a magyar és a szerb fanatikusok. Került némi könnygáz is a levegőbe, de aztán a rendőrök lehűtötték a kedélyeket.
A Groupama Aréna dugig megtelt, leszámítva mintegy kétszáz széket a zvezda-szektorban, mivel Belgrádból csak körülbelül ezer szurkoló érkezett.
Maximum erő, zéró félelem.
Ezt a gigantikus molinót feszítette ki a Fradi B-közép, szóval, a hangulat tényleg félelmetes volt az arénában. A mintegy ezer szerb szurkoló is rázendített, szóval, a körítéssel nem volt baj. A két kapitány, vagyis a két kapus, Dibusz és Borjan választott, a házigazda kezdte a játékot.
Aztán már a 2. percben majdnem gólt szerzett a zvezda, Kanga szöglete után Pesics üresbe pörgette a labdát, mindenki elhűlve várta, mi lesz, de senki sem érkezett a kapu torkában. Válaszul Gojak veszélyeztetett kétszer is, de csak bedobásig jutott a Fradi.
Gyorsan lepergett az első negyedóra, komolyabb helyzet nélkül. A belgrádiak szemérmetlenül húzták az időt, estek, keltek, Sanogo minden látható ok nélkül fetrengett, de ráfázott, mert miközben az oldalvonal mellett ápolták, Zachariassen megszerezte a vezetést a Fradinak. Első lövését Borjan még kiütötte, de éppen a norvég elé, aki másodjára közelről már bevágta. 1–0 a 22. percben.
Aztán kiderült, hogy Sanogo mégiscsak megsérült, mert lecserélték.
A szerbek kijöttek sündisznóállásukból. A 28. percben Knoester sárgát kapott Pesics felborításáért. A félidő hátralévő részében eseménytelen mezőnyjáték folyt, a magyar bajnok simán őrizte előnyét. Miközben Trabzonban a törökök megszerezték a vezetést a Monaco ellen!
Harminc másodperc sem telt el az újrakezdés után, amikor egy bombagóllal látszólag kiegyenlített a zvezda, de aztán röpke VAR-ozás után érvénytelenítették a gólt, mert Pesics a lövés előtt szó szerint lekezelte a labdát. Az 51. percben Ryan Mmaee remek szóló után lőtt, a labda felperdült egy védő lábán, majd a jobb kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.
Az 55. percben Gareth Bale egykori nagy futására emlékeztető góllal kiegyenlített a szerb bajnok. Sztefan Mitrovics elképesztő nagy rohanással a bal oldalvonal mellett utolérte a labdát, bekanyarodott, majd lehetetlen szögből a bal sarokba lőtt, a labda a kapufáról vágódott be. 1–1. És közben a Trabzon már 2–0-ra ment a Monaco ellen, azaz a nemzetközi helyzet igencsak fokozódott.

A 60. percben Zachariassen, a Fradi legjobbja megküldte a labdát a bal pipára, de Borjan védett. Ekkor még. A szögletből azonban Samy Mmaee 10 méterről bombafejest küldött a bal felső sarokba, mindez a 61. percben történt. 2–1. Most már kiváló volt a meccs, hullámzott a játék, a szerbek mozgósították erőtartalékaikat. Trabzonban a törökök is, mert már 3–0-ra elhúztak a Monaco ellen.
A 66. percben cserélt Csercseszov, Gojak helyére behozta Tokmacot.
A 68. percben a zvezda kapusa fejbe rúgta a labdával Traorét, majdnem gól lett belőle... Nyomott a szerb csapat, de helyzet nélkül. Zachariassen elcsípett egy átadást, de remek passzát Ryan Mmaee eltotojázta. Válaszul két helyzete is volt a zvezdának, de mindkettőt megúszta a Fradi. A 74. percben Mitrovics 15 méteres bombája alig ment fölé. Trabzonban padlóra került a Monaco, már 4–0 volt az állás.
Besicet Esiti váltotta. Elkeseredetten rohamozott a szerb bajnok, de egyre fogytak a másodpercek, és érett a Fradi-siker, ami szinte azt jelentette, hogy 2004 után újra megéri a tavaszt egy magyar csapat az európai sorozatok valamelyikében.
Tokmac kétszer is majdnem gólt szerzett a fellazuló szerb védelem mellett, a második esetben Borjan kapus a saját térfele közepéig kifutva csukafejessel szerelt taccsra! Öt percet hosszabbított a lengyel bíró!
És bár eszeveszetten nyomott a szerb csapat, már nem változott az eredmény. A 95. percben a tizenhatos vonaláról szabadrúgáshoz jutott a zvezda, de Kanga jobb alsó sarokra tartó lövését Dibusz hatalmas bravúrral szögletre ütötte, amire már nem maradt idő, mert Stefanski lefújta a meccset!
Európa-liga, csoportkör, 4. forduló:
Ferencváros–Crvena zvezda 2–1
Groupama Aréna, 20 000 néző. V.: Stefanski (lengyel).
Gólok: Zachariassen (22.), S. Mmaee (61.), ill. Sz. Mitrovics (55.)
A csoport másik meccsén: Trabzonspor–Monaco 4–0
A H csoport állása
1. Ferencváros 4 3 - 1 7-7 9 pont
2. Trabzonspor 4 2 - 2 9-7 6
3. Monaco 4 2 - 2 4-6 6
4. Crvena zvezda 4 1 - 3 6-6 3
(Borítókép: Szabó Bernadett / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
4 órája
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
45 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
8 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
7 perce
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
15 órája
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
40 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
12 órája
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34