
Dzsudzsák Balázs is Shane Tusuppal készül
A 33 éves, jelenleg klub nélküli, így szabadon igazolható szélső, valamint az amerikai szakember együttműködése – utóbbi menedzsmentjének szerdai közleménye szerint – a fizikális felkészülésre összpontosul.
Az MTK Budapestnél edző Dzsudzsák elmondta, még mindig komoly célok lebegnek előtte, Shane Tusup pedig biztosította arról, hogy tudna neki segíteni.
A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében. Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka
– nyilatkozta Dzsudzsák.
Shane Tusup elmondta, Dzsudzsák többször bizonyította, hogy a magyar válogatottért bármire képes, és bízik benne, hogy a közös munka gyümölcseként még számos nagy sikert érhet el mind klubszinten, mind a nemzeti csapat kapitányaként.
Tusup az úszósportban Szilágyi Liliána edzője, míg a labdarúgók közül foglalkozik Szoboszlai Dominikkel és a kapus Bogdán Ádámmal.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Sport
Hibátlan tenisz Novak Djokovicstól, egyetlen győzelemre került a történelmi sikertől
A szerb klasszis két szettben győzte le jó barátját.
tegnap, 23:58
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Sport
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Mégis van olyan magyar csapat, amelytől beköltözik a félelem a Fradi-szívekbe?!
Tóth Barna karrierje 30 évesen kapcsolt hatodik fokozatba.
március 23., 15:26
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Sport
Hatalmas siker, a magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a vb-n
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n.
március 23., 14:33
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Magyar aranyéremnek is örülhettünk Eperjesen
Györgydeák Aporék nem találtak legyőzőre.
március 23., 12:35