
Háromszoros panamai válogatott támadóval erősített a Felcsút, a 29 éves Antonio Taylor az idény végéig írt alá az NB I. kilencedik helyén álló csapattal.

Az amerikai születésű játékos korábban már játszott Európában, a portugál Estoril Praiában, és a Paços de Ferreirában is megfordult, de a ciprusi Omonia, illetve két MLS-csapat, a New England Revolution és a New York City FC alkalmazásában is állt. Legutóbb két alsóbb osztályú észak-amerikai klubnál, a Jacksonville Armadánál és az Ottawa Furynél szerepelt.
Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen komoly és jól menedzselt klubhoz igazolhattam... Csatárként nem lehet más dolgom, mint hogy gólokat lőjek és gólpasszokat adjak, és ezzel járuljak hozzá a győzelmekhez. Egyelőre csak arra koncentrálok, hogy ez megtörténhessen, de ha szerződésem lejárta után számítanak rám, szívesen maradok, Magyarország csodálatos hely
Mielőtt panamai válogatott lett, az U23-as csapatig jutott az amerikai utánpótlásban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
3 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
3 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
4 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
7 órája
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
9 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
1 órája
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
6 órája
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Címlapon
Megérkezett a fideszes válasz Magyar Péter bejelentésére: „Alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről”
A Tisza Párt Hegyvidéken mérettetné meg magát 2026-ban.
3 órája
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
4 órája
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
10 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
2 órája
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
március 18., 16:24
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36