
Benzema már nem reménykedik, hogy újra válogatott lehet
Karim Benzema nem reménykedik abban, hogy visszatérhet a francia labdarúgó-válogatottb. „Nem leszek bolond, és mondom azt, hogy várok a válogatott visszatérésemre" – fogalmazott a Real Madrid 31 éves csatára, aki a szexvideós zsarolásként elhíresült ügy miatt került ki a nemzeti csapatból. Benzema azt mondta, tudja, hogy „megvan a csapat, amely világbajnok lett, új generáció alkotja, fiatal új játékosokkal, és ez rendben van így". Hozzátette: sok sikert kíván a válogatottnak.
Benzema nem lehet újra válogatott
A francia szövetség addig nem törli el a csatár eltiltását, míg nem rendeződik a Valbuena-ügy.
Mathieu Valbuena 2015 júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és azt állította, hogy a birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését" javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatása után szabadon engedték. Azonban Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.
Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában, írja az MTI.
Benzema 2007-ben, az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a válogatottban, amelyben 81 találkozón 27 gólt szerzett. 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. Így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, valamint a tavalyi, francia győzelemmel végződött oroszországi világbajnokságról is lemaradt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
18 perce
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Sport
Nehezebb volt, mint hitték, de a címvédő csak-csak elintézte a kiesőjelöltet
Ideiglenesen (?) három pontra olvadt a listavezető Bayern München előnye.
2 órája
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Sport
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
2 órája
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Sport
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
2 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás
Több ország mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat küldött az ázsiai országnak.
1 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Mégis van olyan magyar csapat, amelytől beköltözik a félelem a Fradi-szívekbe?!
Tóth Barna karrierje 30 évesen kapcsolt hatodik fokozatba.
március 23., 15:26
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40